likeBalaton.hu | 2024.05.28. 12:00
Hátizsákban lopták a halakat
Vesztegetés miatt vádat emeltek egy halőrként is dolgozó halász ellen Somogy vármegyében.

A Somogy Vármegyei Főügyészség kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat egy halászként dolgozó férfival szemben, akit társai megvesztegettek azért, hogy nyugodtan tudjanak halat lopni az általa felügyelt halastóból.

– A harmincas éveiben járó férfi egy halgazdálkodással foglalkozó cég alkalmazásában állt halászként és haltenyésztőként; feladata volt a Dél-Somogyban található tavak halállományának felügyelete is

– közölte a főügyészség.

A halőrt 2023 szeptemberében felkereste három társa, akik rávették, hogy pénz ellenében, „munkaköri kötelességének megszegésével biztosítsa számukra a halastavakban történő horgászatot”.

Miután a férfi átvette a pénzt, megijedt attól, hogy elveszítheti a munkáját, ezért az őt megvesztegető három férfinak visszaadta az átvett összeget, és azt tanácsolta nekik, hogy álljanak el a bűncselekmény elkövetésétől.

A vádlottak – negyedik társukkal kiegészülve – 2023. szeptember végén mégis megjelentek a halnevelésre használt tavaknál, ahol horgászbotjaikkal negyvenhat – 50,8 kilogramm összsúlyú, több mint 100 000 forint értékű – pontyot fogtak ki, a barcsi rendőrök azonban tetten érték őket.

Mivel a vádlottak a halászati előírások ellenére

nem ölték le gyorsan és kíméletesen a kifogott halakat, hanem azokat a náluk lévő haltartókba és hátizsákba tették, illetve az elszállításuk során sem biztosítottak oxigén tartalmú vizet, ezáltal az állatoknak indokolatlan szenvedést okoztak

így – a lopás és a vesztegetés mellett – állatkínzás bűntette miatt is felelniük kell.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a két büntetett előéletű vádlottal szemben végrehajtandó, míg a három másik férfival – köztük a megvesztegetett halásszal – szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: illusztráció/Shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva