likeBalaton.hu | 2024.05.16. 10:00
Figyelj! A kiemelt balatoni vonatokra helyjegy is kell
A MÁV javasolja, hogy a pünkösdi hétvégén utazók tervezzék meg előre utazásukat, és vásárolják meg időben menetjegyeiket, mivel a kiemelt balatoni vonatok csak helyjegy váltásával vehetők igénybe.

Pünkösd ünnepén várhatóan sokan kelnek útra a közösségi közlekedés járatain. A MÁV és a Volánbusz azt kéri, hogy indulás előtt mindenki tájékozódjon az ünnepnapi közlekedési rendről.

Május 19-én vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok, 21-én már a megszokott munkanapi közlekedési rend érvényes.

Több kocsival indítják el a szerelvényeket

A MÁV közleményében jelezte, hogy az utasforgalom szempontjából a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek.

A lehetőségekhez képest a helyjegyek elővételi vásárlásától függően például a Budapest–Nagykanizsa közötti Tópart, a Budapest–Keszthely viszonylatú Balaton, a Budapest–Veszprém–Szombathely, illetve Zalaegerszeg viszonylatú Bakony és Göcsej InterCity vonatokat több kocsival indítja el a vasúttársaság.

Lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom alakulása ezt megkívánja, és a rendelkezésre álló járművek mennyisége ezt lehetővé teszi. Az Elvirán figyelhető az adott vonat ülőhely-foglaltsága a helyjegy eladások alapján, így az utasok választhatnak elegendő ülőhellyel közlekedő (InterCity, Railjet xpress) vonatokat.

A siófoki vasútállomáson már nagy a forgalom
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

A Balaton térségébe közlekedő vonatok kapacitását megnövelték

Május 18-án és 19-én három egységgel közlekedik a FLIRT motorvonat a Balaton partján a következő járatok esetében, így nagyobb kapacitást biztosítanak a Déli pályaudvarról Balatonszentgyörgye 8:05-kor és a Balatonszentgyörgyről 12:15-kor induló Déli-Parti InterRégió, 20-án pedig a Déli pályaudvarról 10:05-kor induló Déli-Parti InterRégió esetében.

A balatoni vonalakon május 13-án elindult az előszezoni menetrend, a vonatok sűrűbb közlekedéssel, nagyobb kapacitással, illetve a téli menetrendtől eltérő díjszabással közlekednek.

A MÁV javasolja, hogy a pünkösdi hétvégén utazók tervezzék meg előre utazásukat, és vásárolják meg időben menetjegyeiket, mivel a kiemelt balatoni vonatok csak helyjegy váltásával vehetők igénybe:

  • Budapest és Nagykanizsa között közlekedő Tópart IC vonatok
  • Budapest és Keszthely között közlekedő Balaton IC vonatok
  • Budapest és Tapolca között közlekedő Kék Hullám expresszvonatok
  • Helikon InterRégiók Pécs és Kaposvár között

A hétvégi időszakban zsúfolt Helikon InteRégiók helyett javasolják a Pécs és Keszthely közötti Fenyves expressz, a Győr és Keszthely közötti Tanúhegy expressz, valamint a Szombathely és Keszthely közötti Lesence expressz választását.

Ezen vonatokon a helyjegy váltása kötelező, így az ülőhely garantált.

Minden utasnak, sőt a bringáknak is kell helyjegyet venni
Fotó: Mészáros Annarózsa

A Volánbusz közlekedési rendje is változik

A háromnapos ünnep miatt a Volánbusz járatainak közlekedési rendje is módosul: május 19-én, pünkösdvasárnap munkaszüneti napon, 20-án, pünkösdhétfőn a hét első tanítási- és munkanapját megelőző munkaszüneti napon, 21-én, kedden a hét első tanítási és munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok.

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

 

Nyitókép: MÁV

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva