Sonline.hu | 2020.03.19. 19:06
Lengyel Róbert: ne utazzanak ide, és ne költözzenek siófoki nyaralóikba!
Lengyel Róbert, Siófok polgármestere nyílt levélben kérte a siófoki nyaralók tulajdonosait, maradjanak inkább otthon.

A város hivatalos honlapján tette közzé felhívását Lengyel Róbert, Siófok polgármestere szerdai dátummal. Ebben arra kéri a siófoki nyaralóval rendelkezőket, hogy lehetőség szerint ne látogassanak a városba, még ideiglenesen se költözzenek nyaralóikba. Inkább maradjanak otthon.

 

Kommentár

Érdekes hozzáállás ez a polgármester részéről. Sok nyaraló tulajdonosa siófokinak (is) érzi magát, s most azt kérik tőlük, maradjanak máshol. Ezek szerint a siófoki nyaralóval rendelkező nem vonulhat el szabadon a világtól, a munkájából még az annak az eredményéből megvásárolt nyaralójába sem, hogy ott vészelje át a járványt, és tartsa be a másoktól való elkülönülés szabályait? A siófoki önkormányzat az ott nyaralóval rendelkezők önkormányzata is. Ez az önkormányzat nemrégiben éppen az ő adóterheiket emelte meg keményen. Szóval a kiemelt adó kellene, a nyaraló tulajdonosa meg nem? Vajon mi lesz a következő polgármesteri nyílt levélben? Esetleg arra kérik majd a nyaralótulajdonosokat – csupán a segítő szándék jelzéseként -, hogy az adót, meg amit a nyáron költenének a városban, azt nyugodtan utalják el, de ők maradjanak inkább otthon? Bárhol? Csak itt ne? – (a Szerk).

 

Sonline.hu szerkesztőségéknek írt levelet dr. Sárközy László, melyet változtatás nélkül közlünk:

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

 

Siófok város önkormányzatának jegyzőjeként fordulok Önhöz.

A sonline.hu internetes portálon 2020. március 19. napján 16.20-kor megjelent „Lengyel Róbert: Ne utazzanak ide, és ne költözzenek siófoki nyaralóikba!” címmel megjelentették Dr. Lengyel Róbert Siófok Város Önkormányzata polgármesterének a város honlapján megjelent felhívását a Siófokon nyaralótulajdonnal rendelkező polgárokhoz írt nyílt levelét.

Ezt követte az alábbi:

Kommentár

Érdekes hozzáállás ez a polgármester részéről. Sok nyaraló tulajdonosa siófokinak (is) érzi magát, s most azt kérik tőlük, maradjanak máshol. Ezek szerint a siófoki nyaralóval rendelkező nem vonulhat el szabadon a világtól, a munkájából még az annak az eredményéből megvásárolt nyaralójába sem, hogy ott vészelje át a járványt, és tartsa be a másoktól való elkülönülés szabályait? A siófoki önkormányzat az ott nyaralóval rendelkezők önkormányzata is. Ez az önkormányzat nemrégiben éppen az ő adóterheiket emelte meg keményen. Szóval a kiemelt adó kellene, a nyaraló tulajdonosa meg nem? Vajon mi lesz a következő polgármesteri nyílt levélben? Esetleg arra kérik majd a nyaralótulajdonosokat – csupán a segítő szándék jelzéseként -, hogy az adót, meg amit a nyáron költenének a városban, azt nyugodtan utalják el, de ők maradjanak inkább otthon? Bárhol? Csak itt ne? – (a Szerk).

Lengyel Róbert: ne utazzanak ide, és ne költözzenek siófoki nyaralóikba!

Tisztelt (a Szerk).!

Tájékoztatom Önt, hogy a Magyarország Kormánya által kihirdetett veszélyhelyzet áll fenn 2020. március 12. napjától.

https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/af0a665e93020a1bb69193ed9a8379f516854bf7/megtekintes

Dr. Lengyel Róbert Siófok Város Önkormányzatának polgármestere az egyetlen felelősen vállalható felhívást tette közzé a Balaton fővárosának nyaralótulajdonosai felé teljes összhangban a központilag (kormányzati szinten) képviselt üzenettel, miszerint: Maradj otthon!

Önök ezt a nyomtatott lapszámban nem tartották érdemesnek megjelenésre.

Idézetek a Somogyi Hírlap 2020. március 20. napján megjelent nyomtatott számának címei közül:

– Tömeges fertőzésekre kell ezután felkészülni

– Mindenkit hazaküldött a virológus

– Maszkot húznak a siófoki vásárlók

– Nem mutálódik, viszont rendkívül gyorsan fertőz

Internetes felületükön is folyamatosan közölnek olyan tartalmakat, amik a járvány veszélyeiről számol be.

Nincs más út: csak az otthonmaradás lassíthatja a koronavírus terjedését

Hírek röviden: egyre többen veszik komolyan a fertőzésveszélyt

(Többek az általam személyesen ismert és nagyon tisztelt tabi polgármester üzenetével).

Idézek facebook oldaluk híreiből:

„Számos somogyi sportolót, ismert és elismert embert kerestünk fel, hogy mondják el üzenetüket olvasóinknak.

Istovics Gergő – Autóversenyző (Rally)
2012 – Magyar bajnok
2016 – Európa kupa 3. helyezés
2019 – Horvát bajnokság 2. helyezés” – üzenet: Maradj otthon!

 

„Számos somogyi sportolót, ismert és elismert embert kerestünk fel, hogy mondják el üzenetüket olvasóinknak.

Szűcs Kinga (röplabda, 1. MCM-Diamant Kaposvár)” – üzenet: Maradj otthon!

A Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal vezetőjeként nem nyilvánítok véleményt politikai ügyekben. Nem reagálok újságcikkekre és egyéb megjelenésekre.

A Magyarországon meg nem tapasztalt súlyos helyzetben azonban Siófok város lakói érdekében meg kellett nyilvánulnom.

Ön nem Lengyel Róbertet véleményezte a kommentárjával, hanem Dr. Lengyel Róbert polgármester nyílt leveléhez véleményt fűzve minden siófoki lakost megtámadott.

Határozottan visszautasítom megnyilvánulását!

Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek, ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.

Siófok, 2020. március 20. napján

 

Tisztelettel:

dr. Sárközy László

Főszerkesztő válasza:

Tisztelt Jegyző Úr!

Siófok város önkormányzatának jegyzőjeként fordult hozzám, amit tisztelettel megköszönök, bár az Ön által megfogalmazott észrevétel sem Önt, sem az önkormányzati hivatalt, vagy annak munkatársait nem érinti. Ön egy a tudósítástól jól elkülönülő Kommentárt, egy szubjektív újságírói véleményt sérelmez, amely nem Önre, hanem Lengyel Róbert polgármester Siófokon nyaralótulajdonnal rendelkező polgárokhoz írt nyílt levelére reflektál. Nem a polgármesterre, hanem a levél tartalmára!

A Somogyi Hírlap és a sonline.hu valóban folyamatosan foglalkozik a kialakult sajnálatos veszélyhelyzettel, leginkább a somogyiak – így köztük a siófokiak – küzdelmét szem előtt tartva. Legjobb tudásunk szerint igyekszünk objektíven, a valóságnak megfelelően tájékoztatni a napi, mintegy százezres olvasótáborunkat. Ezt – mindenféle minősítgetések és hazugságok ellenére – a szakma szabályainak betartásával tesszük!

Tehát:

1. A hír szent, a vélemény szabad! Ön bár azt írja: hivatalvezetőként nem nyilvánít véleményt politikai ügyekben, nem reagál újságcikkekre, mégis megtette – bár más helyett! (De ez az Ön ügye.)

2. Azt állítja: „kommentárjával … minden siófoki lakost megtámadott”. Mármint én! Akkor tisztázzuk! A kommentárt nem én írtam, de egyetértek a tartalmával! Ezért jelenhetett meg! Ön téved! Mi soha nem támadnánk meg a siófokiakat, a somogyaikat, még „egyeseket” sem, mert nem ez a dolgunk: kifejezetten a somogyiak, a siófokiak és az ottani igazság pártján állunk. A kommentár tartalma pusztán arra utal, hogy a munkatársaim által egy korábbi riportban megkérdezett „nyaralótulajdonosok” döntő többsége siófoki állandó bejelentett lakó, így ők otthon vannak! Néhányan pedig – mint oly sokszor – a jó idő miatt jöttek Siófokra és felháborodottan nyilatkoztak, mert szerintük igencsak megfizetik az „itt-tartózkodásuk” árát. Tehát – szerény véleményünk szerint – a nyílt levélben talán nem ártott volna árnyaltabban fogalmazni. Talán!

3. Ön azt írja nekem: „határozottan visszautasítom a megnyilvánulását! Mit? Miért? Ha a kommentárral nem ért egyet, akkor az egy vélemény, amit mi tiszteletben tartunk!

4. S engedjen meg egy pontosítást: a levelében foglaltak ellenére Siófok – sajnos – nem a Balaton fővárosa (papír szerint). Bár én magam is annak tartom…

5. Megköszönve levelét és véleményét nagy tisztelettel ajánlom fel Siófoknak és az Ön által vezetett hivatalnak a Somogyi Hírlap és a sonline.hu – eddig valamilyen okoknál fogva igénybe nem vett – nyilvánosságát a siófokiak hiteles tájékoztatása érdekében. Addig is nagy figyelemmel fordulunk a Balaton „fővárosában” történtek iránt.

Kaposvár, 2020. március 20.

Tisztelettel:

Lengyel János

főszerkesztő

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva