likeBalaton.hu | 2024.03.20. 10:00
Kulináris körutazással vár Siófok és a GasztroFok
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is bemutatkozik a GasztroFok Siófokon!

Idén már három alkalommal is várják a szolgáltatók az érdeklődőket, az első ízutazó hétvége április 12-14 között lesz, tele izgalmakkal!

Tavaly ősszel indult útnak Siófokon a GasztroFok elnevezésű kulináris összefogás, mely a térség gazdag bor- és gasztronómiai kínálatát hivatott bemutatni. Az esemény keretein belül az érdeklődőknek lehetőségük van „körbekóstolni” a résztvevő vendéglátóhelyek erre az alkalomra összeállított menüsorát Széplaktól Sóstóig, Kilititől Szabadiig, bevonva a helyi termelőket is. A kezdeményezés elindításával a városvezetés célja az volt, hogy az egész éves Balaton szemléletet erősítse, valamint az, hogy Siófok felkerüljön a régió gasztro-térképére.

 

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén már 3 alkalommal is megrendezésre kerül az esemény!

Az áprilisi GasztroFok tavasz, a szeptemberi GasztroFok nyárutó és a novemberi GasztroFok ősz a különböző évszakok speciális kínálatát hivatott felvonultatni az érdeklődők számára, ezzel is erősítve azt, hogy „Siófok egész évben vár”. A kínálatban egyaránt megtalálhatóak helyi termelők, pincészetek, a legmagasabb kategóriás gourmet éttermek, streed food ételeket vagy desszerteket kínáló szolgáltatók is. Így biztosan mindenki talál az ízlésének megfelelő választási lehetőséget. A teljes kínálat hamarosan elérhető a Siofokguide Facebook oldalán a Gasztrofok események alatt, a város honlapján és a Tourinform Irodában.

Fotó: sonline.hu/Németh András

Biztosan lesz!

Mini termelői gasztropiac – különböző országok street food ételeivel a Yacht Hotel jóvoltából, tojásos móka a #hastEGG Kalandparkban, a tavaszi zsongás jegyében vegyes ízelítő tálak az Apa Világa ságvári birtokán vendég kitelepülőkkel. Ha igazán különleges túrára vágynánk, akkor sós-sajtos és sajtos-baconos kürtőskalácsokat és frissen sült ,sós kalácstésztából készült tölcsérben tálalt gyrost kóstolhatunk a Julcsi Kalácsodánál Szabadifürdőn, kis kitérővel a BiancoRosso különleges olasz és magyar borválasztékkal várja a résztvevőket. A Hotel Sungarden nem mindennapi menüvel, pálinka és borkóstolóval, sajt és bon-bon válogatásokkal, kvízjátékkal, gyerek programokkal, más termelők bevonásával és élő zenével készül a GasztroFok hétvégére a külsős érdeklődőknek is, csakúgy mint a Hotel Azúr Opus étterme. A tradicionális ételek kedvelőit várja az Öreghalász étterem és a Sándor Étterem is Siófokon.

És még sorolhatnánk a csábító ízélményeket, érdemes minél többet kipróbálni a GasztroFok Tavasz keretében! Ajánlott előre bejelentkezni, asztalt foglalni és hamarosan kiderül milyen GasztroTaxi segíti az íz-utazókat minél több helyszín körbekóstolásában.

Akiket mindenképpen érdemes felkeresni az áprilisi hétvégén:

Aligai Horváth Pincészet

Apa Világa / Kecskés Szilárd és Fia Pincészet

Biancorosso Italian Market & Vinotéka

Café Spirit-Allergèn mentes finomságok Siófok

Dinasztia Cukrászda

Egy Csipet Nàpoly

Grund Bistro & Pub

HashtEGG – Toyee Kalandpark

BlueDot Bistro – Hotel Yacht **** Wellness & Business

Julcsi Kalácsoda Food Truck

KisKert Vendéglő

Kovászvirág Pékműhely

Lavender Terasz Étterem

Liliom Étterem – Hotel Sungarden****

Mala Garden

Opus Étterem – Hotel Azúr Prémium*****

Öreg Halász Vendéglő

Raclette by Lili

Sándor Étterem

Sushi Bár

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Nyitókép: Gasztrofok – hivatalos

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva