likeBalaton.hu | 2024.03.07. 14:00
Mark Cavendish is jön a Tour de Hongrie 2024-re – Siófokról indul az utolsó etap
A Tour de Hongrie 2015-ös újraindulása óta most lesz a legnagyobb, 7871 méter az összesített szintemelkedés.

Karcagról indul, a fővárost is érinti, és Pécsett zárul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny – derült ki a keddi útvonalbemutatón.

A 45. magyar körverseny május 8-án a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 170 kilométeres sík szakasszal startol, majd a szintén mezőnyhajrát ígérő Tokaj-Kazincbarcika (162 km) etap következik. Az összetettről várhatóan döntő két szakasz közül az egyik a harmadik lesz, ekkor Kazincbarcikáról egy mátraházi körözést követően Kékestetőre tekernek fel a bringások (183 km), majd a budapesti Hősök teréről induló 166 kilométeres táv vár a mezőnyre. Itt az enyhén emelkedő etyeki befutó teheti kiszámíthatatlanná a szökevények, a sprinterek és a hegyi menők számára egyaránt kedvező szakaszt.

A 854 kilométer össztávú Tour de Hongrie zárószakaszán Siófoktól Pécsig 173 kilométert teljesítenek a kerékpárososok, a befutó a tavalyról jól ismert Bárány úti emelkedő tetején, a pécsi Állatkertnél lesz. A viadal 2015-ös újraindulása óta most lesz a legnagyobb, 7871 méter az összesített szintemelkedés.

Fotó: MTI/Komka Péter

 

A főváros mellett kilenc vármegyét érint a verseny: Jász-Nagykun-Szolnokot, Hajdú-Bihart, Borsod-Abaúj-Zemplént, Hevest, Pestet, Fejért, Somogyot, Tolnát és Baranyát. A karaván útja 81 településen visz keresztül, közülük kilenc rajt- vagy célvárosként, 12 pedig gyorsasági részhajrá házigazdájaként kap kiemelt figyelmet.

– Magyarország szépségeit 45. alkalommal mutatja meg a kerékpársport szerelmeseinek a Tour de Hongrie, amely az évtizedek alatt folyamatosan fejlődött, jelentősége a versenynaptárban egyre nőtt. A szervezők vállalták a szintlépéssel járó kihívásokat, amelyekre nem problémaként, hanem lehetőségként tekintettek. A magyar kerékpátsport jelenleg az egyik legszebb időszakát éli. A sportirányításban az egyik legfontosabb célunk, hogy az élsport mellett a közösségi sportban is ott legyünk a legjobbak között, hogy ne csak sportnemzet, hanem egyúttal sportoló nemzet is legyünk. A közösségi sport fejlődésének erős bástyája a kerékpározás – mondta Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.

– Folyamatosan egyre erősebb versenyzők érkeztek. Tadej Pogacar 2017-ben harmadik lett, majd ezt követően kétszer diadalmaskodott a Tour de France-on.

Hitte volna valaki néhány évvel ezelőtt, hogy Mark Cavendish Magyarországra fog eljönni arra készülni, hogy harcba szálljon a 35. Tour de France szakaszgyőzelmének megszerzéséért, illetve hogy itt lesz a háromszoros világbajnok Peter Sagan is?

Olyan fantasztikus verseny előtt állunk, amilyenre Magyarországon még nem volt példa. Biztatom az útvonal mentén fekvő településeket, hogy álljanak ki szurkolni, díszítsék fel az utak mentét, hiszen az egész világ fogja látni a versenyt – hangsúlyozta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár.

Balatonfüred, 2022. május 8.A gyõztes brit Mark Cavendish, a Quick-Step Alpha Vinyl csapat tagja (k) célba ér a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny Kaposvár és Balatonfüred közötti 201 kilométeres harmadik szakaszán Balatonfüreden 2022. május 8-án. Ez az elsõ alkalom, hogy Magyarországot érinti a háromhetes körverseny, amelynek elsõ három szakaszát rendezik hazánkban május 6-8. között.MTI/Vasvári Tamás

Balatonfüred, 2022. május 8.
A győztes brit Mark Cavendish, a Quick-Step Alpha Vinyl csapat tagja (k) célba ér a 105. Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny Kaposvár és Balatonfüred közötti 201 kilométeres harmadik szakaszán Balatonfüreden 2022. május 8-án. Ez volt az első alkalom, hogy Magyarországot érinti a háromhetes körverseny, amelynek első három szakaszát rendezték hazánkban május 6-8. között.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

 

– A Tour de Hongrie különleges helyet foglal el azon magyarországi nemzetközi sportesemények sorában is, amelyek az egész világ figyelmét magára vonják – fogalmazott Balázs Amand Tibor, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség projektvezetője.

Aki élőben kilátogat, személyesen is részese lehet egy olyan viadalnak, ahol világviszonylatban is kiemelkedő mezőny vesz részt régiónk egyik legfontosabb kerékpáros eseményén – kezdte Eisenkrammer Károly főszervező.

– Az indulását a nap során bejelentő Sagan szakágat váltott, célja, hogy hegyikerékpárban rajthoz állhasson a párizsi olimpián, a felkészülése része az országúti versenyzés. Elárulta, mikor Sagan értesült Cavendish érkezéséről, felcsillant a szeme, hogy szeretne ő is szakaszt nyerni a Tour de Hongrie-n. A sprintereknek kedvez az első, teljesen sík etap, amely nézőbarát, hiszen három húsz kilométeres kört teljesít a mezőny. A hajdúszoboszlói csapatbemutatóra a nyitóetap előtt, kedden kerül majd sor. A harmadik résztáv kékestetői befutója ikonikus. Ezt a szurkolók is igényeltek a programba, míg a negyedik szakasz a világ legszebb sugárútján indul a fővárosban. A záróetap pedig a tavalyi év után visszatér Pécsre, ahol háromszor tekernek fel a bringások a Bárány útra – részletezte a versenyt szervező Vuelta Kft. ügyvezetője.

Dina Márton a magyar válogatott színeiben száll harcba a legjobb tízbe kerülésért, s indul a többi között Filutás Viktor, valamint rajthoz állnak az Epronex-Hungary bringásai is.

Az M4 Sport valamennyi szakaszt teljes egészében élőben közvetíti.

A szakaszgyőztes svájci Marc Hirschi, az UAE Team Emirates versenyzője a 44. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik, 180 kilométeres Kaposvár - Pécs szakaszának befutóján Pécsen 2023. május 12-én.

Marc Hirschi, az UAE Team Emirates versenyzője a 44. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik, 180 kilométeres Kaposvár – Pécs szakaszának befutóján Pécsen 2023. május 12-én.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A 45. Tour de Hongrie programja

május 8., szerda: 1. szakasz, Karcag-Hajdúszoboszló, 170 km (szintemelkedés: 340 m)

május 9., csütörtök: 2. szakasz, Tokaj-Kazincbarcika, 162 km (1023 m)

május 10., péntek: 3. szakasz, Kazincbarcika – Gyöngyös-Kékestető, 183 km (2716 m)

május 11., szombat: 4. szakasz, Budapest-Etyek, 166 km (1451 m)

május 12., vasárnap: 5. szakasz, Siófok-Pécs, 173 km (2341 m)

Össztáv: 854 km (összesített szintemelkedés: 7871 m)

A Tour de Hongrie győztesei a 2015-ös újraindítás óta

2015: Tom Thill (luxemburgi)

2016: Mihkel Räim (észt)

2017: Daniel Jaramillo (kolumbiai)

2018: Manuel Belletti (olasz)

2019: Krists Neilands (lett)

2020: VALTER ATTILA

2021: Damien Howson (ausztrál)

2022: Edward Dunbar (ír)

2023: Marc Hirschi (svájci)

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva