Káli feszt
Helyszín Szentbékkálla, Kossuth utca 39
Időpont
A fesztivál célja, hogy a Káli medence szerelmesei izgalmas programokon keresztül fedezzék fel a környéket.
Cél, hogy a Káli medence szerelmesei, az ide látogatók kerékpárral, gyalogosan, illetve autóval is felfedezhessék a környéket, közben pedig megismerjék a tájat és a helyi népszokásokat.
Az események családbarát rendezvények, amik nagy része nappali.
Programok:
A szervezők olyan helyszínekkel készülünk, ahol egyaránt jól tudja magát érezni a fiatalabb és az idősebb korosztály is.
Ökobarát fesztivál, környezet tudatos előadásokkal, programokkal és megmozdulásokkal.
Többek közt készülnek gyógynövény túrával, gyógynövény és virágültetéssel, továbbá tervben van faültetés is.
A települést és a látnivalókat a fiatalok és a családosok játékosan ismerhetik meg, míg mellette érdekes előadásokat is hallgathatnak. S nem utolsó sorban közben helyi ételeket, borokat és szörpöket kóstolhatnak helyi termelőktől.
– vezetett túrak a környék megismertetése
– virág ültetés
– gyerekprogramok (sport, játék, illetve környezettudatos előadások)
– fiataloknak zenés, táncos lehetőség
További részletek hamarosan!
Néhány szóban a csodálatos Káli-medencéről
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik legértékesebb gyöngyszeme a Káli-medence. Ez a vidék télen nyugodt, csendes, tavasszal ébred, nyáron nyüzsgő, de igazán ősszel él. Az érő szoőloő üzenete: közeledik a szüret. A csodálatos panorámás tájat a medence északi részén fekvő Fekete-hegyről is remekül meg lehet figyelni. A nagyra nőtt tölgyfák már körülzárták az Eötvös kilátót. A látóhatár déli szegélyéroől már megcsillannak a Balaton hullámai is.
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva