McDonald's BringaMánia Tour de Balaton
Helyszín Siófok, Szigliget utca 2
Időpont
E-mail cím info@vuelta.hu
Öt táv kétkeréken, minden korosztálynak! A McDonald`s BringaMánia Tour de Balaton egy kellemes bringatúra, nem verseny! Május 18-án, szombaton immár 5. alkalommal, öt távon várják a kerkpározókat, akik a siófoki Újhelyi strandról indulnak.

Túratávok:

Balaton XL

A 206 km-es, embert próbáló túra szombaton reggel (pontosabban hajnali) 6 órától indul és az óramutató járásával megegyező irányba kerüli meg a tavat. Igazi erőpróba a legelszántabbaknak!

Balaton L

Szintén reggel 6 órától induló bringás erőpróba, a végén tihanyi kompozással. Rövidebb, de még mindig kihívást jelentő 168 kilométeres tekerés a nyugati medence körül, amit a közös kompozás tesz még nagyobb élménnyé.

Balaton M

A szombaton 9 órától indul a harmadik túra, amelynek távja „csak” 78 km. Ők Szántód felé veszik az irányt, és egy rövid tekerés után komppal szelik át a Balatont. A Tihanyba érkezés után az útvonal megegyezik a 206 kilométeres táv útvonalával, tehát Tihany után ők is a jobb oldalon láthatják a tavat menet közben.

Balaton S

Ezt a távot kifejezetten a családoknak ajánlják, akik szívesen nekivágnának a gyerkőcökkel egy kellemes, Balaton-parti bringatúrának. A tempó kényelmes, az összesen 30 km-es táv nem túl hosszú, ideális hétvégi program az egész családnak. Félúton egy hosszabb pihenő és meglepetés programok várják a kicsiket és nagyokat!

Balaton XS

Bringás köröcske gyerekeknek és kisgyermekes családoknak. A rendezvényközpontból induló Balaton XS köröcskén a gyerekek is bringázhatnak egy jót.

Programok:

2019. május 17., péntek:
14:00 – 20:00 Rajtcsomag átvétel

2019. május 18., szombat
04:45 – 07:30 Rajtcsomag átvétel (Balaton XL és Balaton L távoknak)
06:00 – 07:00 RAJT – Balaton XL, Balaton L Tovább >
07:00 – 09:50 Rajtcsomag átvétel (Balaton M)
08:00 – 10:50 Rajtcsomag átvétel (Balaton S)
09:00 – 10:00 RAJT – Balaton M Tovább >
11:00 – 11:00 RAJT – Balaton S
13:00 – 14:50 Rajtcsomag átvétel (Balaton XS)
15:00 – 15:00 RAJT – Balaton XS

Nevezési díjak:

Balaton XL (206 km) – 8000 Ft
Balaton L (168 km) – 8000 Ft
Balaton M (78 km) – 7000 Ft
Balaton M 14 év alattiaknak – 2500 Ft
Balaton S (32 km) – 4000 Ft
Balaton S 14 év alattiaknak – 2500 Ft
Balaton XS (6 km) 10 év alattiaknak – 1000 Ft

Rajtcsomag átvétel
Május 17-én, pénteken: 14:00 – 20:00 (Minden táv indulójának)
Május 18-án, szombaton:
Balaton XL és Balaton L túrák résztvevőinek: 4:45 – 7:30-ig
Balaton M túrák résztvevőinek: 7:00 – 9:50-ig
Balataton S túrák résztvevőinek: 8:00 – 10:50-ig
Balaton XS túrák résztvevőinek: 13:00 – 14:50-ig

Létszámlimit: 3000 fő

További információk: www.tourdebalaton.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva