2019.03.15. 14:00
Paloznaki kislány a világ tetején!
Tizenegy évesen jutott fel a paloznaki Happ Anna a Kilimandzsáró 5895 méteres csúcsára, február 20-án. Úgy tudjuk, nála fiatalabb magyar hegymászó még soha nem járt ott.

– Háromévesen döntöttem el, hogy én is hegymászó leszek. Emlékszem, apukám hazajött a Kilimandzsáróról, ahol túravezető volt, és mesélt az élményeiről, mondta Happ Anna.

A mostani mászás előtt néhány nappal a tanzániai Mount Meru hegyen, 4566 méteres magasságban akklimatizációs tréningen voltak. A tizenegy éves kislány elmeséli, a hat napos túra alatt összesen öt táborban jártak, az utolsó alaptáborból, 4600 méterről, hajnali fél egykor, mínusz három-négy fokban indultak el a csúcs meghódítására.

Tartottak tőle, hogy rossz időben kell mászniuk, mert este jégeső esett, de hajnalra kitisztult az idő. Indulás előtt zabkását, gyümölcsöt, rántottát evett. Anna és édesapja nyolc óra alatt, nagyon fárasztó úton feljutott a csúcsra.

– Amikor felértem, nagyon örültem, de nem fogtam fel, hogy mit teljesítettem – fogalmazott a kislány, akinek az egész család, így édesanyja, két kisebb fiútestvére is szurkolt.

Anna a veszprémi Szilágyi Erzsébet iskolába jár, jogász szeretne lenni, és a lovaglás a kedvenc időtöltése. Gergely, az édesapja azt mondta, nagyon büszke a lányára, és elhatározását első perctől kezdve támogatja.

Forrás: veol.hu / Kovács Erika

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva