likeBalaton.hu | 2024.03.31. 10:00
Felújított, ingyenes szállás a kirándulóknak: átadták a kisapáti kulcsosházat
A kulcsosház felújítása tájazonos módon, környezetvédelmi szempontok figyelembevételével zajlott és 2024 nyarától várja a kirándulókat.

– A turisztikai fejlesztéseket környezet- és tájazonos módon kell megvalósítani, úgy, hogy azok mindenkinek javára váljanak. A megújult kulcsosház jelzi a közösségformálás igényét, valamint azt, hogy a térség kedvelt és megbecsült szelete Magyarországnak. A trianoni békediktátumot követő időszakban ráirányult a figyelem megmaradt értékeinkre, így került az érdeklődés középpontjába ez a térség is. Az első világháború után a Balaton és a Balaton-felvidék turizmusa fellendült – fogalmazott Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Veszprém vármegyei Kisapátiban.

– Egy élni akaró nemzet megnézte, hogy mi maradt neki, felfigyelt a kincsekre. Ennek köszönhetjük a Kéktúra megszületését és azokat a turistaházakat is, amelyek a két világháború közötti időszakban, majd egy újabb hullámban a második világháború után születtek.

A Szent György-hegy turizmusával kapcsolatos fejlesztés törékeny természeti környezetben zajlik, ezért minden fejlesztést nagyon át kell gondolni, hogy ne károsítsák a természeti környezetet

– hangsúlyozta a tárcavezető.

A kulcsosház hatvannyolcmillió-hétszázezer forintból újult meg. Két szinten négy szobát alakítottak ki, tizenhárom szálláshely jött létre. A turistaházat nyáron már használhatja a nagyközönség.

A fotó alatt találod a galériát a vadiúj balatoni kulcsosházról.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: MTI/Katona Tibor

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva