likeBalaton.hu | 2024.06.05. 10:00
Több mint százmilliós kárt okoznak a rongálók a vonatokon és a buszokon
Graffitik, a rongálások, üzemanyag- és kábellopás, szemét – a balatoni vonalakon is tehetünk a tiszta utazási feltételek megteremtéséért.

A MÁV-Start vonatain 2023-ban a jelzések szerint 157 lopást és rongálást követtek el, több mint 83 millió forintos kárt okozva.

Az idei első negyedévben már több mint 30 lopásról van tudomása a vasúttársaságnak, az okozott kár 17 millió forint felett van, továbbá a bejelentett rongálások száma is 20 feletti, ami több mint 3,6 millió forint kárt jelent.

Kiemelkedően nagy problémát okoznak a járművekből eltulajdonított vezetékek.

Vonat a balatonfüredi vasútállomáson
Fotó: MTI/Katona Tibor

Az elmúlt évekhez képest nőtt a graffitizések száma is

Tavaly összesen 153 graffitis rongálás történt, ez 12 millió forint költséget jelentett, csak a vonatok külső felületén több mint 2500 négyzetmétert kellett letakarítani. Idén az első negyedévben már 70 esetről kapott jelzést a vasúttársaság és 6 millió forint feletti a kár.

2024-ben már csaknem 800 négyzetméternyi külső graffitit távolítottak el.

Vonatállomás Balatonlellén
Fotó: Szaniszló Hajnalka

A MÁV-HÉV hálózatán és motorvonatain is jelentős, évente több millió forintos kárt jelentenek a rongálások. A legtöbb a H7-es, csepeli vonalon történik. Jellemzően

az ablakokat rongálják meg, karcolják össze vagy törik be, de az utastérben a paravánok sérülése és a jegykezelő készülékek leszerelése is gyakran előfordul.

A legnagyobb szándékos kárt a HÉV-szerelvényeknél is a külső vagy belső felületeken elhelyezett graffitik okozzák.

A leggyakoribb károk a Volánbusznál

  • az ülések összefirkálása, beszennyezése
  • a kárpit felhasítása, ilyen esetek hetente öt-hat alkalommal is előfordulnak és csak az ülések újrakárpitozása évente 13-14 millió forintba kerül. A kárpitot, függönyt sokszor speciális tisztítószerekkel sem lehet kitisztítani, ilyenkor csak a csere jelent megoldást
  • gyakori, hogy rágógumit nyomkodnak az USB-csatlakozóba, amit ki sem lehet szedni, ezért ezeket az elemeket is cserélni kell
  • egyes esetekben az autóbuszon kialakult szóváltás vagy fizikai atrocitás részeként rongálják meg járműveket, máskor pedig üzemanyaglopással összefüggésben tesznek kárt a buszokban

A vonatok, Volánbusz-járművek és HÉV-szerelvények megrongálása bűncselekménynek minősül.

Az elkövetett károkozások nemcsak az utazás körülményeit rontják, hanem fennakadásokat okozhatnak a közlekedésben, hiszen a sérült járműveket a helyreállítás idejére ki kell venni a forgalomból.

Autóbuszállomás, Siófok
Fotó: Krausz Andrea

A MÁV-Volán-csoport minden esetben rendőrségi feljelentéssel él

A lopás, rongálás megelőzéséért pedig a hatóságokkal közösen rendszeres akciókat szervez. A járművek technikai védelmének növelése miatt egyre több vonat utasterébe telepítenek vagyonvédelmi kamerákat, és a Volánbusz járműveinek nagy részén szintén fedélzeti kamerarendszerek működnek.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Vonat a balatonmáriafürdői vasútállomáson
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva