origo.hu | 2021.11.14. 10:02
Tizenkilencen haltak meg a siófoki busztragédiában
Csak egy pillanatra nem figyelt a sofőr 1980. június 30-án, este kilenc óra előtt öt perccel, amikor a Darnay téri, fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban összeütközött egy dízelmozdony és egy helyi járatú busz.

A balesetben 17-en a helyszínen meghaltak – köztük a busz vezetője is -, ketten pedig a kórházban veszítették életüket. A legfiatalabb áldozat hatéves volt. Tizenketten súlyosan megsérültek. Hogyan történt a baleset? Miért nem vette észre a buszvezető, hogy jön a vonat? Ezekre a kérdésekre hetekig keresték a választ a szakértők.

Tizenhárom órája dolgozott a buszsofőr a tragikus napon

Esteledett 1980. június 30-án. Az idő kellemes volt – az évszaknak megfelelő -, így a látási viszonyok is tiszták voltak. A helyi járatú busz vezetője, a 48 éves K. László a kaposvári 13. számú Volán Vállalat dolgozója volt – kaposvári lakos -, de beugró sofőrként Siófokon a nyári időszakban segítette a munkát. Évek óta járt a Balaton déli partjának fővárosába júniusban, júliusban és augusztusban, és a helyi járatú buszokat vezette.
Szabálykövető, csendes embernek ismerték a kollégái, az utasoktól sem érkezett soha semmilyen panasz a munkájára.

Pontosan, balesetmentesen végezte a munkáját. A baleset napján viszont már 13 órája volt szolgálatban.

Reggel 8 óra óta dolgozott, és összesen hat órát vezetett a nap folyamán. Valószínűleg már nagyon fáradt volt.
A sofőr felvette a 70-es út és a vasúti pályatest közötti buszmegállóban a várakozó utasokat este kilenc óra előtt néhány perccel. Bezárta az ajtókat, és továbbindult. Mindössze 20-30 méterre volt a vasúti átjáró, amely előtt fénysorompó jelezte, hogy jön a vonat.

A sofőr lassítás nélkül hajtott a sínekre

Pedig több állítás szerint látni – és hallani is – lehetett a mozdonyt, ahogy száguld az átjáró felé. Amint a busz a sínekre ért, akkor érkezett oda a gépmenetben közlekedő MÁV M62-es sorozatú dízelmozdony is, amelyet egy pályakezdő mozdonyvezető vezetett. Éppen két héttel korábban vizsgázott.
A mozdony a sebességmérő óraszalag szerint az engedélyezett 60 km/h helyett 95 km/h-val ment – ez áll a MÁV Központi Irattár „Tömegszerencsétlenség 1980 VI. 30-án Siófok-Balatonszabadi-Sóstó áll. között az AS 1121 sz. fénysorompós átjárónál” című ügyiratban. Ez azonban a vizsgálatok szerint nem játszott szerepet abban, hogy a baleset megtörtént.

A mozdonyvezetőnek egy pillanatnyi ideje sem volt arra, hogy fékezzen, olyan hirtelen bukkant fel előtte a busz. Teljes erőből belerohant a buszba, amely az ütközés során három részre szakadt.

A középső részt még több száz méteren tolta maga előtt.

Siófoki busztragédia – 1980
FORRÁS: HTTPS://RITKANLATHATOTORTENELEM.BLOG.HU

Gyerekek is voltak az áldozatok között

A Dunántúli Napló július 2-án Súlyos szerencsétlenség Siófokon címmel közölt tudósítást, amelyben leírták, hogy június 30-án este 20.55-kor a siófoki vasúti átjáróban egy szerelvény nélküli dízelmozdony összeütközött a busszal. Ezután felsorolták, hogy kik haltak meg a balesetben – a neveket is lehetett olvasni, és azt is, hogy az áldozatok hány évesek.

A halottak között négy gyerek is volt, a legkisebb egy hatéves kisfiú.

Közölték a minisztérium részvétnyilvánítását is:
A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium mély megrendüléssel és őszinte részvéttel osztozik a siófoki súlyos közlekedési baleset halálos áldozatai hozzátartozóinak gyászában és fájdalmában.

Ugyanezt a közleményt a Somogyi Néplap is megjelentette.

Siófoki busztragédia – 1980.
FORRÁS: HTTPS://RITKANLATHATOTORTENELEM.BLOG.HU

Miért nem vette észre a tilos jelzést a buszsofőr?

Mivel a szerencsétlenségben a buszsofőr is meghalt, nem derült ki, miért hagyta figyelmen kívül a fénysorompó tilos jelzését. Azt a vizsgálatok bebizonyították, hogy a sorompó tilosat jelzett. Mivel este történt a baleset, a vörös fényt talán még jobban lehet látni, mint napközben.

Talán egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt nem vette észre a busz sofőrje az átjáró előtti tilos fényjelzést.

A KRESZ ugyan előírta, hogy a tömegközlekedési járműveknek – így a buszoknak is – a vasúti átjáró előtt még akkor is meg kell állniuk, ha a fénysorompó jól látható, és szabad jelzést mutat. Siófokon 1980. június 30-án vörösen villogott a fénysorompó, és így sem állt meg a busz sofőrje.

A buszt is megvizsgálták, és kiderült, hogy kifogástalan műszaki állapotban volt – vagyis az nem fordulhatott elő, hogy esetleg a fék nem működött. A szakértők úgy zárták le a vizsgálatot, hogy a sofőrnek pillanatnyi figyelemkihagyása volt.

A balesetben lefolytatott eljárás azonban megállapította a VOLÁN felelősségét, mivel nem gondoskodott idejében a buszsofőr leváltásáról.

A baleset után a mozdonyvezetőt sokkos állapotban vitték kórházba. Hónapokig kezelték, mert idegösszeomlást kapott.
A katolikus egyház egy templomot építtetett az áldozatok emlékére a siófoki Darnay térre.

Templom Siófokon a buszbaleset áldozatainak emlékére
FORRÁS: HTTPS://SIOFOK-PLEBANIA.EOLDAL.HU/

Akkor, 1980-ban többen azt mondták: nem elég a fénysorompó abban a vasúti átjáróban, hanem úgynevezett félsorompót is fel kellene állítani. Ez nem történt meg. 2003-ban ugyanitt történt egy másik tragikus buszbaleset, ahol 33-an haltak meg.

Forrás: origo.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva