Tóth B. Zsuzsa/veol.hu | 2021.03.13. 12:00
Kultúra a kirakatban Tapolcán
A Tamási Áron Művelődési Központ Kultúr(a)kirakatok rendezésével segíti a kultúra közvetítését a pandémia idején.

A kirakatban elhelyezett tárgyak, könyvek, eszközök hang- és képanyaggal kiegészülve teremtik meg az aktuális program hangulatát arra a néhány percre, amit a kirakat elé látogató ott tölt. Talán a látvány, az élmény kiragadja a mindennapi gondok, a nehéz időszak nyomása alól, és segít feltöltődni, erőt meríteni. Szeretnénk elősegíteni, hogy a kultúra továbbra is a mindennapok szerves része legyen városunkban – mondta az intézményvezető.Amint azt Barczáné Tóth Boglárka intézményvezető elmondta, a járvány miatt egy éve a legtöbb programot csak online tudják megvalósítani. Így rendeztek rajzversenyt, színházi előadást, kiállítást, kvízjátékot. Emlékeket gyűjtöttek fotók segítségével, és nem maradtak el az adventi gyertyagyújtások, a farsang farka elengedése sem.

Az intézmény internetes közösségi oldalán Berecz András mesemondó 2016-as műsorát ismételték meg, hiszen a zárva tartó intézmény továbbra is szeretné valamilyen módon közvetíteni a kultúrát. A megváltozott körülmények között még fontosabbnak érzik ezt a szerepüket. Ha másként nem megy, hát kiteszik a kirakatba az éppen aktuális eseményekhez kötődő szimbólumokat, tárgyakat.

– A bejárati ajtó mögött bárki megtekinthette az adventi, karácsonyi, farsangi és a kultúra otthona kirakatot, a magyar kultúra napjára készített dekorációt, és most a március 15-i ünnep tiszteletére kiállított installációt.

Tudj meg többet Tapolcáról itt.

Barczáné Tóth Boglárka intézményvezető a Kultúr(a)kirakat előtt a Tamási Áron Művelődési Központba
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A kirakatban elhelyezett tárgyak, könyvek, eszközök hang- és képanyaggal kiegészülve teremtik meg az aktuális program hangulatát arra a néhány percre, amit a kirakat elé látogató ott tölt. Talán a látvány, az élmény kiragadja a mindennapi gondok, a nehéz időszak nyomása alól, és segít feltöltődni, erőt meríteni. Szeretnénk elősegíteni, hogy a kultúra továbbra is a mindennapok szerves része legyen városunkban – mondta az intézményvezető.

A tapolcai Malom-tó, mint egy kis ékszerdoboz tartogatja kincseit. Minél gyakrabban és hosszabban sétálod körbe úgy mutatja meg kincseit.

Forrás: veol.hu

 

Nyitókép: Barczáné Tóth Boglárka intézményvezető a Kultúr(a)kirakat előtt a Tamási Áron Művelődési Központba
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva