veol.hu/Kovács Erika | 2021.07.01. 21:00
Haumann Péter színművészt köszöntötték Paloznakon
Haumann Péter a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth – és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Halhatatlanok Társulatnak örökös tagja, Paloznak díszpolgárát 80. születésnapja alkalmából köszöntötték a Szent József Ház kiállítótermében, az elmúlt hétvégén.

Czeglédy Ákos Paloznak polgármestere örömmel beszélt arról, hogy évtizedek óta náluk él Haumann Péter színművész; nagyon sok időt tölt a faluban, együtt él a helybeliekkel, minden alkalommal és aktívan részt vesz a programjaikon.

– A hegyen lévő nyaralójából figyeli, vigyázza Paloznakot, illetve az embereket – fogalmazott a falu elöljárója. Megjegyezte, azt tervezték, hogy a művészt májusban köszöntik, de a pandémia miatt erre csak most adódott lehetőség. Az érdeklődők a születésnap alkalmából láthatták a Haumann Péterről szóló összeállítást, amit A Nagyok címmel Ugron Zsolna író készített, és egyebek mellett titkokról, életről, sikerekről és kudarcokról beszélgetett a művésszel.

A jubileumi köszöntőn bemutatták azt a filmet is, amelyben a paloznaki élményekre, illetve a kötődésre Farsang–Törös Krisztina, helybeli rendezvényszervező-könyvtáros tekintett vissza az ünnepelttel közösen. A köszöntő szép mozzanatát adta, amikor Tormási György, a Szőlőhegyi Egyesület elnöke egy bonsai fával kedveskedett, majd a megjelentek a művésszel együtt idézték fel az elmúlt évtizedek emlékeit.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva