likebalaton.hu | 2018.06.30. 17:04
Életét vesztette egy szörfös Siófokon
Életét vesztette egy szörfös a Balatonban Siófoknál szombat délután.

70 km/órás széllökést mértek szombat délután Balatonőszödnél, így rengeteg munkát ad a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek a déli parti erős szél. Szombaton, 15 óra körül járőrözés közben Siófokon, az Aranypart előtti vízterületen találtak egy szörfdeszkát, mellette pedig egy vízen lebegő férfit. Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a vízi rendőrök kiemelték a szörföst a Balatonból és a siófoki kikötőnél megkezdték az újraélesztését. Ezt a kiérkező mentősök folytatták, de a 41 éves budapesti férfi életét már nem tudták megmenteni.

Horváth Ákos, a siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a délutáni órákban a korábbi számításoknak megfelelően egy hidegfront érte el a Balatont. Az északi szelet a tó középső és keleti medrében erős lökések kísérték, erősségük elérte a 65-70 km/h-t. Az erős szél már előre látható volt, másodfokú viharjelzést adtak ki, ezért is halasztották el a szervezőkkel egyetértésben a szombatra tervezett Balaton-átúszást. Vasárnap mérséklődik a szél, de erős lökések továbbra is lehetnek. Július 1-jén délután várható a légmozgás csökkenése.

– Egyik vízirendőrünk beugrott a vízbe, és a hajóba emelték a férfit és azonnal megkezdték az újraélesztést – tájékoztatotta társoldalunkat a sonline.hu-t Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. – Közben értesítették a mentőszolgálatot. A mentősök a parton tovább küzdöttek a férfi életéért, de már nem tudták megmenteni.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva