likeBalaton.hu | 2021.06.10. 12:00
Megnyílt Siófok első, kizárólag mentes termékeket áruló kávézója
Pármai sonkás szendvics, poharas zserbó és somlói desszert – ez csak pár finomság abból a kínálatból, amit Siófok első kizárólag mentes termékeket áruló családi kávézójában lehet megkóstolni. Ez az első olyan hely a városban, ami kizárólag mentes termékeket tart az étlapon. Az üzleti kávézó kutyabarát hely is egyben.

A Cafe Spirit összes süteménye cukormentesen készül, azonban ezen belül glutén- és laktózmentes, illetve vegán finomságok is vannak az étlapon. Az ételek mellett hatalmas az italkínálat is: száz százalékos, cukor hozzáadása nélkül készült gyümölcslevek, cukormentes üdítők és finomabbnál finomabb kávék is vannak a kínálatban, de az oda látogatók pár „nem mentes” üdítő közül is válogathatnak.

– A célunk, hogy segítsünk azoknak az embereknek, akiknek valamilyen érzékenysége van, mert azt látjuk, hogy nekik nem egyszerű megoldaniuk a táplálkozást – mondta a vendéglátó egyik tulajdonosa dr. Barta Anita.

Kutyabarát üzleti kávézó

– A helyet úgy terveztük, hogy ne a nyüzsgő siófoki belvárosban legyen, hanem egy csendesebb helyen. Ezt meg is tudtuk valósítani. A város szélén találtunk egy nyugodt környéket, a zene is csak halkan szól, hogy az ott töltött idő a pihenésről szóljon – mesélte dr. Barta Anita.

A teraszon összesen hat asztalnál foglalhatnak helyet a vendégek, de a kávézó az üzleti megbeszélésekre is tökéletes, ugyanis egy 10 fős teljesen különálló terem is rendelkezésre áll.

A teremhez nyomtatót is biztosítanak, így akár szerződések megkötésére is kiváló hely, és külön mosdó is rendelkezésre áll. A termet úgy alakították ki, hogy sok konnektor legyen, hogy a gépeket, telefonokat is lehessen tölteni a tárgyalás ideje alatt. Emellett kávé- és ételfelszolgálást is vállalnak a megbeszélés idejére.

– Egy olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ahol amellett, hogy finom és egészséges ételeket és italokat lehet kapni, mindenki jól érezheti magát. Ezért lettünk például kutyabarát hely is – mesélte Anita.

Régi vágy vált valóra

– Mindig is szívügyünk volt az egészség és az egészséges táplálkozás. A közvetlen környezetünkben sok ilyen ételintoleranciás ember van, ezért is gondoltunk rájuk. Maga a hely egyébként édesanyám álma volt, mi pedig valóra váltottuk – emlékezett vissza a tulajdonos.

A Cafe Spirit nyitása nem volt zökkenőmentes, mivel a tulajdonos házaspárnak nem volt előtte vendéglátós tapasztalata, így sok problémával kellett megküzdeniük.

 

– Én autókereskedéssel foglalkozom és autójogász vagyok, a párom pedig a nyomdaiparból jött, tehát semmilyen vendéglátós tapasztalatunk nem volt, ezért az elején voltak nehézségek. Beláttuk, hogy a vendéglátó szakma nem egyszerű, de folyamatosan fejlődünk és tanulunk – mesélte Anita, akinek férjével, Szabolccsal ez az első közös vállalkozása.

Díjnyertes a kávéjuk

 

A különböző desszertek mellett hatalmas a kávékínálat is, amiket természetesen eleve laktóz – és cukormentesen készítenek. Az eddigi visszajelzések szerint nagyon finom, amit bizonyít az is, hogy díjnyertes feketével dolgoznak.

– A kávé, amivel mi dolgozunk 2018-ban nyerte meg az év kávéja címet, és egy olyan szakmai partnerrel dolgozunk együtt, aki az év baistája díj tulajdonosa. Szívünket lelkünket beleraktuk ebbe a helybe, és később is szeretnénk ugyanígy csinálni. Szerintem nincs jobb dolog annál, hogy egészséges, minőségi ételt adunk ebben a rohanó világban – mondta büszkén Anita.

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva