K.R. | 2023.05.23. 06:00
Delfineket telepítene a Balatonba Kozsó
A napokban kisebb meghökkenést váltott ki horgászok körében az, hogy Kocsor Zsolt, vagyis Kozsó a Frizbi TV műsorában arról beszélt, hogy delfineket telepítene a magyar tengerbe.

A szomorú szamuráj Hajdú Péter műsorában beszélt arról néhány napja, hogy azon dolgozik kedvesével Ágival együtt, hogy úgynevezett édes delfineket hozzon a Balatonba (44:01-től tekinthető meg ez a rész).

Kozsó korábban a TV2 Párharc című műsorában is beszélt a delfinekről, akik szerinte nagyon jó emberek.

Egyszer már 2017-ben is beszélt a delfinekről az Ámokfutó, ám akkor erről a nyilatkozatról azt mondta: csak vicc volt. Kozsó mostani kijelentése azonban komolynak tűnik, a Hajdú Péterrel készült műsorban azt mondta, a zenész-producer, hogy igyekszik meggyőzni a döntéshozókat arról, hogy igenis kellenek delfinek a Balatonba.

Arról, hogy Kozsó felvetésének lehet -e bármilyen realitása, Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kellő humorral beszélt. Elmagyarázta , hogy miért nem válhat valóra Kozsó álma a magyar delfinekről.

– Ez nem úgy működik, hogy idehozunk egy halat és beengedjük a vízbe, ráadásul a delfin emlős és a Balatonhoz hasonló környezetben nem élne meg, mondta a halászati szakember. Noha édesvízi delfin egy valós faj, de például a kínai folyami példányai kihaltak, ráadásul ennek a fajnak sem lenne alkalmas egy édesvízű tó, hiszen folyami élőlények.

Természetesen a haltelepítésnek is szigorú szabályai vannak, ám ennek ellenére volt rá példa a történelem során, hogy inváziós, idegenhonos fajok jelentek meg a tóban. S olyan is volt, hogy ez természetes módon történt, de arról is gyakran hallunk, hogy megunt akváriumi kopoltyúsokat engednek szabadon. Bármi is a „felszabadítók” indíttatása, az ökoszisztémát veszélyeztetjük azzal, ha idegenhonos fajokat engedünk a természetbe. Ezért a folyami delfin betelepítése is csak merész ötlet, de valósággá nem válhat.

 

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: AI

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva