Szaniszló Hajnalka | 2021.01.12. 10:00
Zoltán Erika: "Eleinte sírtam, nem örültem az eredménynek"
Miért nem tetszett Erikának a Szerelemre születtem című dal? Miért nem akarta, hogy Zoltán Erikaként ismerje az ország? Mit vett neki a nagymamája anno a vonyarci strandon? Hogyan ünnepli a születésnapját idén?

– Az első találkozás a Neotonos Pásztor Lacival, aki hallott téged énekelni egy siófoki bárban, meghatározó volt a karriered szempontjából. Lehet mondani, hogy meghívással érkeztél az Interpop színpadára?
A korábbi években is dolgoztam már énekes-táncosként, a Balatonnál is. Olivia Newton-John dalokat énekeltem a volt férjemmel, akivel artistás-táncos-énekes fellépéseket tartottunk. Három szezont végignyomtunk a Balatonnál. A siófoki Capri Bárban és az Éden Bárban léptünk fel. Akkoriban az ORI (Országos Rendezvényszervező Iroda) központilag intézte a turnékat, így amikor 1984-ben a Neoton is csinált egy Balaton-kört, a koncertjük után átjöttek abba a bárba, ahol felléptünk. Ott figyelt fel rám Pásztor Laci, aki akkoriban a Neoton vezetője és gitárosa is volt. Azt mondta, hogy most nem tud semmilyen ajánlattal szolgálni, de megjegyzett engem és amint lesz valamilyen lehetőség, szólni fog, hiszen az énekes-táncos kombó akkor még nem létezett Magyarországon.

– Hogyan folytatódott az este ezekben a balatoni bárokban a fellépéseteket követően?
Éjszakai showtime műsorok voltak. Táncosok, bűvészek, énekesek is a műsor részét képezték. Így ismerkedtünk meg akkoriban és dolgoztunk is együtt Szulák Andreával és Komár Lászlóval. Ezeken a helyen minőségi előadók léptek fel. Ma már sajnos, nem működik ez a formátum.

Fotó: Zoltán Erika családi archív

 

– Pásztor Laci mikor keresett meg, hogy beindítsa a karriered?
Egy évvel később, 1985-ben. Akkor még nem volt telefon, ezért édesanyám munkahelyi számát adtam meg neki. Amikor anyám hazaért, azt mondta, hogy “valami Juhász keresett”. Sokáig gondolkodtunk, hogy vajon ki lehet az, amikor leesett, hogy az a Juhász igazából Pásztor, és Laci hívott. Édesanyám csak ennyit válaszolt rá: “az ugyanaz, egy szakma” (nevet). Ekkor mesélte el Laci, hogy 1986-ra készülnek egy fesztivállal. Ez volt az Interpop, ahol ismeretlen előadók, saját dalukkal mutathatták meg, hogy mit tudnak.

– Hogyan született meg a Szerelemre születtem számod és a gondolat, hogy ezzel a dallal indulj az Interopopon?
Pásztor Laci nappalijában hallottam először a dalt, ő adta elő akusztikus gitárral, és nem tetszett. Teljesen magamba roskadtam, hogy ezzel a dallal kell indulnom a versenyen, de bíztam annyira Laci tehetségében, hogy elfogadtam.

 

– Emlékszel, hogy mire gondoltál, amikor kiálltál a tehetségkutatón a közönség elé a daloddal?
Kifejezetten kértem a bemondót, hogy “Erika” néven jelentsen be, amikor színpadra állok. Édesapámmal nem volt jó a viszonyom, ezért nem akartam, hogy a teljes nevem elhangozzon. Következett a fellépésem és meghallottam, amit semmiképp sem szerettem volna: “És most Zoltán Erika következik.” Azt hittem, hogy felrobbanok. Ebben a felfokozott állapotban álltam ki a közönség elé.

– Közönségdíjat kaptál. Hogyan élted meg?
Eleinte sírtam, nem örültem az eredménynek. Aztán rájöttem, hogy egy előadó számára a közönség visszajelzése a legfontosabb. Átértékeltem és megértettem, hogy mennyire nagy elismerés volt ez számomra.

Zoltán Erika és férje, Kátai Róbert a Balatonnál
Fotó: Zoltán Erika családi archív

 

– Azóta is léptél fel Siófokon. Mindig eszedbe jut az 1986-os év, ha a városban, vagy a Balatonnál adsz koncertet?
Máig úgy konferálom fel a Szerelemre születtem című dalt, hogy ez az, amellyel mindig visszarepülök időben és térben a Balatonhoz. Sokat dolgoztunk Siófokon, Balatonfüreden forgattuk az 1988-as Túl szexi lány klipjét is, a sokat emlegetett fürdőruhás jelenettel. Azt a klipet a füredi Annabella Hotelben vettük fel. 3 évet táboroztunk is Siófokon, ez egy rajongói tábor volt, és nagyon élvezte mindenki.

 

– Nagymamádnak volt Vonyarcvashegyen egy kis háza, milyen emlékeket őrzöl róla?
Minden nyaramat ott töltöttem gyerekkoromban. Ez mind nagyon jó emlék számomra. Nagymamámmal kisétáltunk a felfújt gumimatraccal a tóhoz és az egész napot ott töltöttük. Sajnos, nem volt sok pénzünk, mindig csak egy valamit választhattam. Vagy palacsintát, vagy lángos vagy fagyit, de csak egy valamit. Ez is élénken él bennem.

– 2020-ban eljutottatok nyaralni a tóhoz? Merre jártok?
Több, mint tíz éve intenzívebben járunk, főként Balatonszabadi-Sóstóra, mert a legjobb barátaimnak van ott nyaralójuk, s ezt ki is használjuk. Emellett rendszeresen járunk Balatonmáriafürdőre fellépni, és szeretjük a Plázsos bulikat is. A Balaton teljesen beépült az életünkbe. 2019 augusztus végén forgattunk is egy klipet katamaránon a tó közepén, Tihanynál.

– Szeretsz sütni-főzni. A Balaton gasztronómiájában mi az, ami igazán tetszik napjainkban?
A nyolcvanas évek Balatonjához képest nagyon más a mai Balaton. Fantasztikus éttermek, kiskocsmák és nagyon jó fogások vannak mindenfelé. Szeretem a Füredi Borheteket is, főleg mióta egyre jobban kinyílik a borkultúrám. (nevet). Balatonfüreden mindig sétálunk egy nagyot a Tagore sétányon, mindig beülünk a Karolinába, ezek nélkül nincs számunkra Füred. Idén fedeztük fel a Spájzot, ahol újragondolt ételek és finom borok is vannak. Számomra a siófoki Mala Garden is kihagyhatatlan, de nagyon szeretjük a siófoki PiazzAttilát is.

– Milyen volt a tánciskolád elmúlt három évtizede és milyen reményekkel készültök 2021-re és a Balatonra a táncsulival és a Balatoni táborral?
1990-ben kezdtük az Erica C Dance School-t a férjemmel, Robival. 2000-ig egyeduralkodók voltunk ezen a területen. Mi máig lelkesen csináljuk. 2021-ben is bízunk abban, hogy meg tudjuk rendezni a tábort a Balatonnál.

– Mivel készültök online?
Február 15-én lesz a születésnapom és arra csinálunk egy hasonló online táncos-énekes előadást, mint a közelmúltban. Nagy sikere volt és a világ minden tájáról kaptunk visszajelzéseket. Jó érzés, hogy még ha csak ebben a formában is, de újra kapcsolatba tudtunk lépni a közönséggel.

 

Zoltán Erika és az ECDS csapata
Fotó: Zoltán Erika családi archív

 

– Ha valaki nem ismeri a Balatont, mondjuk idegen bolygóról jönne ide, mit mondanál el neki a Balatonról, hogyan írnád le a Balaton-fílinget?
A Balaton egy igazi csoda és mindent megtalálsz ott. Gyönyörködhetsz a kilátásban, és olyan érzést ad, amelytől én teljesen feltöltődöm. Imádok sétálni, például Tihanyban, de ha zsongást akarok, Siófokon sétálok egyet a Petőfi-sétányon. Hangulatodtól függően mindig mindent megtalálsz a Balatonnál, amire szükséged van.

Zoltán Erika és testvére Tihanyban
Fotó: Zoltán Erika családi archív

Még több sztárinterjút olvasnál? Kattints a többi interjúért!

 

 

 

Nyitókép: Zoltán Erika családi archív

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva