Keszey Ágnes | 2021.08.29. 08:00
Végleg az enyészeté lesz a kápolna?
Rohamosan romlik a Szent György-hegyen álló Emmaus-, közismert nevén Ify-kápolna. Sajnos a torony állapota miatt számítani lehet arra, hogy leomlik az épület teteje pár év, de lehet, hogy néhány hónap múlva.

Mindez azon a felmérésen derült ki, melyet Bögös András építész végzett el a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjprogramjában. A vizsgálatokkal kapcsolatos terveket és a szakember grafikáit a napokban néhány órás „Hirtelenkiállításon” mutatták be.

Ennek apropóján beszélgettünk a szakemberrel, aki az MMA oldalán így fogalmazta meg projektje lényegét: – Munkámmal egy a közös kulturális és épített örökségünk részét képző, ugyanakkor pusztulófélben lévő épületegyüttesre és az azt életre hívó rendkívüli személyiségre szeretném felhívni a figyelmet. A Szent György-hegyen álló kápolnát és remetelakot az ötvenes években építette saját kezűleg elvonulása helyszínéül a rendszerrel szövetkezni nem kívánó egyházfi.

Ezzel pedig akaratlanul is nyomott hagyott az építészet lokális történetében.

Hiszen amit terv és engedélyek nélkül, saját forma-és arányérzékének teret adva létrehozott, most is ott áll, kézzel fogható. „Aki járt már a kápolnánál, tudja, hogy ennél fenségesebb, szakrálisabb hely kevés van az országban.” (Nagy Káli Könyv) De sajnos az ideje véges, a természet lassan visszaveszi, ami az övé.
Az építészeti dokumentálásban, a meglévőségek megfelelő érzékenységű kezelésében hallgatói éveim alatti népi építészet felmérő táborok résztvevőjeként, később főleg műemléki rekonstrukciókkal foglalkozó tervezőirodák munkatársaként, majd keszthelyi és Balaton-felvidéki magántervezői tevékenységem során szereztem tapasztalatot.

Célom az Ify-kápolna épületcsoportjának felmérése, dokumentálása és az elpusztult épületrészek tervi rekonstruálása mellett a védetté tétel lehetőségeinek feltárása.

Ify Lajos egykori Szent György-hegyi otthonát – helyi értékmentő közösségekkel is konzultálva – méltó funkcióval szeretném ellátni, melyhez tervdokumentáció és makett készül – fogalmazta Bögös András.

Az egyre rosszabb állapotú épületet néhány éve mi is bemutattuk, de ismerkedjünk meg a jelenlegi helyzettel is Bögös András segítségével!
– Az ösztöndíj három éves program, mely a helyszíni állapotrögzítésről tart az esetleges hasznosítás megtervezése felé. Jelenleg körülbelül az egyharmadánál tart, tehát eddig a helyszín rögzítése és az állapotfelmérés történt meg. Amennyire most tudjuk, Ify Lajos egyedül, tervek nélkül, többnyire saját kezűleg, illetve alkalmi segítőkkel építette ezt a kápolnát – mondta el a likeBalatonnak az építész.

– Milyen állapotban van most a kápolna, mik voltak a felmérés főbb tapasztalatai?

Mivel nagyon rossz állapotban van, mint ahogy a hozzá tartozó többi épület is, valószínűleg néhány éven belül eltűnik a föld színéről.

Az ösztöndíjprogramban értékmentő munkát szerettem volna véghezvinni, hogy nyoma maradjon, ha csak virtuálisan is. Az elsődleges lépés a dokumentálás és ezzel a megőrzés. Itt tart most a munka. Több épület is van a területen. Különböző állapotban vannak. Van olyan, ami egyáltalán nem látható, a földdel egyenlő. A legtöbben magára a tornyos kápolnára gondolnak, amikor erről beszélünk, és ez is a legfontosabb, a főépület. Sajnos ez is nagyon rossz állapotban van. Egy néhány évvel ezelőtti fényképen még egészen tűrhető állapotban volt, nagyjából tíz évvel ezelőtt pedig még függönyök voltak rajta. Nemrégiben kezdett egyre viharosabban romlani: valószínűleg villám csaphatott bele, vagy valamilyen hatás érte. De minden épület, amelyikkel nem foglalkoznak, az előbb-utóbb az enyészeté lesz. Itt pedig egy régóta elhagyott épületről van szó.

Kimagasló teljesítmény volt, hogy ezt megépítette Ify Lajos, egyedül vagy többedmagával. Gondoljunk csak a hatalmas toronysüvegre, mely vasbetonból készült. De ez egy nagy, nehéz toronytető, mely nyomja a kőből falazott tornyot. Nagyon valószínű, hogy pár éven – esetleg pár hónapon belül – le fog omlani.

Lehet esély arra, hogy meg lehessen menteni?
– Nagyon nagy beavatkozással lehetne megmenteni. Sajnos sok olyan része van, amit újjá kéne építeni. Ify Lajos a házvezetőnőjére hagyta, az ő leszármazottjainak a leszármazottjai tulajdonában van épület, így most már egyre több, közel 15 tulajdonos van, szétaprózódott az épület tulajdonjoga – részletezte az építész.
S bár az Ify-kápolna sorsa, megmentése sokaknak szívügye, de – információink szerint – program sincs, s pénz sem áll rendelkezésre ahhoz, hogy megmentsék az enyészettől. Az MMA ösztöndíjprogramjában – melyről már korábban is írtunk– végzett felmérés, majd az ezt követő kutatás és a javaslatok megfogalmazása talán előmozdíthatja ezeket. Bögös András viszont azt is elmondta, hogy az ösztöndíjprogramban azzal is foglalkozni fog, hogy

felveszi a kapcsolatot az önkormányzattal, hivatalokkal, melyek érintettek, segítői lehetnek az épület megmentésének.

Az állapotfelmérés során készült grafikákat pedig ismét a nagyközönség elé tárják szeptember első hétvégéjén, a Szent György-hegy hajnalig rendezvényen.

A cikkben szereplő fotók Bögös András képei, melyek az említett Hirtelenkiállításon készültek

Borítókép: likeBalaton archív

A kápolnánál készült korábbi képeink itt láthatóak

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva