2018.10.28. 18:00
Novemberben Quimby Teátrum a Kultkikötőben
Néhány hét múlva, egészen pontosan november 11-én egy igazi szuperprodukció, a Quimby Teátrum érkezik Balatonboglárra: Kis Tibiék nyáron energikus és nem mellesleg telházas koncertet adtak a Kultkikötő balatonföldvári helyszínén. A zenekar ezúttal Balatonbogláron, formabontó színházi világgal, finom dallamokkal várja a Balaton-part közönségét.

Három év pihenő után a Quimby most visszatér a színházakba, ahol a rock and roll helyett a fókusz az apróbb mozzanatokon és finomabb dalokon lesz. Az országjáró turné egyik állomása Balatonboglár, ahol szintén előkerülnek a lágyabb dalok, amelyek „a zajos közeg helyett a megszentelt figyelemre vágynak és a színház intim közegében bontakozhatnak ki igazán.”

De a zenekar ígérete szerint a koncerteken gyakran elkiabált számok is színházi gúnyát ölthetnek, hiszen éppen erre jó a színház: a szereplők gondtalan belefeledkezhetnek a játékba, míg a közönség nyugodtan elmélyedhet az elé tárt világban.

– Minden eddiginél mozgalmasabb nyár van mögöttünk, de ahogy azt ígértük, ősszel és télen sem hagyjuk kulturális programok nélkül a Balaton-part közönségét. A Quimby Teátrum tökéletes nyitánya az őszi idényünknek és folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél több hasonlóan színvonalas és izgalmas produkciót szállítsunk a régióba – mondta Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva