Kovács Emőke | 2020.10.14. 10:00
Akinek Szántódpuszta megmentését köszönhetjük - Boross Marietta néprajzkutató emlékére
Magyarország legidősebb néprajzkutatója volt Boross Marietta, aki idén nyáron a 100 esztendős kort is egészségben és szellemi frissességgel megélte, de sajnos nemrégiben távozott az élők sorából.

A járvány elmúltával terveztem vele egy interjút készíteni, az egyik legnagyobb balatoni értékmentőnek tartottam. Most csak emlékező gondolataim maradnak róla, a nagy példaképről.

Neve a szakma számára talán ismerősen cseng, de sokrétű – a Balatonhoz – kötődő munkássága kevésbé ismeretes.

Több fontos kutatás és munka mellett a szántódpusztai uradalom épületeinek felújítása és idegenforgalmi vonzerejének megalapozása kötődik hozzá.

A Balaton etnográfiai kutatása iránti vonzalmának egyértelmű gyökere volt az, hogy nem máshol, mint Szántódpusztán született – az életrajzi források ellenére nem 1922-ben, hanem 1920-ban – és nőtt fel. Ugyanis édesapja, Boross Jenő a nagy szántódpusztai uradalom – mellette Tóköz-, Jaba- és Kapolypuszta – intézőjeként dolgozott.

Édesapja mindemellett agrártörténeti és birtokszervezési kutatásokat végzett. Így kislányként megismerhette a gazdálkodás, a földművelés igazi arcát, a magyar parasztság helyzetét, mindennapjait. Mindamellett, hogy anyai ágon igen neves családból származott, anyai dédapja Strobentz Alajos alapította az első magyarországi festékgyárat, Marietta kiváló neveltetést kapott.

Középiskolai tanulmányait a neves Sacré Coeurben végezte. Innen egyenes út vezetett – az apai ág hagyományait folytatva – a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiára, de a második világháború miatt megszakadtak tanulmányai. Ezt követően családi segítséggel a Nemzeti Múzeumban helyezkedett el adminisztrátorként, ahol Palotay Gertrúd néprajzkutató dolgozatainak gépelése során ismerte fel, hogy valójában a magyar népélet sajátosságaival szeretne foglalkozni.

1948-ban szerzett az ELTE BTK-n néprajzkutató képesítést, nem sokkal később a Néprajzi Múzeum munkatársa lett, egészen nyugdíjazásáig, 1979-ig. Etnográfus-muzeológusként az agráretnográfia és népi iparművészet lett szakterülete, de figyelmét nem kerülte el egykori szülőföldje történeti értékeinek feltárása sem. Disszertációját a Pest környéki növénykultúrák témából készítette.

Érdeklődése az 1970-es években fordult Szántódpuszta felé

Ekkor kezdődött az egykori nagybirtok gazdasági központjának – cselédlakásokkal, műhelyekkel – történő rekonstrukciós felújítása. Boross Marietta elhivatottságát a szántópusztai uradalom megmentésére vonatkozóan több feljegyzés, kortársi visszaemlékezés is alátámasztja, de a sikerhez kellett az idegenforgalmi koncepció és a SIOTOUR együttműködése egyaránt:

Az idők enyhülésével, majd megváltoztatásával módja volt Szántódpusztára ellátogatni. Igen rossz tapasztalatokat szerzett és elhatározta, hogy megmenti Szántódpusztát, a szülőházát, a puszta, az uradalom értékeit. Elkezdett tárgyalni, terveket dolgozott ki, de mindebből csak akkor lett valami, amikor a SIOTOUR, Somogy Megye Tanácsának Idegenforgalmi Hivatala felfedezte Boross Marietta terveiben a maga elsőrendű érdekeltségét.

Fodor Jánosnak, a SIOTOUR igazgatójának hervadhatatlan érdemei vannak abban, hogy Boross Marietta tervei kezdtek megvalósulni: Szántódpuszta a Déli-parthoz tartozó, a Szántód-Rév körül kialakult üdülő-, turistaforgalomban érdekelt, sajátos tartalommal bíró idegenforgalmi bázissá fejlődött rövid idő alatt. Boross Marietta megvalósította azt a tervét is, hogy egyfajta tudományos központtá, iskolává-műhellyé is fejleszti Szántódpusztát.

A megye tudományos-, közművelődési intézményeinek bevonásával, a SIOTOUR-ra támaszkodva létrehozta a Szántódpusztai Tudományos Bizottságot. A Bizottság munkájába azonnal bekapcsolódtak a somogyi helytörténet-honismeret ismert képviselői: Kanyar József, Zákonyi Ferenc, Tüskés Tibor, Laczkó András és mások. A Szántódpusztai Tudományos Bizottság feladatául tűzte ki, hogy felkeresi a legalkalmasabb embereket, azokat, akik meg tudják írni Szántódpuszta és környéke, vagy ha kissé távolabb is néznek, a Délipart, a Balaton vidék történetét.

Eleve azzal a célkitűzéssel indultak, hogy a részekre vonatkozóan végeznek kutatásokat, felülvizsgálják az addigi feldolgozásokat, adatközléseket, új forrásokat tárnak fel és résztanulmányokat készítenek, amelyeket egy valamikor elkészítendő monográfia előtanulmányaiként is lehet majd használni. Magától vetődött föl egy, a készülő tanulmányokat megjelentető füzetsorozat kiadásának igénye és terve.” – emlékezett vissza Dankó Imre egy méltatásban, 1998-ban.

Szántódpuszta valóban különlegesnek és egyedinek számított a régióban

A pusztát már a Tihanyi Alapítólevél (1055) is megnevezte: I. András király adományozta a tihanyi Apátságnak. A pusztán elsősorban állattartással foglalkoztak, de a török hódoltság idején elnéptelenedett, és csak évtizedek múlva éledt újjá.

II. József elvette a tihanyi apátságtól, ekkor lett bérlője a XVIII. század végén Pálóczi Horváth Ádám neves magyar költő. Több írása is fennmaradt sok szántódi utalással. Levelezőpartnerei közt találjuk Kazinczy Ferencet, kinek az alábbiakat írta:

Szántódpusztai remeteségemből,,. mely füredi lakóházamra. a Balatonra átal- néz, írom Hozzád ezen első levelemet 1789. II. 7-én. a hol gazdaságbeli sok foglalatosságaim igen kevés időt engednek szívem szerette múzsámnak áldoznom.”

Szántódpuszta a XIX. század elején élte fénykorát: az épületek nagy része ekkoriban bővült. 1945 után a zamárdi Magyar Tenger Termelőszövetkezet tulajdona lett, majd az Idegenforgalmi Hivatal vásárolta meg 1975-ben.

A Boross Marietta által szakmailag koordinált munka hatalmasnak bizonyult: felújították az egykori cselédlakásokat, a mesteremberek, pusztagazdák otthonát. De megtörtént a pince és kocsma, valamint a lovascsárda, öregcsárda és a kilencszobás kúria rekonstrukciója is.

A helyiségek nagy részét idegenforgalmi célra használták, de megnyílhatott egy állandó tárlat is, ahol a történeti részeket tekinthették végig a látogatók, és sok épület szintén nyitva állt az érdeklődők számára.

Mindez a megújulás Boross Marietta levéltári feltárásának eredményeként jöhetett létre. Ugyanis a megmaradt, de romos állapotú téglaépületeket Boross Marietta kutatásai alapján és irányításával a kor neves építőmérnökei – a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) munkatársai – rekonstruálták és kivitelezték.

Az etnográfus így összegezte a munkálatok eredményességét 1980-ban: „Műemléki, építészeti, gazdaságtörténeti szempontokat és előzményeket szem előtt tartva elkészült 1980-ig egy hajdani cselédház, a századfordulótól gazdasági irodaként hasznosított épülete, a kastély, a tihanyi apátság jószágkormányzóinak és gazdatisztjeinek, illetőleg erdőmérnökeinek volt lakása, a kovács- és bognárműhelyt és lakást magában foglaló hosszú gazdasági épület, az egykori borjúistálló, a reformkorban épült ménesistálló és egy bolthajtásos cselédház. Megtörtént részben a tereprendezés, és a zöldterület rekonstrukciós munkáin dolgoznak. A majorság többi épületeinek részben a falkutatásai, részben a kiviteli tervei készültek el.”

Aprólékos munkát folytatott, ő kutatta fel az egykori uradalmi kovácsmesterek eszközeit (fújtatót, üllőt, kalapácsot, a lópatkolás szerszámait), egyszóval széleskörű anyaggyűjtést is végzett.

Az épületek megújulása és megmentése mellett egy korszakalkotó mű is született

Boross Marietta és Ágostházi László jegyzi a Szántódpuszta építéstörténete (1985) című kötetet, mely végigvezeti az olvasót a gazdag, épített örökségen. Boross Marietta kutatásai alapján bizonyítást nyert, hogy Pálóczi Horváth Ádám magyar költő egykori lakóhelye a puszta kiskastélyában lehetett.

Boross Mariettának a tízes számú épület – cselédház, később helytörténeti kiállítás – volt a kedvence. Egyik interjújában így vallott erről a helyszínről: „Az uradalmi építészet legragyogóbb emléke. Az építőanyaga nagyméretű égetett tégla, a boltíveinek kialakításához nagy szakmai tudásra volt szükség. A múlt század közepén épült a többi létesítménnyel együtt, s építője az a Rigler József, aki a füredi kerek kápolnát is alkotta. Nagyszerű mester volt, érdemes a nevét megjegyezni!

Boross Marietta és Ágostházi László könyvének nagy előnye, hogy a neves építtetők történetét is megismerhetjük belőle. Mivel a szántódi uradalom egykoron a tihanyi bencés apátság tulajdonát képezte, ezért a nevek közt találjuk Grassó Willibald apátét, aki a Szent Kristóf kápolnát építette, de Lécs Ágostonét is, aki a kúriát kivitelezte vagy Bresztyenszky Béla apátét, akinek tevékenysége szintén összeforr Szántódpuszta építéstörténetével.

Tizennyolc üvegmedencében úsztak a tó őshonos halai

Az agrártörténeti műemlékegyüttes már megnyitását követően is nagy népszerűségnek örvendett és sok látogatót vonzott. Igazi különlegességnek számított az uradalmi gépszín épületében az az akvárium, amely a Balaton élővilágát mutatta be. Tizennyolc üvegmedencében úsztak a tó őshonos halai (fogas, ponty, balin, compó, harcsa, keszegfélék, angolnák), de éltek ott csigák, kagyló, siklók és teknősök is.

A látogatóközpont már május közepétől várta a vendégeket, a felújítási munkák egészen 1985-ig tartottak. A megmentett népi építészeti emlékek mellett csárda és fogadó is várta a vendégeket. Az állandó kiállításon a puszta agrártörténetének tárgyi és dokumentumgyűjteményét, valamint a szántódi rév történetét tekinthették meg a látogatók.

Rendszeresen rendeztek időszaki, színvonalas képzőművészeti tárlatokat. A kutyakiállítások és -vásárok mellett európai hírűek lettek a ló- és fogathajtó versenyek is. Egy korabeli újsághír (1985-ből) mint virágzó idegenforgalmi központról tudósított a szántódpusztai komplexumról: „Június végén ünnepélyes külsőségek között avatták fel a Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központot. Ezzel befejeződött az az 1975 óta tartó munka, melynek keretében 40 hektáron 30 épületet emeltek, mintegy feltámasztva a sok száz év előtti híres-neves mezőgazdasági és állattenyésztési centrumot, amely sok érdekes látnivalóval várja a közönséget. Évente több mint 95 ezren keresik fel Szántódpusztát, melynek vonzerejét növeli az itteni Ménescsárda is, amely 1979 óta több tízezernyi vendéget látott asztalainál. Néhány különlegesség az itteni nyári programról: augusztus 18-19-20-án zöldség- és gyümölcskiállításra, valamint népművészeti vásárra kerül sor, végül augusztus 20-án nemzetiségi néptáncbemutatóval fejeződik be a program egyik része. Augusztus 3-án agárverseny lesz (külföldi résztvevőkkel), 4-én országos CACIB kutyakiállítás, 10-11-én pedig népművészeti és népi iparművészeti vásárra várják az érdeklődőket.”

Szántódpuszta az eredményes helyreállításért 1986-ban Építészeti Nívódíjat, 1994-ben pedig rangos Europa Nostra díjat kapott.
Boross Marietta mindamellett, hogy országszerte néprajzi feltáró és gyűjtőmunkát végzett, a Balaton vidékén és Somogy megyében, szülőhazájában rendkívüli nagy értékmentést vitt véghez. Nevéhez kötődik a buzsáki tájház és a balatonszentgyörgyi Csillagvár berendezése, a kaposvári Csokonai fogadó felújítása, de az egyedülálló endrédi csipke történetének feltárása is. Ez utóbbiról a Szántódi füzetek című értékes sorozatban szintén nagyobb tanulmánya jelent meg.

Az endrédi csipke történetéről korábban itt írtunk

Boross Marietta munkássága nagyban kötődött a Balaton régióhoz, de életművében központi szerepet kaptak a nemzetiségi kutatások, elsősorban a hazai németség néprajzi sajátosságainak feltárása. Mindemellett a tótkomlósi bútorkészítők és a hartai bútorfestők tevékenységét is részletesen vizsgálta, és ismertté tette. De feldolgozta ötven település építészeti emlékeit is, tájházakat rendezett be országszerte. Dokumentációs központot alapított, a népi iparművészeket szakmai tanácsokkal inspirálta. Belföldön és külhonban számos kiállítást szervezett.

Hosszú és tevékeny életében számos, megérdemelt díjat kapott: Europa Nostra díjat (1995), Etnographia Minoritatum-emlékérmet (2002), Kisebbségekért díjat (2014) és végül a Magyar Arany Érdemkeresztet (2014)

Élete szinte mindig visszakanyarodott somogyi gyökereihez. Hosszú és produktív életútja példaként szolgálhat arra, hogy miképpen lehet kitartással és szorgalommal nagy dolgokat véghezvinni. Mindvégig a népi kultúra értékének, a hagyományok megtartásának és tiszteletének egyik szószólója volt. Egy vele készült beszélgetésben így vallott magáról: „Boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a gyönyörű munkának. Így, utólag, annak is örülök, hogy amikor a somogyi feladatokat megkaptam, már nem kezdő néprajzkutatóként, hanem sok-sok tapasztalat birtokában, érett, kiforrott elképzelésekkel láthattam munkához. Boldog vagyok, hogy végül a legtöbbet mégiscsak a szülőföldemnek adhattam tehetséges, nagyszerű emberek, építőik nyomában járva. Talán lesz idő, amikor a puszta megmentőinek nevét is megörökíti a jövő krónikása. És az utókor hálás szívvel gondol majd rájuk.”

Őrizzük meg méltón Boross Marietta emlékét, életművét, reméljük, az utókor nemcsak hálás szívvel gondol majd rá, hanem megbecsüléssel fordul a néprajzi hagyományaink, muzeológiai értékeink felé egyaránt.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva