Szijjártó Gabriella | 2023.11.24. 14:00
Kékszüret a Püspökdombon
A Veszprémi Érsekség 747. szürete révbe ért Mindszentkállán.

Néhány sorral a szüretelők előtt járunk. Benesch Antalt most nemigen köti le a Püspökdomb megunhatatlan panorámája: gyönyörű látvány nyílik innen a tavon kívül a Balaton-felvidék összes tanúhegyére, ellátunk egészen Szigligetig. Még mindig nehezen emészti meg a szarvasok minapi lakmározását.

Benesch Antal Fotó: Németh András Péter

– Nem kevés összegből és energiával tavaly körbekerítettük a szőlőterületünket, de két napja mégis sikerült bejutniuk a szarvasoknak – meséli a főborász. – Egy 600-700 kilós állat nagyjából négy tonna erőt tud kifejteni, gyakorlatilag képes kettészakítani a kerítést, 16 lyukat foltoztunk össze. A termés 20-30 százalékát leették! Azért jöttek hozzánk ennyire sokan, mert körülöttünk mindenki leszüretelt már, csak itt találtak szőlőt.

Teljesen tudatos a késői szüret, mindig október közepétől szedik itt a kék szőlőt, a kékfrankost és a cabernet sauvignont. Teljes biológiai érettségben szüretelnek, ami azt jelenti, hogy kivárják a maximális cukortartalmat, amit a gyümölcs el tud érni.

– A mustot folyamatosan visszük a laboratóriumba, figyeljük a cukorsűrűségét és a savtartalmát, és amikor a legmegfelelőbb arányban van, akkor indítjuk el a szüretet.

Az államosítás idején, csodák csodájára, ez a 3,5 hektáros birtok a püspökségé maradhatott. Fotó: Németh András Péter

Csipegetünk a tőkékről. Olyankor édes, amikor már kicsit ráncosodik a bőre, mutatja a főborász. Azzal is elégedett, hogy a hús szépen elválik a magtól, és hogy a mag szeme tiszta barna. Ugyanis a szüret időzítése az egyik legfontosabb döntés, kulcsfontosságú tényező lehet abban, hogy milyen bor születik. Jó vagy kiváló – ezen akár egyetlenegy nap is sokat változtathat. A helyes döntés meghozatalához rengeteg türelem, pontos elemzés, jó adag tudás/tapasztalat és nem utolsósorban ösztön is kell.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva, ideális indián nyárban zajlik a késő őszi szüret. Nem a véletlen szerencse műve ez, négy időjárási applikációt les folyamatosan Be­nesch Antal. Ha esik az eső, nem küldik ki a szüretelőket, mert akkor annyi vizet fölszív a bogyó, hogy hosszú napokat várniuk kell, mire a cukor meg a sav „összeszedi magát”.

– Ezt az évet sokáig fogjuk emlegetni a sok csapadék miatt! Két éve a kiszáradás miatt itt 20-30 centiméteres repedések voltak a földben, úgyhogy nagyon örültünk a csapadékos télnek és a márciusi esőnek is. Csakhogy nem akart szűnni, emiatt a szőlő gombás betegségeinek megelőzésére fokozottan oda kellett figyelnünk. Gyakorlatilag április közepétől elkezdtünk permetezni, és idén tizenegyet fújtunk a szokásos öt helyett. Olyan szinten növekedett a szőlő, hogy minden munkafolyamat előrébb jött, versenyt futottunk az idővel és az időjárással egyaránt. Szerencsére meg tudtuk védeni a szőlőinket, de csak akkor merek teljesen fellélegezni, amikor befejezzük a szüretidényt, és minden szőlőnk bekerül a pincébe. Attól kezdve már csak a borászoké a főszerep, nem vagyunk kiszolgáltatva külső tényezőknek.

A több mint húszéves olasz Carraro helyett hamarosan új traktor érkezik. Fotó: Németh András Péter

A tradíció nehéz puttonyát cipeli a vállán Benesch Antal, hiszen a Veszprémi Érsekség – illetve jogelődje, a Veszprémi Püspökség – a XIII. század óta foglalkozik szőlészettel és borászattal. Ma már két, saját tulajdonú birtokon: a Káli-medencében található Mindszentkállán, valamint a Balatonfüred–Csopak borvidékhez tartozó Felsőörsön termesztenek szőlőt.

A mindszentkállai Kincsesdoboz egészen pontosan 1277-ben egy birtokcsere után került az akkori püspökséghez, ennek egyik leglátványosabb része a máig Püspökdombnak nevezett ültetvény. Az ötvenes években az egyházmegyék vagyonára az államosítás várt, de aztán csodák csodájára ez a 3,5 hektáros birtok a püspökségé maradhatott. A le­­genda szerint az akkori püspök ezt egy vagon fával „köszönte meg”.

A felsőörsi terület „csak” több mint száz éve, 1910-ben került az érsekség tulajdonába, a három hektáron főleg fehér fajtákat termesztenek. A főként agyagos, néhol márgás foltos termőtalajról származó fehérborokra jellemző a minerális (illatban, ízben hangsúlyos a termőtalaj ásványianyag-tartalma), sós, gyümölcsben gazdag íz.

Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy Benesch Antal szerelmes a mindszentkállai talajba (is): úgy beszél a vulkanikus eredetű alapkőzeten képződött bazalttufa, riolittufa, permi vörös homokkő, andezit és márga, emellett a zsírkréta állagú mészfoltok és a pannon homok hatásáról, ahogy az imádott személyről szokás! Az innen származó fehérborokra jellemző a gazdag, vulkanikus kőzetek által formált egyedi savszerkezet, a sós, minerális íz, a gyümölcsösség és selymesség, míg a vörösborokban az extrán gyümölcsös, szinte már lekvárra hajazó íz, illatukban pedig a gazdag fűszerezettség dominál.

A főegyházmegye jelmondata: Őseink hite a jövő reménye.

E szerint a főborász a hagyományokat és az újításokat ötvözi. A kö­vetkező évtől kezdődően fokozatosan kivágják a régi tőkéket, és a tájjellegű fajtákon túl a megváltozott, egyre melegebb klímához jobban alkalmazkodókat is telepítenek, így új borokkal bővül majd a kínálatuk.

– Számos egyéb változás előtt állunk, például az új ültetéskor más sor- és tőtávolságot választunk, kicsit szűkebbre vesszük, így a mostaninál több szőlőtőkénk lesz. Most 40 ezer palack készül évente – sorolja Benesch Antal. – Az átállással úgy akarunk gépparkot fejleszteni, hogy idővel 90 százalékban mindent meg tudjon csinálni a traktor. Ugyanis napjainkban az időjárás mellett a legnagyobb rizikófaktort a munkaerő jelenti. Alig akad ember, aki eljön metszeni, kapálni, hajtást/fürtöt válogatni, szüretelni, és tényleg képes szakszerűen, önállóan dolgozni. A régiek kiöregednek, a fiatalokat pedig nem vonzza ez a munka. Nagyon nagy bajban van nemcsak a borszakma, hanem az egész mezőgazdasági szektor, és nem csupán Magyarországon. Az egyetlen előremenekülési lehetőségünk a modernizáció, vagyis a kézi munka minél nagyobb arányú kiiktatása a folyamatból.

Azért is tudunk nyugodtan beszélgetni, mert ma egy régóta visszajáró, megbízható brigád szüretel, jegyzi meg a főborász, őket szerencsére nem kell folyamatosan ellenőrizni. Főállásban négyen vannak a szőlőre és a pincére, rajtuk kívül nagyjából tízfős az alkalmi törzscsapat.

A sorok közül a megtelt ládákat összegyűjtő kistraktort Csombó Zoltán vezeti, Sza­bó Csaba pedig pakolja a rekeszeket. A ké­­sői reggelizés szünetében váltunk néhány szót, aztán fordulnak is vissza a domboldalra.

– Főállásban öt évig voltam itt vincellér, májusban mentem nyugdíjba, azóta csak besegítek – mondja Csombó Zoltán, aki egyébként Mindszentkálla polgármestere. A mintegy háromszáz lelket számláló települést 150 hektár szőlő veszi körül, ennek zöme néhány nagy cég kezében van. – Én növényvédelmi vizsgát is szereztem, úgyhogy a permetezés az én felségterületem, de ezenkívül a szőlővel kapcsolatos mindenféle munkában részt veszek a metszéstől a szüretig. Sokáig munkahely mellett műveltem a saját hat hektár szőlőmet is, de aztán fokozatosan eladogattuk, mert nincs, aki vigye tovább. Két fiam közül az egyik Németországban dolgozik, a másiknak pedig állása van az érsekségnél. Igazság szerint ők sosem kötődtek úgy a szőlőhöz, ahogy én mindig is.

Csombó Zoltán nyugdíjas vincellér és egyben Mindszentkálla polgármestere. Fotó: Németh András Péter

Csombó Zoltán most leginkább annak örül, hogy a több mint húszéves traktor helyett hamarosan új érkezik: ugyanilyen olasz Carraro, mint a mostani, de nagyobb, erősebb, és legfőképpen fülkés lesz.

A másik vincellér, Szabó Csaba 16 évet dolgozott külföldön: bejárta Európát, a legtöbb időt Angliában töltötte. A Covid idején jött haza, amikor kint „elfogyott” a munka, utána pedig már nem ment vissza. Azt mondja, hiába vitte ki a füstölt tarját, a császárszalonnát meg a hazai pálinkát, hogy az otthoni ízek feledtessék a honvágyat, nem ment. Belefáradt, most már itthon szeretne boldogulni.

Apropó, külföld! A 31 éves Benesch Antal először szakács, cukrász, diétás szakács végzettséget szerzett, ráadásul vendéglátós családban nőtt fel. Élethivatását mégsem ebben a szakmában, hanem kicsit később, szőlész-borász mérnökként találta meg. A Kertészeti Egyetem elvégzése után Új-Zélandra ment, hogy megismerje az ottani szőlészeti, borkészítési folyamatokat, az ország ugyanis élen jár a környezettudatos és fenntartható borkészítés, szőlőművelés terén. Ezt követően Ausztriában, az Esterházy Pincészetnél folytatta a tapasztalatszerzést.

Egy név újra és újra visszaköszön beszélgetésünk során: Liptai Zsolté, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborászáé, akit az egyetemi szakmai gyakorlata során ismert meg. Őt tekinti első számú mesterének.

– A Szent György-hegyen dolgoztam, amikor 2020. december 22-én, délután fél négykor csörgött a telefon, Liptai Zsolt hívott – Benesch Antal pontosan őrzi annak a sorsfordító kérdésnek az emlékét. A Veszprémi Érseki Pincészet főborászt keresett nagyívű terveihez, Liptai Zsolttól kértek ajánlást. Három nap gondolkodási időt kapott.

Még két nap, és véget ér az érsekség 747. szürete. A főborász nem szívesen bocsátkozik jóslatokba az új borokat illetően, de roppant bizakodó.

– Nem állítom, hogy az idei csúcsévjárat lesz, de a fehér fajtáknál bízom a kiváló borminőségben. Saját magunknak raktuk nagyon magasra a mércét: a 2021-es sauvignon blanc-unk az ország harmadik legjobbja lett, és a Nemzeti Agrárkamara versenyén megkaptuk a legjobb fehérbor címet. Ez azért is óriási teljesítmény, mert a veszprémi – a pannonhalmi után – a második működő egyházi borászat az országban, és gyakorlatilag két év alatt fölkerültünk a borászati térképre, 2022-ben a teljes borpalettánkat bevette a Bortársaság.Szabó Csaba 16 év külföld után hazatalált

Szabó Csaba 16 év külföld után hazatalált. Fotó: Németh András Péter

A főborász fájlalja, hogy míg 2012-ben évente átlagosan 25 liter bort ivott meg egy magyar, addig tavaly csupán 16-ot. A megváltozott gazdasági helyzetben keresem az okokat, de szerinte a csökkenést elsősorban az új szeszes italok, az ízesített sörök és spiritek dömpingje okozza.

Könnyed íz és frissesség – a legtöbb embernek ez a két jelző jut eszébe a balatoni borokról. A Veszprémi Érseki Pincészet nemrég internetes kutatást végzett, e szerint az olaszrizling, a szürkebarát és a kéknyelű a legkedveltebb balatoni bor. Egyre népszerűbb itthon a sauvignon blanc, lassan nincs olyan magyar borvidék, ahol ne készítenének ilyen bort. Nem véletlenül: sokféle ételhez passzol, íz- és illatvilága pedig a fogyasztók fiatalabb generációjához is közelebb áll. Ez a szőlőfajta jól tud alkalmazkodni az itthoni klímához, jól érzi magát a Balatonnál – ők is gondolkodnak benne.

Érzem, nem üres fenyegetés, hogy napokig tudna beszélni a szőlőről meg a borról, valamint a pincészet Infula és Mandorla borcsaládjáról. Na meg a topkategóriás, 1277 elnevezésűről: a pincészet főbb fajtáinak legkiválóbb tételei találhatók ebben a borcsaládban. Ez csak az ősi birtokról, Mindszentkálláról jöhet, és csak tökéletes szemekből készülhet. Ha tíz évig nem lenne ilyen szőlő, akkor tíz évig nem készülne 1277 – ez a szigorú szabály.

– A tavalyi szőlőből tudtunk felső kategóriás rajnai rizling 1277-et készíteni, háromezer palackot. Idén egy sauvignon blanc-tartályban is érzem azt a pluszt, jó úton halad, most három hónapos seprőérlelésen van…

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: szabadfold.hu
Nyitókép: Németh András Péter

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva