veol.hu/Tóth. B. Zsuzsa | 2021.09.04. 18:00
Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmjének eredeti rajzai is láthatók a révfülöpi tárlaton
A RévArt Galériában Rofusz Ferenc ani­mációsfilm-rendező kiállítása nyílt filmkockáiból, köztük az Oscar-díjas A légy című alkotásból.

A megnyitón Orosz István grafikusművész úgy vélte, nem nehéz feladat a művészről beszélni.

– Könnyen megnyílik, élvezetesen beszél magáról és műveiről. Jól ismerem, sokszor és sok helyről figyelhettem őt. Amikor a Pannónia Filmstúdióba kerültem 1975-ben rajzolóként, épp akkor fejezte be első önálló filmjét, a Kő című opuszt, és televíziós sorozatokban dolgozott rendezőként, animátorként. Első közös munkánk a Gusztáv sorozat egyik epizódja volt, ő rendezte, én a hátteret rajzoltam. Amikor újra önálló filmet rendezhetett, én is forgattam a magamét. Az övé egy grafikai­lag és filmes szempontból is bonyolult film volt. Szubjektív kamera, zsír­krétás rajzolás, fotószerű, naturális látvány. Míg a Gusztávban egy rajz megvolt fél perc alatt, ebben fél óra is ráment egyre.

Az animációban egyetlen megmozduló másodperchez 12 rajzot kell készíteni, és ahhoz a filmhez több mint 2800 rajz kellett. Bogár volt a címe, amit aztán menet közben A légyre változtatott.

Rofusz Ferenc (jobbra) a filmjeiből válogatta a rajzokat, amelyek még szerencsésen fennmaradtak. A háttérben balra Orosz István, középen a galériát vezető Szigetvári György látható
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

–A 80-as évek vasfüggönyön inneni Magyarországának dokumentuma volt a film, az elmúlt 40 év alatt mégsem veszített érvényességéből, hiszen a korhoz és helyhez nem kötött ember mitikus portréját villantja fel az apró bogár képében.

Az alkotás 1981-ben Oscar-díjat kapott, kivételes jubileum tehát ez a mostani. De az alkotó szintén jubilál, 75 éves volt a napokban.

A légy után is kiváló rövidfilmek következtek tőle, például a Holtpont, a Gravitáció, az Utolsó vacsora. A művek és a művész személyisége között paradox az összefüggés. Mélyenszántó, tragikus művek, legtöbbjük a kilátástalanság drámai megfogalmazása. Aki csak a filmeket ismeri, azt hihetné, egy megtört, befelé forduló művész alkotásait látta, de Rofusz Ferenc nem ilyen – szögezte le Orosz István. Hozzátette, a kiállítás anyagát a rendező párjával, Hajdú Zsófia keramikussal állította össze.

Rofusz Ferenc alkotásai mélyenszántó, tragikus művek, legtöbbjük a kilátástalanság drámai megfogalmazása
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az alkotó vallotta, hogy filmjeiből válogatta a rajzokat, amelyek még szerencsésen fennmaradtak. Ugyanis sok elveszett az esztendők során. Nem önálló grafikák, hanem illusztrációk, dizájnok, storyboardok láthatók a tárlaton, köztük sok eredeti A légy rajzzal.

A kiállítás szeptember 5-ig látogatható.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva