2019.08.27. 21:00
Időutazás Révfülöpön – Megnyílt Barabás Márton kiállítása
Zongora- és pianínóalkatrészekből készített alkotások tárlata nyílt a Rév-Art Galériában, az idei nyár utolsó kiállításaként.

Barabás Márton képzőművész Időutazás Révfülöpön című tárlatát a balatonszepezdi kötődésű Orosz István grafikusművész nyitotta meg három dimenzióban írt tárlatnyitogató időjátékos szonett-triptichonjával.

– A művész, akit jól ismerhetsz régről, akárcsak én a pálya elejéről, meghatódott, hogy arra jártál éppen. A megnyitón nekem kellett beszélni, izzadtan, nyár volt, fülledt galéria, ne hidd, hogy könnyű volt kiállni a sörre várók elé, de persze félni sem volt okom, hisz fölkészülten mentem, átrágtam magam már korábban minden furfangon, szakszón, tudtam, hogy mi az a rediméd, az objekt és a több, szóval lásd be, hogy jó volt idejönni, s remélem, nem is bántad meg – mondta.

A tárlatot Orosz István grafikusművész (középen) nyitotta meg. Balra az alkotó, jobbra Szigetvári György, a galéria tulajdonosa látható.

Az alkotó saját bevallása szerint megtisztelő, hogy ilyen opus keletkezett a tárlata kapcsán.

– Nem véletlen, hogy itt van a kiállítás, hiszen Révfülöp kivételesen fontos hely a számomra. 1994-ben kerültünk ide, de korábban már évtizedeken át nyaraltam Pálkövén a szüleimmel. Ez a kiállítás, melynek címe Időutazás Révfülöpön, pont a helytörténeti múzeum szomszédságában van, és ez sem teljesen véletlen. Az alkotásaim kicsit a régmúlt tárgyaiból próbálnak valamilyen új jelenséget létrehozni a jelent megidézve – mondta Barabás Márton.

A kiállítás augusztus 31-ig látogatható.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva