likeBalaton.hu | 2024.06.06. 12:00
Idén minden harmadik magyar a Balatonhoz utazna egy kutatás szerint
Az idén minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél.

Tízből négy budapesti akar idén a Balatonnál pihenni, minden ötödik magyar pedig még nem döntötte el, hogy üdül-e a tó környékén – ismertette a Mandilla Hotel és az Opinio piackutató cég közös reprezentatív felmérését az MTI.

Naponta fejenként 10-20 ezer forintot költenének a Balatonnál

A balatoni utazást tervezők döntő többsége (71 százalék) – különösen a 20 év alatti fiatalok (85 százalék) – leginkább nyári üdülést választ, de vannak, akik tavasszal (11 százalék), ősszel (14 százalék), illetve télen (8 százalék) is szívesen kapcsolódnak ki a tónál.

Idén sem maradhat el a balatoni nyaralás
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Az üdülésre naponta fejenként legalább 10-20 ezer forint közötti összeget szánna a megkérdezettek döntő többsége (66 százalék).

Az összes válaszadó közel negyede 20-40 ezer forintot kalkulál személyenként, míg hét százalék ennél is többet áldozna a napi kiadásokra az idén.

A kutatásban részt vevő magyarok fele 1-2 napban vagy hosszú hétvégében gondolkodik, negyedük egy hetet, míg minden tizedik válaszadó minimum két hetet tölt a Balatonnál.

Hétvégén megint tele lesznek a szabadstrandok
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

 

A felmérés a Mandilla Hotel megbízásából az Opinio piackutató applikációval készült 2024. április 4-9. között, 1042 fős mintán. Az eredmények országosan reprezentatívak a 16-59 éves, okostelefonnal rendelkező lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és régiója szerint.

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva