2020.01.11. 10:00
Siófok, te csodás! - egy immár évszazados helyzetjelentés
Ezt a cikket végigolvasva azt gondolnánk, ma írta egy Siófokért rajongó újságíró. Pedig éppen 105 esztendeje jelent meg a Világ című újságban. Megdöbbentő az egyezés, és izgalmas a különbség ennyi év múltán.

A Balaton egyik leglátogatottabb, legnépesebb és legnépszerűbb helye Siófok, amely, korra, a fővároshoz való közelségre, fejlettségre és fejlődési lehetőségeire nézve régóta az első az összes balatoni fürdőhelyek között.

Az ősi tradíciókkal koszorúzott Balatonfüred keletkezése ugyan náláénál régebbi időkre nyúlik vissza, de Füred hírnevét nem annyira a Balatonnak, mint kimondott balatoni fürdőnek, hanem szénsavas forrásának is köszönheti.

Siófok a balatoni hajózás centruma, itt indult meg a hajózás, amely ma az egész tavat felöleli, és itt kezdődik meg és végződik minden évben a hajóforgalom. A balatonparti fürdőhelyek között a legszerencsésebb a fekvése.

A déli vaspályatársaság balatoni vonalának első nagyobb állomása, a gyorsvonatok két óra alatt szállítják le a kies tóparthoz a főváros nyaraló közönségét, és minthogy a nemzetközi vasúti fővonalak csomópontjához legközelebb esik, valamennyi balatoni fürdő között Siófoknak van a legnagyobb idegenforgalma.

Siófokon készült legelőször milliókra rugó áldozatokkal a part föltöltése folytán nagy európai tengeri fürdők strandjaival vetélkedő parti sétány és plage. Itt indult először fejlődésnek, még évtizedekkel ezelőtt a nyaralók építése, és ezek után szinte természetszerűen Siófokon valósultak meg legelőször a modern kultúra kényelmi és egészségügyi követelményei, a vízvezeték, csatornázás és villanyvilágítás.

 

Már a rómaiak is felismerték Siófok természeti szépségeinek gyakorlati kihasználását, amikor innen vezették le a Sió-csatornát a Dunához nagyszerű zsilipjeikkel, amelyeknek maradványai ma is bámulatot keltenek.

Ez a régi történeti tény szinte útmutatás Siófok jelenkori fejlődéséhez: minden valószínűség amellett szól, hogy ez lesz az egész Dunántúl kereskedelmének gócpontja, mihelyt a Sió hajózhatóvá tételének most folyó munkálatai befejezést nyernek és Siófok lesz a Balaton vízi forgalmának kiinduló és főállomása a déli vasút nemzetközi fővonalában.

Ez a sokféle természeti és az emberi leleményesség által kihasznált előny emeli ma Siófokot az összes balatoni fürdők élére. Rohamos fejlődése lépést tartott a közönség rohamos érdeklődésével és nem felejtette el, hogy a kereslettel szemben a kínálat mintaszerűsége biztosíthatja csakis az állandó érdeklődést.

Siófok elégíti ki ma az összes balatoni fürdők között legteljesebb mértékben a közönség igényeit. A magyar királyi államvasutak kezelésébe átment Tab‒Mocsolád‒Kaposvári vonal egyenes összeköttetést teremt Siófokkal a szomszédos Somogy és Tolna megyék piacai áruinak biztos elhelyezéséhez, megalakult az első balatonparti állami zöldségtelep is, úgy hogy már a legnagyobb rosszakarat sem mondhatja a hazai helyeket mindig és mindenütt lebecsülő lelkiismeretlen kijelentéssel, hogy Siófok berendezése primitív, és az ott tartózkodás drága volna.

Megcáfolja ezt elsősorban Siófok rendkívül nagy látogatottsága is, és az az állandó, folyton meglepő arányokban szaporodó törzsközönsége, amely évről-évre szétviszi a siófoki vendéglőknek és szállodáknak jó hírét.

A fürdőhely vezetősége ritka agilitással igyekszik a fokozott igények legteljesebb kielégítésére. A siófoki vendégeknek évről-évre újabb meglepetésben van részük, és Siófok mindig eredeti ötlettel alkot és teremt.

A Balaton kultúrájához Siófok adta meg a legelső lökést a villanyvilágítás bevezetésével, a vízvezetéki és csatornázási berendezéssel, az idén pedig ismét újjal szaporítja eddigi technikai vívmányait: olyan homokfürdőt teremtett, amely egész Európában párját ritkítja. Az új plage valóságos világfürdői jelleget ad ma Siófoknak.

A parti sétánynak közvetlen folytatása ez a vízből kiszakított bársonyos homokmező, amelynek bámulatos hatását már évtizedekkel ezelőtt tudományosan is megállapították.

A tervezők úgy konstruálták meg az új plage-t, hogy onnan nemcsak a Balaton vizének percről-percre csodásabb színben tündöklő tükrére nyílik kilátás, hanem fenséges panorámában bontakozik ki a napon sütkérezők előtt a fürdőtelep is a maga egészében.

A fürdő, a homokpart mellé sorakoznak Siófok régebbi kulturális eredményei: az aszfaltozott gyalogjárók, a főtéren imponáló magasságba emelkedő, messziről látható víztorony és a szállók, vendéglők legtökéletesebb berendezése, amely minden rendű és rangú emberek igényeit teljes mértékben ki tudja elégíteni.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy Siófok látogatottsága, népszerűsége évről-évre nő, hogy vezet a Balaton összes fürdőhelyei között, és hogy mind többen lesznek azok, akik Siófok sok ezerre rugó régi törzsvendégeinek számát növelik.

Siófok – képeslap, strand, 1890-es évek

Siófok fejlődésére az első nagyobb lökést a déli vasút 1858-62 közt történt építése és megnyitása adta meg. A hetvenes években, már Somogy-Tolna-Baranya megyék németei ide jártak fürdőre.

Az első villát Thán László miniszteri tanácsos építette, Wlassits v. miniszter is mindig szívesen kereste föl Siófokot, Karácsony Jenő gróf és Meszlenyi Lajos mindenkor szívesen látott vendégek voltak, Mészöly Gáspár nagykőrösi gimnáziumi igazgató harmincnégy év óta minden nyáron idejön üdülni.

1870-ben épült az első állandó fürdőház, a szabadfürdő félszázad óta rendelkezésére áll a fürdőző közönségnek és főképpen a gyermekek kedves tartózkodási helye,

Fürdőház Siófokon Fotó: Ellinger Ede császári és királyi udvari fényképész, Budapest és Siófok

 

1890-92 években épültek Glatz Henrik vezetése mellett a fürdőtelep szállói, vendéglője, a terület nádas volt, feltöltése több százezerbe került. Megnyitása 1893-ban volt. A szállodák úgy a fürdőhelyen, mint a belközségben kényelmes komforttal vannak berendezve. A villák száma nyolcvan, úgy, azokban, mint a község lakóházaiban mintegy 2000 szoba van nyáron bérbe adva. A lakások nagysága és az ára különböző.

1906. évben a község aszfaltjárdákat épített, 1909-ben modern községházat, 1912-14 években villamosvilágítási, vízvezetéki és csatornázási közműveket létesített egy milliónyi befektetéssel. Ivóvíz kristálytiszta. Az új kikötők, valamint a Sió szabályozási munkálatai folyamatban vannak.

A község valamikor teljesen rendezetlenül épült kis halászfalu volt, ma 2800 lakosa van és 65 000 korona állami adót, 15 000 korona fogyasztási adót és nagy községi terheket visel. A fürdővendégek száma évenként 10-20 000 között váltakozik.

A vendégek szórakozására és kényelmére gőzhajók, motoros-, vitorlás- és kézi-csónakok vannak, 5 napos lóverseny van, színház, sporttelep, strand-homokfürdők, katona- és cigányzenék.

Siófoki motoros yacht 1913-ból Fortepan / adományozó: Péchy László

Nemcsak a fürdőtelep kiváló és elsőrangú és minden komforttal felszerelt gyönyörű szállodái, hanem a község szállodái is mindent elkövetnek, hogy a közönség igényeit kielégítsék és legszélesebb rétegeit is meghódítsák.

Érdekelnek a balatoni történelmi cikkek? Itt találod őket!

Siófokról olvasnál többet? Katt ide!

Forrás: arcanum/ Világ című újság 1914

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva