Szijártó János / veol.hu | 2021.11.29. 14:00
Távcső is vár a kecskék lakta balatoni hegyen
A Balaton közelében fekvő kistelepülés, Hegyesd legfőbb turisztikai látnivalója a falu mellett magasodó vulkáni hegy, a tetején a várrommal. A­ kirándulók örömére, pályázati segítséggel az idén távcsövet telepített az önkormányzat a hegy csúcsára.

A túrázók örömmel fogadták az eszközt, amely 360 fokban mozgatható. A Hegyesd tetejéről ritka szép látvány tárul a látogató elé, amely így még egy pluszélménnyel egészül ki. Az sem mellékes, hogy a távcsőbe nem szükséges pénzt dobni, használatához csupán fel kell jutni a 281 méter magas csúcsra.

Királyi vár

Arra a csúcsra, ahol egykor vár állt, amely vélhetően a XIII. század második felében épült a tatárok újabb támadása elleni védelmi rendszer részeként.

Látcső a Hegyesd tetején. Immár egy ilyen élményelem is van a csúcson, ami a páratlan kilátást még teljesebbé teszi
Fotó: Szijártó János / veol.hu

1329-ben már királyi várként említették, ugyanis 1276-ban az Atyusz nemzetség kihalt. A XIV. század első harmadában a Kőszegi nemzetség uralta, akiknek hatalmát a dunántúli területeken csak Anjou Károly hadai tudták megtörni. Királyi várnagy költözött falai mögé, aki a várbelieken kívül a környékbeli hét jobbágyfalu népeinek parancsolt. A középkor évszázadaiban sűrűn váltották egymást a vár földesurai, ami aztán török kézre került. 1562-ben foglalták vissza a magyar hadak, azonban újjáépítésre már alkalmatlannak találták, s ezért később fel is robbantották.

Minden egyes lépés után szebb a látvány, ha letekintünk
Fotó: Szijártó János / veol.hu

Négykézláb a csúcsra

Ma már csak némi kő és omladék látszik ebből, ám a tanösvény elnevezése őrzi emlékét. A hegyesdi Várhegy tanösvény izgalmas túrát ígér mindenkinek, de arra azért érdemes felkészülni már az indulás előtt, hogy az utolsó métereken elég meredek emelkedőt kell legyűrni. Ez azonban semmi ahhoz a látványhoz képest, ami a tetőről tárul elénk. Apró, mindössze veteményeskert nagyságú terület van csupán a lábunk alatt, s bármerre fordulunk, a Balaton-Felvidék gyönyörű vidéke ejt ámulatba minket.

A kecskék könnyebben felmásznak a sziklákon, mint mi
Fotó: Mihály Szilvia

Tiszta időben ellátni Kapolcsig, de a különleges körpanoráma részét képezi több más mellett a Csobánc, a Szent György-hegy, a Badacsony, a Tóti- és Gulács-hegy.

A tanösvény másfél kilométer hosszú, és tíz állomást tartogat a kirándulóknak. Ezek mindegyike érdekességeket közvetít, egyebek között a környék természeti és történelmi látnivalóiról, magáról a hegyesdi várról, a helyi adottságokról, még az erdei életközösségről, az erdőgazdálkodásról, a fafajokról is.

Gyere, barátkozzunk
Fotó: Mihály Szilvia

A sárga jelzést követve aztán egyre magasabbra jutunk, s elérünk az égbe nyúló lépcsőkig. Ez elég fárasztó, de minden egyes lépés után szebb a látvány, ha letekintünk. Amikor elfogy a lépcső, jöhet egy kis mászás, amit szó szerint kell érteni. A meredek sziklafaltól nem szabad megijedni, egy kis odafigyeléssel, kellő óvatosság mellett tulajdonképpen bárki megmászhatja. Leginkább négykézláb, ám a cél érdekében ez már semmiség.

Nézd meg egy korábbi túránkon készített képeinket, és olvasd el, milyen volt kecskékkel kirándulni.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva