Krausz Andrea | 2023.08.20. 08:00
Rengeteg ember tölti az augusztus 20-i hétvégét a Balatonnál
Siófokon szombaton szinte minden parkoló megtelt a város központjában és a Balaton-parton. Bár az idén vasárnapra esik az augusztus 20-i ünnep, sokan döntöttek úgy, hogy a magyar tengernél pihennek a hétvégén.

Szombaton délelőtt egy nagyobb zápor miatt ültek autóba a Balatonhoz érkező turisták, meg is lett az eredménye.

Lépésben haladó kocsisorok, teljesen bedugult parkolók fogadták a kikapcsolódást kereső vendégeket.

A felszáradó esőfoltokban rengeteg család sétált Siófokon, a Rózsakertben, vagy szállt fel egy séta-, és élményhajóra.

Zsúfolt sétahajó és hattyúetetés augusztus 19-én Siófokon
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Van látnivaló

Az előzetes foglalások alapján már sejthető volt, hogy Siófokra érkeznek a legtöbben az államalapítás hétvégéjén.

Az előrejelzés pedig be is igazolódott, ellepték a turisták a várost, szinte minden vendéglátóhelyen ülnek.

A kikötő környékén felállított faházaknál népi játékok, kézműveskedés, játszóház, langalló és borkóstoló is várja ezen a hétvégén azokat, akik nem a strandolást választják, vagy megunták a vízpartot.

Dél-balatoni borokat lehet kóstolni Siófokon, a kikötőnél
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

Újra megérkezett a kánikula

Nem sokat kellett várni a napsütésre, délutánra gyorsan felkúszott a hőmérő higanyszála, kitört a kánikula. A nyár fővárosában 28 fokot is mértek, a víz pedig 24 fokos.

A Balaton vízszintje is ideális, 102 cm az átlagos vízállás, ez az érték alig változott július végéhez képest.

A strandokon a tiszta, átlátszó vízben és a gyönyörű tájban lehet gyönyörködni.

Idén kánikula lesz augusztus 20-án, a Balaton 24 fokos
Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

A nemzeti ünnepen, vasárnap újra beköszönt a kánikula: 31 fokig melegszik a levegő, amit az enyhe északnyugati szél tesz elviselhetővé. Programokban nincs hiány, dübörög a zenei produkciókban gazdag Plázs, a hajóállomásnál pedig a Bor és Kenyér ünnepén kenyérszentelés, néptáncműsor és még számos színpadi esemény várja a látogatókat. Augusztus 20-án 20 órától Siófokon, a sóstói szabadstrandon lesz tűzijáték, de a Balaton-parton üldögélve a környékbeli tűzijátékot is látni lehet majd.

További fotókért katt a képbe!

 

 

Nyitókép: Krausz Andrea/likeBalaton.hu

 

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva