veol.hu / Tóth B. Zsuzsa | 2022.01.16. 18:00
Igaz barátokra lelt a ceremóniamester
Kiss Péter Balázs színművész ceremóniamesterként mutatkozott be a tapolcai év végi kolbásztöltő és forraltbor-főző versenyen, ez alkalomból kérdeztük jelenlegi szerepeiről és a terveiről.

A mindössze harmincegy éves művészt nem utóbbi oldaláról ismerhetik legtöbben, de mint elmondta, már öt éve vállal hasonló feladatokat.

– Örülök, hogy ceremónia­mesterként is megtalálnak a felkérések, falunapokon, városi eseményeken veszek részt, vőfélykedem. Azonban inkább mai, modern vőfély vagyok, kalap és bot nélkül, visszafogott módon segítek a házasulandó pároknak elképzeléseik megvalósításában. Ezt már tanítom is akkreditált képzésen. Sikeresnek érzem magam. Mindent lehet jól csinálni, de ez szubjektív. Mindenki másképp dolgozik ebben a szakmában is, én igyekszem hangsúlyt helyezni a figyelemre. Például egy ilyen eseményen, mint a kolbásztöltés, szeretem megismerni a résztvevőket, motivációikat, történeteiket, így közelebb kerülhetek hozzájuk. Ehhez az kell, hogy ne csak a színpadról, távolból beszéljek, hanem részese legyek az eseménynek – mondja a ceremóniamester, aki élvezi a munkáját, és azt látja, hogy közel kerülve a résztvevőkhöz segíti a feloldódásukat is. Ennek nagy szerepe van akár egy esküvőn, akár más eseményen. Úgy véli, kell a közvetlenség, a távolságtartásnak nem örülnek az emberek.

– Sok információt osztok meg, érdekességeket árulok el, próbálom feldobni a hangulatot. Közben ismerem a határokat, vigyázok, hogy ne essek át a túloldalra. Például a disznótoros mellett a forraltbor-főzésen előkerül az alkohol, a pálinkák, forralt borok. Erősen buzdítanak a résztvevők a fogyasztásra, de csak egy kortyot engedhetek meg magamnak, illemből. A műsorvezetőnek viszont vigyáznia kell a szükséges távolság megtartására – szögezte le Kiss Péter Balázs.

A színművész már korábban megismerte Tapolcát, néhányszor járt a városban, amikor Badacsonytomajon nyaralt barátaival.

– Bejártuk a környéket, szilvesztereztünk Szigligeten, ahol többször csobbantam újévkor. Ezúttal viszont nem fürdök a Balatonban és a tapolcai tóban sem. Ugyanis a feleségem a József Attila Színház tagja, az ottani szilveszteri előadáson veszünk részt együtt – mesélt évbúcsúztató terveiről a színművész, aki az új év elején kezdi próbálni a Szarvasi Vízi Színházban a Betyárok című darabot, amely a betyár témát járja körbe a szabadságharc idején.

– A betyármusicallel egy kicsit talán közelebb hozzuk a fiatalokhoz azt a kort. Hamarosan ősbemutatója lesz a most írt darabnak, amelyben egy falusi tót személyt alakítok, aki kicsit keresztbe tesz a betyároknak, mégis viszonylag pozitív jellemű, és jelentős személyiségfejlődésen megy keresztül. A televízióban a Jóban Rosszban című sorozatban szerepelek még, és vannak további televíziós terveim – árulta el Kiss Péter Balázs, akit a Barátok közt című szappanoperából szintén ismerhetnek rajongói. A sorozatban hét évig játszott, annak vége előtt három évvel már nem kapott szerepet.

Jelenet a Jóban Rosszban című sorozatból, Kiss Péter Balázs partnere Nagy Rebeka Fotó: TV2

– Fontos időszak volt az az életemben, nagyon szerettem. A mai napig megőriztük az ott kötött barátságokat. A szakdolgozatomat is szappanopera témából írtam, Szappanopera színészszemmel címmel, amikor a kaposvári egyetemen színművészként végeztem. Amit tudtam, megtanultam a műfajból, és örültem, hogy a Jóban Rosszban című sorozatban ugyancsak kipróbálhattam magam. Sok mindenben hasonló és sokban más volt, profi csapat dolgozott mindkét helyen, de már annak is befejezték a forgatásait. Két olyan sorozat volt ez, amely olyan műfajt képviselt, amilyen talán már nem is lesz hazánkban. Megtisztelő volt részt venni bennük, pedig fárasztóak voltak a leterheltebb forgatási napok. Fontos volt, hogy az ember fejben friss maradjon, hiszen előfordult, hogy reggel felvettünk egy kórházi jelenetet, amelyben egy súlyos diagnózist közöltek, pár óra múlva pedig az egy-két héttel korábban játszódó jelenetet rögzítettük, amely egy hétköznapi boldogságról szól. Most mégis hiányzik a csapatmunka, amelyet nagyon szerettem. Jó, amikor mindenkinek adott a maga szerepe, ki van osztva a feladata, és abban megpróbál a lehető legjobban dolgozni, összhangban a többiekkel – nyilatkozta lapunknak a fiatal ceremóniamester, aki a tapolcai esemény résztvevőivel is hamar meg­találta a közös hangot.
Forrás: veol.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva