Góz Lilla / sonline.hu | 2022.08.26. 07:00
Vidrabölcsibe készül Bori és Borisz
Új jövevényekkel bővült a petesmalmi vidrapark, két bébi került Balogh Mártához a napokban, akik sok gondoskodást igényelnek, hiszen arra gyúrnak, hogy mehessenek a vidrabölcsibe.

Vidarbölcsi a kicsiknek

Két új lakója van a petesmalmi vidraparknak: Bori és Borisz a napokban érkezett Balogh Mártához.
– Borika mindössze négy hetes lehet, Pilisre mentem érte, a halott édesanyja mellett sírdogált. A nyolc hetes Boriszt pedig a hatvani horgásztónál találták meg a horgászok – mesélte gondozójuk.

Balogh Márta hozzátette: mindkettő kis vidrát három óránként tápszerrel eteti cumiból. Szerencsére jó az étvágyuk és szépen növögetnek. Amint készen állnak rá, darált halat fognak kapni, és ha majd önállóan is tudnak enni, akkor a vidrabölcsibe kerülnek, majd a vidraóvodába.

– Itt megtanulják a vidraéletet, az a célunk, hogy felkészítsük őket arra, hogy a szabadban boldoguljanak.

Az ország másik feléből érkeztek Petesmalomba a bébividrák.

 

A két kis vidrán kívül Tomival és Bonival találkozhatnak az érdeklődők a petesmalmi vidraparkban, két siheder állatot pedig a szabad életre készítik fel. A közel 100 hektáros fás-tavas petesmalmi területet 1998-ban vásárolta meg a Somogy Természetvédelmi Szervezet, ahol kezdetben a madármentés volt a cél. Azóta már több mint félszáz elárvult, sérült vidrababa került Mártához, aki miután felnevelte őket, visszaengedte az állatokat a szabadba.

Tömegközlekedéssel is eljuthatsz a Balatonra! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

Forrás: sonline.hu

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva