Kovács Emőke | 2018.09.11. 07:00
Emléktábla Latabár Kálmánnak Siófokon
Siófokot, mint nyári pihenőhelyet, már a fürdőtelep kialakítását követően is sok-sok művész, színész, író kedvelte. Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Rejtő Jenő, Kabos Gyula mellett a színészdinasztia és családja, a Latabárok is nyári bázisuknak választották a pezsgő életű balatoni fővárost.

Latabár Kálmán (1902-1970), Kossuth-díjas művész, a híres komikus, nagy nevettető, siófoki nyarai emlékére nemrégiben emléktáblát állíttatott, saját költségén – a család egykori nyaralójánál – az egyik városi képviselő (dr. Ahmed Safar).

A híres színészdinasztiát a dédapa, Latabár Endre „alapította”, a nagyapa, Latabár Kálmán Árpád, az apa id. Latabár Árpád, mind-mind kiváló színészek lettek.

Ifjabb Latabár Kálmán rendkívüli komikusi hajlamával és tánctudásával emelkedett ki a Latabárok sorából. Mondhatni a sorminta folytatódott, hiszen fia, Kálmán is a színészmesterséget választotta, unokája, Árpád pedig táncművész lett.

Az egyik korabeli, 1930-as évekből származó színházi újság hasábjain az alábbi „fiktív” és igen vicces beszélgetés jelent meg a Balatonról és a Latabárokról: „A két Latabár és Vig Miklós turnéztak a Balaton körül. A vonat ablakából kinézve, mulatságos feliratú villák nevettek feléjük. Volt ott mindenféle lak. Például egy balatoni borbélyműhely oromzatán a következő felirat ékeskedett: »Borotvál-lak és Ondolál-lak.«

Mire Latabár Kálmán így szólt: – Ha valaha veszek egy telket a Balaton mellett: kiteszek rá egy táblát, amely így szól: »össze gürcöl-telek.« – Ha pedig felépítjük a villát – mondta rá Latabár Árpád –, akkor ezt a felírást adjuk neki: »összeizzadta-lak«.”

A humor a Latabárok mindennapi életének része volt, a Latabár-família élete sok-sok kalandban bővelkedett, a siófoki nyarak még inkább növelték a családi legendárium történeteinek sorát.

E nyarakat az is emlékezetessé tette, hogy Latabár Kálmán, azaz Latyi sokszor fel is lépett a Balaton legnagyobb szabadtéri színpadán. 1954-ben így tudósított a színházi lap egy siófoki esztrádműsoráról: „Az est hőse természetesen Latabár Kálmán volt, aki hajnal óta tartó fárasztó filmezése után robogott Siófokra és a »Levegő hőse« című hallatlanul mulatságos bohózatban könnyekre fakasztotta a közönséget.”

Latyi lánya, Katalin elmondása szerint, amikor édesapja fürödni ment a tóba, emberek tömege követte a vízbe. Fia, ifj. Latabár Kálmán pedig azt mesélte el az egyik interjúban: a Siófok melletti Kilitin szerette meg annyira a repülést, hogy motoros sárkányrepülőre szóló pilótaengedélyt szerzett.

A boldog, siófoki Latabár-nyarak több, a világhálón is megtalálható fotón is feltűnnek: Latabár Kálmán és Rodolfo tánca a tó partján, valamint a családról szóló fénykép (LatyiHalmay Imre színművész, Latabárfelesége, Walter Katalin és lányuk, Katalin társaságában) az önfeledt boldogság pillanatait idézi.

A család gyakran kihajózott Latyi-Katyi nevű vitorlásán, de hogy miképpen is teltek nyaraik, annak felidézésére egy 1962-es újsághírt hozunk: „Halló! Siófok? Latabár Kálmánnal szeretnék beszélni. – Itt Latabár beszél. Nálunk most családi munkamegosztás van, a gyerekek játszanak, én meg pihenek. Itt élünk a feleségemmel a házunkban. A feleségem főz és én megeszem. Közben töröm a fejem. Ezt a fejet. Persze, nem látja… Hogy mióta vagyok lenn? Ó, már régen. Tegnapelőtt jöttünk… Meddig? Még sokáig… Azt hiszem, holnapután megyünk haza… Ez nem tréfa. Egy színésznek néhány nap is sok idő.”

Immáron a fővárosi és a kecskeméti Latabár-emléktábla mellett a család egykori siófoki nyaralójának – a jelenlegi Páter étteremnél – falán is ott a memento: „Itt töltötte a nyarakat családjával Latabár Kálmán (1902-1970) a 20. század egyik legnépszerűbb magyar komikusa, a nagy nevettetője.”

 

Szöveg: Kovács Emőke

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva