sonline.hu / Koszorus Rita | 2022.02.09. 16:00
Magára hagyja a polgármester a siófoki Petőfi sétányt
Anyagi megfontolásokból és a hatóságok állítólagos szurkálódásait is megelégelve, idén nem finanszírozza Siófok városa a Petőfi sétány őrzését, a döntést közösségi oldalán jelentette be Lengyel Róbert polgármester. Hozzátette: a közbiztonság fenntartása állami, tehát rendőrségi feladat.

Állandó probléma Siófokon évek óta a nyáron egyik legfrekventáltabb városrész, a Petőfi sétány közbiztonságának biztosítása. Évekkel ezelőtt döntött úgy a városvezetés, hogy külsős biztonsági céget bíz meg a sétány őrzésével. Talán sokak emlékezetében él még, hogy itt bűnöző bandák vonultak, de arra is többször volt példa, hogy prostituáltak és zsebesek garázdálkodtak.

Jelenleg kielégítőnek látják a sétány biztonságát a helyben dolgozó vállalkozók, de tartanak attól, hogy plusz őrzés nélkül ez a helyzet sérülhet.

– Szerintem ezt a rendőrség nem fogja bírni – mondta Varga Tamás, siófoki vállalkozó. – Mielőtt a város átvette a sétány őrzését, a vállalkozók által alapított cég végezte ezt, ahogyan a sétány karbantartását is. Ekkor készült a térkövezés és a beléptető rendszer is. Ennek fejében nem fizettünk közterület használati díjat a teraszok után. Azonban a polgármester ragaszkodott hozzá, hogy a város őrizze a sétányt. Azóta a költségvetés terhére tették ezt.

Varga Tamás hozzátette: a tényről, hogy a városvezető döntött az őrzésről, az internetről értesültek, hiszen széles körű egyeztetés nem volt a sétányon dolgozó vállalkozókkal, csak egyetlen személyt hívtak meg. Akitől még csak elképzelésről hallottak, az például fel sem merült, hogy ismét a Petőfi sétányon működő vállalkozók oldják meg az őrzést.

– Nekem ne mondja senki, hogy egy tízmilliárdos költségvetésű városnak nincsen 30-40 millió forintja az élet védelmére egy olyan területen, ahol a legtöbb turista van jelen – mondta kérdésünkre Hegyi Károly, aki 35 éve dolgozik a Petőfi sétányon vállalkozóként.

Hozzátette: ahol ennyi turista van, ott szükségképpen megjelennek a bűnözők is, akik árgus szemmel figyelik, hogy mikor tudnak újra piacot szerezni. Ezt pedig senki sem szeretné: sem a turisták, sem a városlakók, és a vállalkozók sem.

Hegyi Károly hozzátette: jelezte, hogy szívesen részt venne az első egyeztetésen a sétány biztonságáról, ám nem hívták meg őt sem.

– Ez egy veszélyes döntés, mert nem gondolom, hogy ezt az utcát itt lehet hagyni őrzés nélkül. Senki sem fogja lemosni a döntés meghozójáról, ha idén nyáron ne adj’ Isten tragédia történik, hogy az nem az ő hibája. Abban a pillanatban számon kérik majd, hogy

hány forintot ér egy felnőtt, vagy gyermek élete. Ugyanis az őrök nem csak a balhék kezelésében, de megelőzésükben is fontos szerepet játszottak.

A siófoki vállalkozó kiemelte: amikor az általuk létrehozott cég végezte az őrzést, karbantartást és takarítást, az kevesebb, mint 20 millió forintba került a városnak, szemben a 40 millió forintos költségekkel.

Lengyel Róbert mégis úgy döntött, nincs tovább szükség az őrzésre, mert ahogyan azt közösségi oldalán írta, a bűnözés 90 százalékkal csökkent a területen. Döntését emellett azzal is indokolta, hogy drága a biztonsági cég a városnak.

– Sok pénzt emészt fel, amit olyan gazdasági helyzetben, amilyenbe kerültünk, nagyon nehéz lenne megfinanszírozni – fogalmazott.

A városvezető leszögezte: a közbiztonság fenntartása állami feladat, s szerinte irritáló az, hogy amíg a város pénzt és energiát nem kímélve dolgozik azon, hogy a rendőrség munkáját segítse, a hatóságok „rájuk szállnak és folyamatosan vizsgálódnak”.

Ezzel Lengyel Róbert arra utalt, hogy a Közbeszerzési Hatóság 500 ezer forintra büntette az önkormányzatot, mert hiányosságot talált a biztonsági cég kiválasztásával és tevékenységével kapcsolatos folyamatban.

Szerinte az is indokolja, hogy „hátrébb lépjen egyet a város”, hogy az adatvédelmi hatóság is vizsgálódik Siófokon a felhördülést kiváltott arcfelismerős kamerarendszer miatt.

A polgármester arra is kitért, hogy a sétány biztonsági főnöke tavaly a rendőrség látókörébe került. Arról lapunk is beszámolt, hogy tavaly júliusban a férfit a Terrorelhárítási Központ munkatársai vitték be a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, miután névtelen bejelentőtől azt az információt kapta a rendőrség, hogy vélhetően lőszerrel és lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítható.

A városvezető bejegyzésében úgy fogalmazott: a felsorolt okok miatt idén a rendőrségre bízza a város az őrzést, és alkalmanként a városőrök is besegíthetnek a munkába, emellett rendeleti úton korlátozó intézkedéseket vezetnek be, de a biztonsági vezetőre és az őrzésre szánt pénzt inkább megtakarítják.

A Somogyi Hírlap megkérdezte Lengyel Róbertet, hogy nem tart -e attól, hogy az évek alatt a Petőfi sétány biztonságában elért eredmények semmissé válnak a döntés okán. Bardócziné dr. Molnár Anita alpolgármester válaszolt kérdéseikre, aki azt kérte: nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük. Ezt itt tesszük meg.

„Mielőtt a konkrét kérdésekre válaszolnék, engedje meg, hogy néhány dolgot tisztázzak. Az Alaptörvényünk 46. cikk (1) bekezdése szerint a rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. A rendőrség részt vesz a jogellenes bevándorlás megakadályozásában.
(2) A rendőrség működését a Kormány irányítja. Ezzel szemben a Magyarország önkormányzatairól szóló, 2011. évi CLXXXIX tv. rendelkezései szerint a helyi önkormányzat közreműködik a helyi közbiztonság fenntartásában. Gondolom érezni a különbséget az alapvető feladatellátás és a közreműködés fogalmait illetően. Azt gondolom, hogy Siófok Város Önkormányzata kellően kiveszi és kivette a részét ebből, már, ami a közreműködést illeti, ugyanis éveken keresztül százmilliókat költött a Petőfi sétány őrzésére, majdnem ugyanekkora összegű kamerafejlesztést hajtottunk végre, siófok rendőrei számára megnyílt a lehetőség, hogy a kameraképeket 24 órán keresztül megfigyelhessék, ugyanis a kameraszoba a helyi rendőrség épületében van, amit egyébként szintén túlnyomórészt önkormányzati forrásból alakítottak ki. Ezen felül volt olyan év, amikor túlórapénzt ajánlottunk a Siófokon szolgálatot teljesítő rendőröknek, és, ha ez még nem lenne elég, a városőreink rendszeresen teljesítenek járőrszolgálatot a helyi rendőrkapitányság megkeresése alapján.

Szóval, a fentiek tükrében az első kérdésére a válaszom: Bízom a rendőrség szakértelmében, és fellépésében, és nagyon remélem, hogy nem hagyják veszni a hosszú évek alatt elért eredményeinket. Emellett természetesen városőreink is mindent meg fognak tenni a rend fenntartása érdekében, annak ellenére, hogy ez nem feltétlenül tartozik a feladatkörükbe.

Azt gondolom, hogy a fokozott rendőri jelenlét, a közterületi kamerák figyelemmel kísérése a legfontosabb tényezője a közbiztonság fenntartásának. Emellett fontos az együttműködés a rendőrség és a helyi városőrök, és a vendéglátóhelyeken alkalmazott biztonsági személyzet között.”

Az önkormányzat valós pénzügyi helyzetét árnyalja, hogy Potocskáné Kőrösi Anita, jobbikos országgyűlési képviselő nemrégiben arról kérdezte Varga Mihály minisztert, miért van hátrányban Siófok a többi Balaton-parti várossal szemben? Miért nem kap támogatást? Akkor a miniszter úgy válaszolt: Siófok 272 millió forintot kapott. 2019-2020-ban az önkormányzat bankszámla egyenlege 4,5 milliárd forintot mutatott, ez 2021 harmadik negyedévében 5,6 milliárd forint, azaz 1 millárd forinttal több, mint egy évvel korábban. Ennyit javult a város költségvetési helyzete.

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: rendszeres volt a Petőfi sétányon a razzia (police.hu)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva