borsonline.hu | 2021.07.07. 16:00
A siófoki pedofil 12 évet is kaphat döbbenetes tettéért
Gyermekprostitúció kihasználása és szexuális visszaélés a vád azzal a férfival szemben, aki ellenszolgáltatásért szexelt egy 13 éves lánnyal.

A büntetett előéletű 52 éves férfi tavaly nyaron több kiskorúval is megismerkedett, akiket ezt siófoki lakásában gyakran vendégül is látott. Az egyik alkalommal felajánlotta a 13 éves lánynak, hogy ha szexel vele, a lakásába másokat is felvihet.

Ezután többször is szexeltek a fiatal lánnyal, aki cserébe később a lakáson másokkal is ágyba bújt.

A lány tavaly szeptemberben feljelentést tett a férfi ellen, a siófoki nyomozók pedig rövid időn belül azonosították és elfogták az elkövetőt, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő, különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben

12 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta

abban az esetben, ha a vádlott a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Ezen túlmenően az ügyészség arra is indítványt tett, hogy bíróság a vádlottat végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

 

Kukkolós esetek korábban már voltak a Balatonnál, itt találod a híreket.

 

Forrás: borsonline.hu
Nyitókép: illusztráció / shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva