Mihály Szilvia | 2018.10.27. 10:30
Itt eláll a lélegzeted - felmásztunk a Szigligeti várba
A Szigligeti várat messziről észreveszi az utazó, a 71-es út jegenyefasorán autózva juthatunk el a településre. A várat a környező tanúhegyekről és kilátókból is láthatjuk, ne hagyjuk ki a megmászását, ha erre járunk.

A Balaton várába feljutva két okból akad el a lélegzetünk. Egyrészt a kilátás miatt, másrészt mert megmásszuk a macskaköves feljárót a várkapuhoz. Útközben azon morfondírozom, vajon mivel tudták rávenni az ellenséges hadakat a középkorban, hogy nekiinduljanak ennek a meredek domboldalnak.

A vulkanikus hegytetőn 750 éve áll a vár, mely a török időkben sem került idegen kézre. Jól gondoltam, nem nagyon volt kedvük ide felmászni a janicsároknak, beérték a környező, könnyebben bevehető várakkal. Miután Fonyód is török kézre került, a szigligeti vitézeknek a Balaton felől, hajókkal is védeni kellett a környéket. Tiszta időben füstjelekkel még a Sümegi várnak is tudtak üzenni.

Szigliget, vár

Fotó: Mihály Szilvia

A vár kalandos virágkorának a 17. század végén egy villámcsapás vetett véget, amitől nagy része leégett. Az elmúlt évek helyreállítási munkáinak köszönhetően ma bepillanthatunk a korabeli várélet mindennapjaiba.

Láthatunk egy kovácsműhelyt, ahol minden bizonnyal a lovak patkolása és a várban élők fegyvereinek, mezőgazdasági eszközeinek készítése folyt.

Szigliget, vár

Fotó: Mihály Szilvia

A várban található kápolnát a Pannonhalmi bencés rend építette az 1260-as évek elején.

A barokk konyhában és a mellette levő szobában néhány pillanatra elképzelhetjük, milyen lehetett itt élni. A hatalmas cserépkályha és a kemence meleget adott a hideg téli éjszakákon, de a romantikus meleghez a tűzifa utánpótlásról is folyamatosan kellett gondoskodni. Az ágy méretét látva ma már nem lennénk itt szállóvendégek, abban az időben az átlagmagasság jó tíz centivel alacsonyabb volt a mainál, így az ágy is jóval kisebb, mint a ma megszokottak.

Szigliget, vár, szoba

Fotó: Mihály Szilvia

A várfalakról csodás panoráma tárul elénk, délről a Balaton, északról pedig a tanúhegyek ölelik körbe Szigligetet. Annyira meseszerű ez az apró falu a vár alatt kanyargó utcáival, a hatalmas gesztenye, mandula és diófákkal, a nádtetős házakkal, a domboldalba kapaszkodó szőlőkkel, hogy az ember azt érzi, itt megállt az idő.

Szigliget, vár

Fotó: Mihály Szilvia

A vár egész évben látogatható, családi kirándulásra és romantikus túrához is tökéletes helyszín. Hölgyeknek jó tanács, ne magassarkúban vagy flip-flop papucsban hódítsák meg!

Szigliget, vár

Fotó: Mihály Szilvia

Nyáron a várudvar harcászati bemutatók és koncertek színhelye.

Fotó: Mihály Szilvia

A vár tövében fegyver kiállítás és a környék legfinomabb fagyija várja a kirándulókat.

Nézze meg képeinket a várról:

 

Készítette: Mihály Szilvia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva