veol.hu / Tóth B. Zsuzsa | 2022.01.11. 16:00
Schirilla György: az egészséghez kell a genetika, az életmód és a szerencse
A szilveszteri fürdést a tapolcai Malom-tóban ezúttal sem hagyta ki a nemzet rozmárja, Schirilla György.

A veol.hu újságírója beszélgetett vele a fürdés előtt. Ahogy mondta, mára sok minden megváltozott az életében.

– A 2022-es év tavaszán már 61. évemet töltöm be, ennek megfelelően kicsit visszavettem a tempóból. Az év utolsó napjaiban párom gyermekénél és unokájánál pihentünk Dortmundban, január elején pedig a rokonság másik felét látogatjuk meg Angliában. Ezeken az utakon csak pihenünk, a családdal töltjük az időt, nincsenek edzések.

A december ezúttal is a hagyományos Duna-úszásról szólt, hatodikán nagyon sok néző előtt fürdött, jó érzés volt neki.
– A tapolcai fürdés persze sokkal szerényebb, sőt, a korábbiaknál is visszafogottabb, hiszen kevesebben vagyunk. Mégis óriási élmény számomra. Immár tíz éve mindig itt vagyok, megszoktam, hogy egy nappal előtte már megérkezem a szállodába Zoli barátomhoz. Mostanra szépen felújíttatta az öreg malomépületet, örülök, hogy újra itt alhattam, és hogy sokan összejöttünk. Hiányzott tavaly az elmaradt program, kicsit depressziós is voltam miatta. Rossz érzés volt, félve gondoltam rá, hogy vajon lesz-e folytatás. Mert sok esetben nem folytatódik már, ami egyszer megszakad. Pedig ez az esemény összehozza az embereket, itt családias a légkör. Nem lenne szabad veszni hagyni egy ilyen pompás programot, még ha csak egy show-műsor, akkor sem. Hihetetlen, hogy már négy éve nem lehet velünk Szalay Gyöngyi, akinek az emlékét a futás is őrzi. Ez idő alatt a gyerekeim megnőttek, mi, a szüleik pedig elváltunk. Már két unoka is a család része, egyévesek – mondta Schirilla György, aki örült, hogy részese lehetett újra a tóban való úszásnak. Megköszönte a résztvevőknek, hogy sokan eljöttek úszni és drukkolni. Amint mondta, jó érzés volt idejönni újra, tudva, hogy van egy város az országban, ahol őt ennyire szeretik, ahol mára sokan a barátai lettek, akikkel együtt úszhatja körbe azt a tavat, amelybe ki tudja, hány millió éve folyik be a víz.

Vallja, erőnlétéhez hozzájárul, hogy mostanra rendbe jött a magánélete.A Dunában való fürdésre készülve a folyóban és uszodában is edzett, de úszott a Tiszában is. A téli úszásokra különösen keményen edz heti három alkalommal. Vallja, hogy nagy küzdelmet jelent ez számára, de erős akarattal legyőz minden akadályt. Örült, hogy az úszásnál az általános iskolák egy részének a tanulói jelen voltak, jó, ha van példa a gyerekek előtt. Változatlanul sokat fut, mert azt tartja, hogy a futás meghosszabbítja az életet. Viszont továbbra sem sikerült több évvel ezelőtti újévi fogadalmát betartani, hogy minden reggelt futással indítson. De ez nem szegi kedvét, hiszen az edzéseken így is körbefutja az Omszki-tavat, vagy szalad a Duna-parton, a Margitszigeten. Nagyjából tíz kilométert teljesít ilyenkor. Népszerűsíti a futást, gyakran vele tartanak nála sokkal fiatalabbak is, akik aztán feladják, mert nem bírják a tempót.

– Kicsit átalakult mostanra az életem. Korábban még tartottam jógatáborokat, és bár már ma is becsukott szemmel megjógáztatnék egy iskolát, mostanra csak előadásokat tartok ebben a témában.

Magam sem jógázom már. Helyette mesét és gyermekverseket írok, amelyeket néha bemutatok a gyerekeknek. Az írásaimat szeretném kiadni, ehhez keresek most kiadót.

Hamarosan Csík Ferenc-napok lesznek a Medve utcai általános iskolában, ahova magam is jártam. Ott leszek, de máshol is tartok előadást, sőt, óvodában ugyancsak voltam mostanában, tornáztattam, jógáztattam a kicsiket. Örültem, hogy a versemet is ismerték – mondja a sokak által csak a nemzet rozmárjaként ismert úszó, aki a közelmúltban egy irodalmi pályázaton az elsők között végzett költeményével. A legfiatalabb korosztályt megcélozva az óvodákban is örömmel mesélne, és ha megjelenik a kötete, szívesen menne azt bemutatni.

– Hosszú távú futásokban nem gondolkodom már, anélkül is jól érzem magam a bőrömben.

A párom sok energiát ad nekem, odafigyel rám és régi érzéseket ébreszt fel bennem. Női energiát hozott az életembe, remekül főz.

Felszedtem ugyan pár kilót, de törekszem a mértéktartásra. Azt mondom, hogy nem kell reform módon étkezni, vagy teljesen elhagyni a húst, együnk mindent, amit szeretünk, de mértékkel. Ne hanyagoljuk el a sportot és gondolkodjunk pozitívan. Engedjük el azt, aki menni akar, amint az ártalmas dolgokat szintén – tanácsolja Schirilla, aki a fővárosban a hatodik kerületi önkormányzatnál dolgozik parkolóőrként nyolc órában. Örül, hogy sokan felismerik, jókat beszélget. – Jó ebben a munkában, hogy napi több mint 10 kilométert sétálunk, ez pedig fontos, ezzel a szív- és érrendszeri betegségek megelőzhetők. Szeretem a munkámat, ha furcsán hangzik is. Annak során gyakorolhatom az emberséget, toleranciát. Távol tartom magam a politikától, szeretem az embereket, és azt kérem mindenkitől, hogy szeressük egymást, akkor az egészségünk is rendben lesz. Gondolkodjunk pozitívan, ne feledjük a rendszeres testmozgást és étkezzünk mértékletesen. Az egészséghez kell a genetika, az életmód és a szerencse. Utóbbival azt vonzzuk be, amire gondolunk, ezért fontos a pozitív gondolkodás.

A pandémia sem változtatta meg az életét. Három oltása van, de nem eszik több zöldséget, vitamint.

– Nem foglalkozom a járvánnyal, még mindig furcsa felvenni a maszkot a villamoson. Bevallom, egy ideig nem hittem el, hogy létezik a vírus, de ma már tudom, hogy így van. Mégis, ha meghal egy ismerősöm, szomorkodom egy ideig, de aztán továbblépek. Az immunrendszernek nagy jelentősége van az egészségünkben, de befolyásolja a dohányzás és az alkoholfogyasztás, pláne a kettő együtt. No és a stressz, a harag szintén. Az elmúlt két évben elváltunk egymástól a feleségemmel, de a gyerekeinkkel mindkettőnknek nagyon jó a kapcsolatunk. A legkisebb csemeténkkel, 12 éves kislányunkkal szeretném ennél is szorosabbra fűzni a kapcsolatot, neki különösen nagy szüksége van még erre. Azt kívánom mindenkinek az új évre, hogy az élete a helyére kerüljön. 2022-ben legyünk boldogabbak, mint az előző évben – mondta búcsúzóul Schirilla György.

A tapolcai Malom-tóban fürdőző hölgyek közül a legidősebb idén is Szebegyinszki Istvánné, Marika volt a maga 79 évével. A mártózás után családtagjai gratuláltak a bátor dédnagymamának Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

 

A legidősebb lubickoló hölgy és úr

A szilveszteri fürdés legidősebb hölgy résztvevője idén is a helyi Szebegyinszki Istvánné, Marika volt a maga 79 évével. A meglehetősen vidám nagymama, ötszörös dédnagymama családtagjai ott izgultak a parton, majd örömmel gratuláltak Marikának, aki azt mondta, ezúttal is jólesett neki a pancsolás.

– Az első fürdésen nem voltam még itt, de azóta minden évben megmártózom a tóban ilyenkor. Most is nagyon vártam már az alkalmat, és jólesett a fürdés, az ismerősökkel való együttlét. Sokat dolgozom év közben és nem fürdöm sehol természetes vízben, a Balatonban sem. Csakis otthon, a medencében nyáron. De hideg vízzel zuhanyozom, és a szaunát is használom otthon. Nem fogyasztok alkoholt és nem dohányzom, viszont szeretem a gyümölcsöt, zöldséget. Büszke vagyok rá, hogy ma már az unokáim, sőt, évről évre egyre több dédunokám körében búcsúztathatom az évet. Örülök, hogy ők most is eljöttek megnézni a fürdést – mondta Marika, akit boldogan vettek körbe a gratuláló fiatalabb családtagok a fürdés után.

Németh Károly ezúttal sem hagyta ki a mártózást Forrás: Nagy Lajos/Napló

A legidősebb férfi úszó, Németh Károly 1939-ben született, január 11-én, azaz holnap ünnepli a 83. születésnapját. Károly sem csobbant még a tóban az első alkalommal, amikor legálisan megtehette volna azt. De azóta minden szilveszterkor ott toporog a parton jellegzetes fekete parókájában. A jó humorérzékkel is megáldott fürdőző gyűjti az emlékbögréket is, azt mondja, már kilenc sorakozik otthon.

– Szívesen úszom a Balatonban is már húsvéthétfőnként, és a tapolcai fürdést sem hagyom ki. Nem félek a hideg zuhanytól, nem dohányzom, alkoholt módjával fogyasztok csak. Viszont szívesen motorozom, kertészkedem. Ami az étkezést illeti, mindenevő vagyok – árulta el Károly, aki családjával, feleségével él Tapolcán, de vannak gyermekeik, unokáik is.

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Nagy Lajos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva