likeBalaton.hu | 2022.03.17. 12:00
Egykerekezett a motoros Szántódnál, de lepottyant az utasa
Egy 46 éves férfi épphogy legurult motorjával a kompról, adott egy gázfröccsöt, majd egykerekezett. 25 éves barátnője pedig hátulról leesett. Ám, ami ezután történt, érthetetlen.

Az ügy adatai alapján egy simontornyai férfi 2022. március 15-én délután komppal érkezett Szántódra. A hajót alig elhagyva egy agresszív gázadással már az első utcában egykeréken próbált haladni járművével, de a hirtelen mutatvány során 25 éves női utasa leesett a motorról.

– A motoros a járókelők segítségét visszautasította, utasát visszaültette, majd elhajtott

– ismertette a részleteket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Nem állt meg a rendőröknek

A Balaton-parti rendőrök Szántódon ellenőrzés alá akarták vonni a járművezetőt, de a férfi a rendőri karjelzés ellenére sem állt meg.

Az egyenruhásoknak végül Zamárdiban sikerült megállítaniuk a motorost.

Utánaeredtek a rendőrök
Fotó: Police.hu

A könnyű sérüléseket szenvedett utasához mentőt hívtak, míg a 46 éves sofőrt

előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol ellene a közúti közlekedési szabályok megsértésért szabálysértési indítottak eljárást.

 

Nyitókép: Illusztráció/Pexels/Djordje Petrovic

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva