Krausz Andrea | 2022.02.22. 08:00
Keresik Kálmán Imre desszertjét – indul a színes programkavalkád Siófokon
Kálmán Imre, a világhírű operettkirály születésének 140. évfordulóját ünnepelve egy sor különleges programot szerveznek idén a Balaton nyári fővárosában. Gasztroshow-val és Oszvald Marikával indul a kulturális sorozat.

A zeneszerző nevét viselő művelődési központban havonta egy beszélgetős, terefere műsort tartanak a Kálmán Imre Emlékplakettel kitüntetett művészek közreműködésével:

a házigazda Peller Károly, akinek vendége lesz többek között Oszvald Marika, Kállay Bori, Teremi Trixi, Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor.

Teremi Trixi 2019-ben vehette át a város díját, a Kálmán Imre Emlékplakettet
Fotó: Krausz Andrea

 

A beszélgetéseket minden alkalommal egy gasztro-show kíséri, mely során elkészítenek Kálmán Imre kedvenc ételei közül egy-egy kedvenc fogást. Február 22-én Madarász Ildikó, a Vidék Háziasszony a komponista nagy kedvencét, a fánkot varázsolja a látogatók elé, akik a finomságot meg is kóstolhatják. Ezt követően pedig ugyancsak a művelődési központban Peller Károly a Kossuth- és Jászai Mari-díjas operetténekest, Oszvald Marikát kérdezi pályafutásáról. (A programról itt olvashatsz!)

Jazzesített Kálmán-művek és tematikus séták

Tavasszal tovább folytatódnak a Kálmán-programok. Áprilisban a Kálmán Imre Emlékházba invitálnak minden korosztályt, hogy a zenei kiválósághoz és Siófokhoz kapcsolódó kvízjáték keretében próbálják ki magukat az érdeklődők.

Májusban ugyanitt „Az élet írta – Kálmán Imre komponálta” címmel új időszaki kiállítás nyílik, melyen a zeneszerző legsikeresebb operettjeit ismerhetik meg a látogatók. A tárlaton színházi plakátok, fényképek és újságcikkek idézik fel az akkori sikereket, de a kulisszák mögé is bepillantást nyerhetünk és egy primadonna öltözője is megelevenedik. A ház munkatársai az emlékévhez kapcsolódva kulturális tematikus sétákat indítanak tavasztól őszig.

A Millennium parkban található Zenepavilonban Varga Imre szobrászművész Kálmán Imrét ábrázoló alkotását láthatjuk
Fotó: Krausz Andrea

 

A már sikeres nyári Belvárosi Estek során az operett kedvelőinek az idei évben is minden héten szabadtéri operettelőadásokkal kedveskedik a város,

júliusban pedig a New Orleans Jazz fesztivál keretében Kálmán-művek jazzesített átdolgozása is hallható lesz.

Az őszi időszak további meglepetéseket tartogat, hiszen a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet és Könyvtárban szeptembertől Kálmán Imre életével és munkásságával kapcsolatos dokumentumokból rendeznek kiállítást, majd október végén, a zeneszerző születésnapja köré szerveződő egy hetes programmal ünnepel a város.

A Kálmán Imre Művelődési Központot átjárja majd a muzsika, színpadán pedig megelevenedik Kálmán kora, a „Szenvedélyes századelő – Kálmán Imre Emléknapok” nevet viselő fesztivál során. A nagyszabású esemény neves művészeket sorakoztat fel, minden korosztály számára élvezetes, színes programokat kínálva, melyeket a Veszprém 2023 EKF projekt is támogat.

Kámán Imre feleségével, Vera Kálmánnal és gyermekeivel: balra Elisabeth, ölben Yvonne, középen Charles
Fotó: Krausz Andrea – a Kálmán Imre Emlékház engedélyével

 

Siófok az emlékévhez kapcsolódva nagy nyereményekért folyó online vetélkedőre invitálja a lelkes rajongókat, és

egy gasztroversenyt is meghirdet, melynek célja a város gasztronómiai kínálatának bővítése egy Kálmán Imre-desszerttel.

Siófok célja szélesebb körben megismertetni Kálmán Imre korszakának miliőjét és a hajdanán könnyűzenének számító operett műfajt a nagyközönséggel, valamint méltó emléket állítani a város híres szülöttének, az operettkirálynak.

Siófokról a világhírig

Kálmán Imre 1882. október 24-én született Siófokon, ahol 9 éves koráig élt családjával. Már gyermekkorában is imádta a zenét, érdekelte a színház világa,

minden nyáron ott sündörgött a házuk szomszédságában lévő siófoki Nyári Színkör körül.

Első nagy sikere a Tatárjárás című operett volt 1908-ban, melyet 144-szer játszottak, illetve Bécsben és Prágában is bemutattak.

A világsikernek számító bemutatót követően Kálmán Imre Bécsbe költözött, majd New Yorkban, Moszkvában, Londonban és Rómában is sorra következtek a bemutatói. Bécsből később Párizsba, majd Amerikába sodorta az élet, ahonnan csak a háború után tért vissza. 1953. október 30-án, Párizsban halt meg, kívánsága szerint Bécsben temették el. A zeneszerző munkásságának sok olyan remek operettet köszönhet a közönség, mint a Csárdáskirálynő (1915), A bajadér (1922), a Marica grófnő (1924) vagy A chicagói hercegnő (1928).

Nyitókép: Krausz Andrea – a Kálmán Imre Emlékház engedélyével

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva