veol.hu / Tóth B. Zsuzsa | 2021.07.16. 14:00
Balatoni hétvégék retró járművekkel
Tapolca állomására is befutottak a MÁV Rail Tours retró flottájának megbecsült tagjai a hétvégén, sőt a Volán is indított ötvenéves faros buszokat több útvonalon. A különleges időutazásra több százan váltottak jegyet. Aki lemaradt, augusztus 7–8-án még megcsodálhatja a Balaton északi partján a retró mozdonyokat és kocsikat, naponta több alkalommal is.

Igazi élményt jelentett a középkorosztálynak és az idősebbeknek, sőt nyugdíjas masiniszták és buszsofőrök is érkeztek nosztalgiázni. A MÁV a 70-es, 80-as és 90-es évek jellemző szerelvényeit mutatta be.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Mivel a járatok Budapesttől Balatonfüredig már környezetbarát, villamos vontatással közlekednek, ezért az észak-balatoni vasútvonalon új menetrendstruktúrát vezettek be, és a retró vonatok közlekedése is változott a korábbi években megszokotthoz képest. De az idei év is tartogatott újdonságokat az érdeklődők számára. A MÁV-Start és a MÁV Rail Tours retró flottáján kívül idén a MÁV–HÉV és a Volánbusz járművei is megjelentek, fokozva a nosztalgikus hangulatot.

Az 1967-ben gyártott faros autóbusz a Volán tulajdona, de bárki kibérelheti Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A 70-es évek expresszvonatainak hangulatát felidézve a korabeli megjelenésű, vékony csíkos Rába kocsikból álló szerelvény élén Nohab vagy dupla zöld púpos mozdony volt látható Balatonfüred és Tapolca között.

A két város között közlekedő személyvonatok ezen a hétvégén teljeskörűen retró szerelvényrészekből voltak összeállítva. A járatok élén Nohab és Szergej mozdonyokkal lehetett találkozni, a szerelvény pedig korabeli Bhv és By típusú személykocsikból állt. Nagy sikere volt a rajongók körében a retró festésű Bz motorvonati szerelvénynek is.

A nosztalgia-étkezőkocsiban a MÁV Rail Tours csapata látta vendégül az utasokat. Az 1952-ben gyártott, korhű jelleggel – az eredeti konyhatechnikát nagyrészt megtartva – felújított étkezőkocsiban bisztró jellegű étlapot állítottak össze.

 

Forrás: veol.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva