Belics Krisztina | 2024.06.04. 14:00
Befagytak az ingatlanárak a Balatonnál
A Balaton partján mélyen a zsebbe kell nyúlni, a távolabb eső településeken viszont elérhető árakon is vannak nyaralók

Stagnálnak a balatoni ingatlanok négyzetméterárai. Az idén májusi árak közel azonosak, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Az ingatlanok kínálata azonban harmadával nőtt az előző évhez képest – áll a money.hu elemzésében.

stagnál

Stagnálnak a balatoni ingatlanárak
Fotó: Csontos András

A négyzetméterárak változatos képet mutatnak. A parti ingatlanoknál idén is mélyen a zsebbe kell nyúlni. A felkapott településeken, mint Balatonfüred, Tihany, Siófok és Zamárdi, továbbra is 1,1-1,6 millió forint az átlagos négyzetméterár.

Idén májusban ehhez a körhöz csatlakozott Felsőörs, ahol közel a duplájára, 956 ezer forintra nőttek a négyzetméterárak. Balatonakalin pedig 32 százalékos a drágulás, azaz négyzetméterenként több mint 1,1 millió forintot kell fizetni. Hegymagason közel a felére, 46 százalékkal, Szentantalfán 41 százalékkal, Lesencetomajon pedig 15 százalékkal csökkentek az ingatlanárak. Ezt azt mutatja, hogy a tótól távolabb megfizethetőbbek a nyaralók.

Kedvező alkupozíciók alakultak ki, különösen az északi part kevésbé ismert településein. Ezzel együtt a déli parton, a tótól kicsit távolabb eső területeken is egyre több megfizethető ingatlan található – nyilatkozta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Siójuton 437 ezerről 315 ezer, Kerekin 575 ezerről 349 ezer, Balatonújlakon pedig 428 ezerről 384 ezer forintra csökkentek a négyzetméterárak, ami átlagosan közel 38 százalékos esést jelent.

Az északi parton eladó ingatlanok száma közel 23 százalékkal, a déli parton pedig több mint 10 százalékkal emelkedett. A nyaralók vásárlása piaci kamatozású lakáshitellel finanszírozható, a támogatott hitelek nem használhatók fel erre a célra. Vásárláskor kiemelten fontos szempont az ingatlan besorolása, mert a bankok kevésbé hitelezik a nyaraló besorolású ingatlanokat – emelte ki Korponai Levente, a money.hu vezetője.

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

 

 

 

Forrás: vg.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva