Új időpontban! - 39. Lidl Balaton-átúszás
Helyszín Révfülöp, Halász utca 7
Időpont
Egy frissítő családi sportesemény a magyar tengeren, ami nélkül nem múlhat el a nyár. Ha megfelelő az időjárás, idén 39. alkalommal rendezik meg a hagyományos Balaton-átúszást. Ezúttal egy rövidebb, 2,6 km-es távot is teljesíthetnek azok, akik nem tudtak megfelelően felkészülni.

Esőnapok: 2021. augusztus 1., 7., 8., 14., 15.

A klasszikus 5,2 km-es Balaton-átúszás résztvevői a hagyományoknak megfelelően Révfülöpről, a kikötő melletti labdarúgópályáról rajtolnak és a balatonboglári Platán strandra érkeznek.

A még újoncnak számító, idén második alkalommal megrendezésre kerülő 2,6 km-es távot azok számára hirdetik meg, akik úgy érzik, hogy nem tudnának idén megfelelően felkészülni a hosszabb távra.

A 2,6 km-es karika a balatonboglári Platán strandról indul és az 1300 méternél levő bójától kell visszaúszni a balatonboglári célig.

Rajt:

8:00-12:00 között
Az első rajtolás időpontja attól függően módosulhat (korábbra és későbbre is tolódhat), hogy mikorra áll fel véglegesen a vitorlásokból kialakított biztonsági úszófolyosó.

Az időjárás esetleges változása miatt a rajtolás záró időpontja korábbra kerülhet.

Szintidő:

Az átúszást legkésőbb 12 órakor lehet megkezdeni. A célba legkésőbb 15 óráig meg kell érkezni.

A fenti időpontok az időjárási helyzet változása következtében módosulhatnak (korábbra kerülhetnek), amiről a hatóságokkal történt egyeztetést követően a rendezőség dönt.

Az átúszás során kilométerenként úszópálya zárási időpontokat állapítank meg. Az egyes kilométerekhez a lenti időpontokig meg kell érkezni. Az időtúllépés esetén az indulónak a záróhajóra köteles felszállni, azt csak a balatonboglári célnál hagyhatja el.

Úszópálya zárási időpontok a 12 órás rajt zárási időponttal számolva:
2 km-nél: 13:10
3 km-nél: 13:45
4 km-nél: 14:20

Nyitókép: MTI/Varga György

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva