Góz Lilla | 2024.04.03. 10:00
Mesterségesen szaporítják a balatoni ragadozót
Mesterségesen szaporítják a csukákat a buzsáki ciframalmi tavaknál. Az anyahalakat lefejik, ezt követően nagy tálakban a haltejet és az ikrát összekeverik. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. dolgozói így próbálják a ragadozóhal-állományt bővíteni.

– A megtermékenyítés után a keltetőházban két hétig inkubálódik az ikra Zuger üvegekben – mutatta a mesterséges szaporítás fázisait Fodor Ferenc haltermelési igazgató. Ezután planktonban gazdag előnevelő tavakba teszik át a kishalakat. Itt nagyon fontos, hogy sok táplálékuk legyen. Nagyon falánkak, és amint elfogy a plankton, kannibál módjára felfalják egymást. A 4-5 centis halakat oxigénzsákba teszik április közepén, és a horgászok segítségével a befolyókba, kikötőkbe és motorcsónakkal a Balaton nád előtti területére viszik.

 

Fotó: Németh Levente

– A mesterséges szaporítással szabályozott körülmények között kiszámíthatóbbá válik a halak felnevelése, az állomány bővítése, de Irmapusztán természetes ívatással is szaporítunk, a párokat vízzel elárasztott füves tavakba helyezzük ki – mondta el Fodor Ferenc. A csukák itt már egycentisek, és hamarosan utaznak a Balatonba, buzsáki társaik csak 6 hét múlva követik őket.

Fotó: balatonihal.hu

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek évente 250 ezer csukát kell a Balatonba telepítenie, a Kis-Balatonba pedig 100 ezer ragadozó halat, előnevelt csukát és süllőt vegyesen raknak ki. Évről évre azt tapasztalják, hogy az előnevelt méretű csukák jól megmaradnak a Balatonban, és biztosítják a helyi állomány fennmaradását, pótlását. Fodor Ferenc elmondta: a csuka után megkezdődik a következő hetekben a balin, compó, kősüllő, ponty és harcsa szaporítása.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Németh Levente

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva