sonline.hu | 2021.12.25. 12:00
A sekrestyéből lopott pénzt benzinre a szomjas tolvaj
Ezt nem hiszed el. Azért, hogy tankolni tudjon, felfeszítette a helyi templom sekrestyéjét és ellopta az ott lévő pénzkazettát a pécsi férfi.

Egy ötvenes éveiben járó pécsi férfit vádol azzal a Siófoki Járási Ügyészség, hogy Siófok környékén egy templom melletti sekrestyébe ment lopni, hogy hazajusson Pécsre. Az elszánt rablónak már nem ez volt az első eset, hogy meggyűlt a baja a törvénnyel, hiszen az ügyészség szerint a gyanúsított férfi többszörösen bűntetett előéletű volt. Ráadásul többször vagyon elleni bűncselekmények miatt ítélték el.

Nincs pénzed tankolni? Irány a templom….

Idén szeptemberben történt, hogy céltalanul autózgatott, amikor egy Balaton-parti faluban észrevette, fogytán az üzemanyag. Ekkor azért, hogy tankolni tudjon, felfeszítette a helyi templom sekrestyéjét és ellopta az ott lévő pénzkazettát. Ebben néhány tízezer forint készpénzt talált, ami a hazaútra elég is volt.
A pénz meglovasítása mellett az elkövető az erőszakos behatolással több mint 300 ezer forint kárt okozott az egyházközösségnek. A siófoki rendőrök végül a lopott pénzen megtankolt gépkocsi alapján akadtak az elkövető nyomára.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt, többszörös és különös visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetés, közügyektől eltiltás, pénzbüntetés és vagyonelkobzás kiszabására tett indítványt.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva