Balatoni vonatos retró hétvége – július
Helyszín Keszthely,
Időpont
Kipróbálnád a 70-es, 80-as, 90-es évek meghatározó utazási élményét? Utaznál ismét klasszikus, faburkolatú, lehúzható ablakos fülkés kocsival, vagy éppen forgatható ülésekkel rendelkező komfortkocsival? Akkor látogass el a MÁV Retró Hétvégéire!

A korábbi évek sikere után, idén nyáron is visszatérnek a retró vonatok a Balaton-parti vasútvonalakra. Első alkalommal július 16-án és 17-én. A rendezvény fő újdonságaként a 29-es vonal mellett számos Keszthely és Tapolca közötti, valamint egyes Szombathelyig közlekedő személyvonatok is alkalmi összeállítással fognak járni. A júliusi hétvége programja elsősorban a hazai gyártású vonatójárművekre fókuszál, eddig nem látott típusok megjelenését is tervezzük, például ABbmot, MDamot és BVmot. A BVmot, „Samu” motorvonat a Balaton déli partján közlekedne terveink szerint Keszthelyre, megidézve a 90-es éveket. Idén is forgalomba áll a legendás 424-es gőzmozdony, egy különleges nyolcvanas évek elejére jellemző összeállítású Tekergő expresszvonat élén, melyben közlekedő nosztalgia étkezőkocsiban az Utasellátó különleges retró kínálatát ismét kipróbálhatják Utasaink. Visszatérnek a méltán népszerű Púpos mozdonyok is, melyek közül egyszerre három is dolgozni fog menetrendszerinti vonat élén, de a MÁV-HÉV Bobói is újra munkába állnak. De a Csörgők szerelmesei számára is készülünk egy dupla meglepetéssel. Az eseményen a MÁV-Volán-csoport valamennyi tagjának járműivel lehet majd találkozni.

 

július 16-17. Balatoni retró hétvége

Budapest – Tapolca

Keszthely – Szombathely

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva