Molnár Sándor/veol.hu | 2022.02.28. 16:00
Járműveket avattak és kiszebábot is égettek Nagyvázsonyban
Lovasfarsangot tartottak február 26-án a településen. A már hagyományos, vidám, jelmezes felvonuláshoz télűző kiszebáb égetés, jármű átadás, pálinkamustra és farsangi bál is kapcsolódott.

Mivel tavaly elmaradt a rendezvény, ezért a helyiek nagyon örültek annak, hogy végre ismét megrendezhették eredeti formájában a farsangi programot. Szépszámú érdeklődő várta szombaton délután a Nemesleányfaluból érkező fogatokat és jelmezes lovasokat Nagyvázsony központjában.

A 16 fogatból álló menet résztvevői egyesével hajtottak a fogatmustrára, ahol Győrffy-Villám András mutatta be az érkezőket a közönségnek. A szakmai zsűrit vezető szakember elmondta, hogy a komoly lovas múlttal rendelkező Nagyvázsonyban nemcsak ébren tartják a lovashagyományokat, hanem az Igásló Központnak köszönhetően új tartalommal is megtöltik azt. A felvonulás kapcsán megjegyezte, hogy a jelenlegi magyarországi lótenyésztés egészen szép keresztmetszete jelent meg itt a 16 fogatnak köszönhetően. A hagyományos magyar félvértől – a lipicain át, a nóniusztól – a frízig, valamint a hidegvérűektől – a shetlandi pónikig szép számmal érkeztek lovak az igényes fogatokkal, amelyeknél szakszerű volt a fogatolási mód. A résztvevők pedig okoztak meglepetéseket a zsűrinek az ötletes farsangi maskaráikkal.

A Lovasfarsangra ellátogatott Navracsics Tibor kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselőjelöltje is, aki Fábry Szabolcs polgármesterrel és Gere Dávid Márk atyával ünnepélyesen átadta a Magyar Falu Program sikeres pályázatának köszönhetően a településre érkezett Ford kisteherautót, és a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program segítségével beszerzett új, fedett, 24 személyes, klimatizált, elektromos kisbuszt.

A köszöntőket követően a Nagyvázsonyi Férfi Dalárda fellépése is fokozta jó hangulatot, majd Horváth Richárd és zenekarának muzsikája kíséretében elégették a kiszebábot. A Mesevár Óvoda apróságai hangosan zajongva és az égő kiszebábot körül táncolva, aktívan részt vettek a télűzésben.

Lovasfarsang Fotó: Molnár Sándor/Napló

 

Szombaton zajlott a VI. Pálinkamustra is a Reményi Antal rendezvényházban, amelyen szakmai zsűri előtt mérették meg a gazdák a pálinkáikat. Zékány Zsolttól megtudtuk, hogy több mint 20 minta érkezett bírálatra, és idén a legjobb pálinkák szőlő-, illetve törkölypálinkák voltak. A Ravasz Tibor, Reményfi László és Zékány Zsolt alkotta zsűrinek nehéz dolga volt, hogy végül kiválassza az abszolút győztest a három legjobbnak ítélt, és aranyfokozatott kapott, de név nélkül leadott mintából. A verseny végeredményét a farsangi bálon hirdették ki, ahol azt est sztárvendége a Neoton Família népszerű énekesnője, Csepregi Éva volt, és a Rulett Együttes gondoskodott még a jó hangulatról.

Nyitókép: A Mesevár Óvoda apróságainak aktív közreműködésével űzték el a telet Vázsonyban
Fotó: Molnár Sándor/Napló
Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva