likeBalaton.hu | 2022.05.21. 10:00
Nyisd a nyarat a Szent György-hegyen
Feletted a csillagos ég, alattad a Balaton, kezedben egy pohár Szent György-hegyi bor. Tücsökciripelés, bulik, koncertek, nagy találkozások várnak a hajnalig tartó rendezvényen.

Bor, zene és túrák

Idén ötödik alkalommal várja a sétálva borozókat a Szent György-hegy, június 11-én közel 20 helyszínen lehet majd ismerkedni a heggyel, a helyi borokkal és vendéglátókkal. A házigazdák zenével, finom falatokkal készülnek, de lesz túra és játék is.

Olyan pincék is kinyitnak ilyenkor, amiket egyébként nehezebb felkeresni. Egy biztos: érdemes már pénteken érkezni a boros, verses estre és kis létszámú kóstolókra, és szombaton is időben elindulni, hogy legyen időnk mindent felfedezni.

Borok és falatok
Fotó: Mihály Szilvia

Szombaton már délután 1-kor elkezdődik az esemény: megéri egész napra jönni, kiélvezni a piknik hangulatot, nekivágni a hegynek.

– Szeretnénk, hogy a vendégek mozgásban legyenek, bejárják a környéket, minél több helyen kóstoljanak. Idén túrákat is szervezünk: a turnusok a Lengyel-kápolnától indulnak és oda térnek vissza, séta közben a hegy geológiájával, történelmével ismerkedhetnek a résztvevők. A naplemente után a csillagos égben lehet elveszni, a helyszínek éjjel 1-ig tartanak nyitva – mondja Budavári Dóra főszervező.

A Szent György-hegyen beszélgettünk Budavári Dórával
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

Pénteken, a nulladik napon, több borászat készül kis létszámú kóstolóval, a Nyári Pince kuriózumokat sorakoztat fel, a Borbolt a völgyben vinotéka verses estet tart. Szombaton közel 20 helyszín nyit ki, mindenhol lesznek borok és harapnivaló, sok helyen élőzene is.

A díszlet a csillagos ég

Az időpont nem véletlen: pár nappal a rendezvény után telihold lesz, így remélhetőleg már szombat éjjel tiszta, csillagos égben és a Balatonban tükröződő holdban gyönyörködhetünk.

– Ez egy hegyi barangolás, kicsi és nagy borászatok is részt vesznek benne, teljesen egyedi, hogy ki mivel készül. Az időzítésben úgy gondolkodtunk, hogy legyen ez egy szezonnyitó esemény, vezessen át a tavaszból a nyárba – mondja Szászi Endre, aki pincészetével a kezdettől részt vesz az eseményben. A diófa alatt egész nap szól majd a zene, Hangácsi Márton koncertje előtt és után Mil & Robyk dj szettje adja majd a hangulatot.

– Ez egy rendkívül sokarcú hegy, csodálatos panorámával, kilátással a Badacsonyra. Megőrizte a tradíciót, sok a kis pincészet, magas a kézműves borászatok, őstermelők száma – teszi hozzá Hóbor József, a Hóbor Pincészettől, ahol akusztikus koncerttel is készülnek.

Ez a világ közepe
Fotó: Mihály Szilvia

Horváth Árpád családjának már akkor volt a Szent György-hegyen szőlője, amikor ő megszületett. – Én már ebbe nőttem bele, sokat voltunk itt gyermekkoromban is. Számomra a világ közepe, egy örök szerelem, a nyugalom – mondja. Náluk egy gitáros-énekes duó kezd, majd pörgősebb zenére váltanak. A debütáló „Már vártunk” sauvignon blanc-t és a pörköltet nem érdemes kihagyni.

A Nyári Pincénél bensőséges, családias hangulat és Magyar Katalin & Kardos Dániel koncertje várja a betérőket.
– Gyakorlatilag az életem 70 százalékát itt töltöttem, 1978-tól vagyunk a hegyen. Édesapám kezdte el itt a szőlőművelést, aztán én vettem át tőle, teljesen bevonzott a hegy – meséli Nyári Ödön.

Mediterrán hangulat

A 2HA Szőlőbirtok lovardának indult, de borászat lett belőle. A mediterrán, olívafás szőlőligetben kóstolható Török Csaba sangiovese szőlőből készült vörösbora, de lesz pét-nat, miközben DJ Szita Viktor zenél és a Parázsló csapata isteni grill ételeket készít.

Olajfa a hegyen
Fotó: Mihály Szilvia

A felújított Tarányi 1780 előtti piknik placcot a Lengyel-kápolna és a kilátás keretezi, a poharakba Szent György-hegyi borok, a tányérokba ropogós, frissen sült kemencés csirke kerül, közben zongora szól, Dörnyei Roland játszik. A Napvirág Pince kemencés langallóval készül, itt Emmer Péter zenél majd. – Kiváltságos állapot itt borászkodni, spirituális utazás a hegy lelkének megértéséhez – vallja a tulajdonos, Nagy Attila.

Délutáni chillezésre, társasozásra, családi programhoz is tökéletes a Zöldülő terasz domboldala, Boldizsár Vivien és Tamás helye, ahol saját boraik mellé kültéri vetélkedőkkel is készülnek. Egész nap szól majd a zene a Killer Pince csodás hangulatú, sárga kis pincéjében, ahol a borok mellé borkekszeket is lehet majd kóstolni. A Kiss Pincénél Magyar Bori és Ralph Eimann zenéjére megy le a nap.

Fotó: Mihály Szilvia

 

A Gilvesy Birtok borponttal vár a hegyen, a pince melletti területen, a kert nem lesz nyitva. Nemesgulácson, a vasútállomás mellett kinyit viszont a Gilvesy B-üzem, ez az egyik pohárpont is, innen 25 perc séta a hegy, de taxival is lehet menni.

Titkos helyek

Több olyan helyszín is lesz, ami máskor nem, vagy nem rendszeresen látogatható. Ilyen Budavári Dóra pop-up vinotékája, a Borbolt a völgyben: napközben el lehet heveredni a diófa alatt, délután Magyar Bori és Ralph Eimann duója zenél.

Órákig nézelődhetsz
Fotó: Mészáros Annarózsa

 

Kinyit a Pláne Badacsony borterasz X Földi Bálint helyszíne, ahol este különösen varázslatos a hangulat.

– A Szent György-hegyhez kötnek az első, igazán jó élményeim a borvidékkel – mondja Tóth Ádám, a badacsonyi Pláne Badacsony borterasz tulajdonosa. – Amikor borásznak tanultam, már biztos voltam abban, hogy itt szeretnék birtokot alapítani – idézi fel Földi Bálint. Borainak zöme a Szent György-hegyen készül, présházában a rendezvény alatt Újvári Vivien borász tételeit is meg lehet kóstolni, lesz raclette, délutáni koncert Noemoval, este pedig tábortűznél Eszter játszik, mint minden évben, ahogy szeretjük.

A mai feladat: távolba nézés
Fotó: Mihály Szilvia

Hoffmann Györgynél az új évjárattal mangalicazsíros kenyér mellett ismerkedhetünk, a zenéről DJ Progbalu gondoskodik.
–Van egy szőlőnk Szigligeten, a vároldalban, egy Badacsonytördemicen, és egy itt, a Szent György-hegyen. A három terület összenézhető innen, gyönyörű a látvány, látszik a Balaton is – emeli ki. A Kiss Borpince teraszán 360 fokos kilátás fogad, a naplemente mellé gitárzene jár.

– Kiváló szőlőket érlel a vidék, a borok erősek, testesek. A Szent György-hegy Pincét és Éttermet édesapám, Kiss István 1986-ban nyitotta meg, ugyanúgy szeretem a hegyet, mint ahogy ő szerette – vallja Kiss-Rába Mónika házigazda.

A Molnár család a 80-as évek óta gazdálkodik a hegyen. Lesz élőzene (Pop Seed), a ház borai több évjáratból és lacikonyha minden jóval, na meg családi vendégszeretet. Szabó Tünde és a Bajnóczy Pince idén már Napsárkán Pince néven várja a vendégeket, balkáni grillel, zenével.

– A gyökerek ide kötnek, olyan földet művelek, ami 1928 óta a család tulajdonában van. Erős az érzelmi kötődésem, nem is tudnám magam máshol, más szakmában elképzelni – mondja Tünde.
A kápolna alatt a Boksay Pincészet panorámás teraszán bort és borpárlatokat is kínálnak.

Gyere bicajjal
Fotó: Mihály Szilvia

Járd be a hegyet bicajjal vagy gyalog

Hasznos információk az utazással kapcsolatban: autóval a kijelölt parkolókban lehet parkolni a hegy alján, vonattal a Nemesgulács-Kisapáti megállónál kell leszállni, a Gilvesy B-üzemben a vasútállomás mellett át lehet venni a jegyet, innen 20-25 perc séta a rendezvény. Biciklivel is érdemes jönni, emellett a rendezvényen lesznek szerződéses taxik.
Az eseményre limitált számú jegy kapható, mert a szervezők azt szeretnék, hogy a jelenlévők és a vendéglátók is kényelmesen élvezhessék ezt az estét, a hegyet, a borokat, a találkozást.

Itt a részletes program.

Nyitókép: Szent György-hegy hajnalig 2022, hivatalos sajtófotó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva