– Hogy vagy?
– Viszonylag jól, már a kisebb izomlázam is majdnem teljesen elmúlt, szerencsére egyre gyorsabban regenerálódom – kezdte megkeresésünkre Fűrész Edit, a Sanyoszistálló versenyzője, aki 27 órával, ennyi befejezett körrel megvédte elsőségét a Tihanyban rendezett Riska 1 Way Ticket Run-versenyen, a második Kelemen Anett (25 óra), a harmadik Peterdi-Farkas Éva (24 óra) lett. – Némi alvásdeficit keletkezett, mert a verseny utáni éjszakán csak szakaszosan pihenten, össze-vissza álmodtam, folyton felébredtem, és nem akartam lemaradni a fiúk versenyéről. Mondjuk, végül elhúzták, még vasárnap este is futottak…
– Milyen élmények gyűltek fel benned?
– Már a megérkezés után óriási boldogságfelhőben úsztam, mert mindenki nagyon kedvesen fogadott a tavalyi siker miatt, teljesen kivirultam. Meg egyáltalán, jó visszatérni ebbe a családias közegbe. Aztán elkezdtünk futni, beszélgettünk, biztattuk egymást, remek volt a hangulat, ha minden élményt elmesélnék, három hét múlva is eszembe jutna valami. Itt talán minden más viadalnál jobban önmaga ellen harcol az ember, mindenkinek megvan a maga célja, és a többség szerintem túl is teljesítette azt. Nekem is löketet adott például, ha valaki, bár nem akart, végül kiment még egy körre, vagy az eltervezett nyolc helyett tizenhármat futott.
Fotó: One Way Ticket Run/Facebook/Pozderka Attila
– Mi volt a célod?
– Talán nekem volt a leginkább konkrét tervem: eggyel több kört akartam futni, mint mindenki más, vagyis meg akartam védeni a címemet, csak erre koncentráltam. Persze, nem bírtam volna az örökkévalóságig, de vitt előre, hogy nyerjek, és fussak még egy kört egyedül is.
– A második Kelemen Anett néhány perccel kicsúszott a huszonhatodik órából – szóval, tudhattad, hogy győztél, ezért indultál el mégis a huszonhetedik körre?
– Amikor láttam, hogy nem érkezik meg, dönthettem volna úgy, hogy nem indulok el, ám nem is kellett nagyon noszogatni a folytatásra, ráadásul valahogy bennem volt a huszonhetes szám is. Tavaly is egy amolyan fél tiszteletkörrel zártam, jó érzés volt most is ilyen szépen befejezni.
Mindent megtudhatsz a balatoni futásról itt.
– Milyen taktika repített a címvédésig?
– Nem alszom el könnyen, így az alvás ki volt zárva, ám nem is baj, kibírok ennyit.
Nem volt szabad sietni, mert bár a gyors tempó után több idő van a következő rajtig, de lemerevedhetnek az izmok. Meg kellett találni egy nem is túl gyors, nem is túl lassú tempót, plusz az emelkedőn sétáltam, hogy ne fárasszam ki magam – a csapat nagy része így tett.
Közben gondolkodtam, mit szeretnék enni vagy inni a szünetben, hol tartok a szénhidrát- vagy a sófogyasztással. Ráadásul egy kis plusz szellemi feladat is segített, amely már tavaly is szárnyakat adott: megkértem az ismerőseimet, hogy írjanak egy üzenetet. Ezeket előre nem láttam, hanem óránként húztam ki egyet, volt, hogy például kis dalszöveg szerepelt rajta. Mind nagyon jól esett, és a huszonkettedik óra környékén billentem át egy holtponton. Nem volt nagy, ám utána teljesen átfordultam. Amikor nagyon fel vagyok pörögve, elkezdek táncikálni, és itt is elérkezett ez a pont: azt éreztem, sehova sem megyek a kupa nélkül.
Fotó: One Way Ticket Run/Facebook/Pozderka Attila
– Nagyobb holtpontod is volt?
– Nem, csak egyszer kerültem kisebb gödörbe, akkor el kellett beszélgetni magammal, de megoldottam. Nagyon határozottan a győzelem volt a célom, egy éve erre készültem, és erős vagyok abban, hogy a kitűzött célokért küzdjek. Segített a tavalyi tapasztalat is, hogy például húsz és fél órát le tudok futni, és persze sokat készültem.
– Mentálisan vagy fizikailag nehezebb ez a formátum?
– Egyik rész nélkül nem működik a másik, ám elnagyolt fizikai felkészüléssel biztosan nem lehet messzire jutni. Extrémek a körülmények, hiszen minden órában újra kell indulni, ráadásul nem tudod, meddig tart a verseny, a hagyományos viadalokhoz képest nagyobb mentális erőre van szükség. Hozzáteszem, segítők nélkül semmire se mennénk ilyen hosszú távon.
– Másnap is maradtál Tihanyban, a szervezők posztoltak is arról, hogy tanácsot adtál a versenyben lévő futóknak.
– Annyira jó a hangulat, hogy aki nem fut, az is szívesen marad, plusz a helyiek is jöttek, érdeklődtek. Civilben szoftvertervezőként és -tesztelőként dolgozom, így hétfőre is szabadságot kértem, szurkoltunk, biztattuk a srácokat, ráadásul, amikor ők futottak, mi egy kisebb körben sétáltunk. Érdekes, aki mondjuk a negyvennyolcadik órára ért oda, és látta futni Csécsei Zolit vagy Geszti Pétert, biztosan nem érzékelte, hogy ennyi ideje róják a köröket. Egyébként talán ennek a formátumnak a legnagyobb előnye, hogy könnyebben haladja meg az ember az előzetes terveit. Biztatnak a többiek, elindulsz még egy körre, és ha jól megy, futsz egy újabbat.
Így kezdődőtt a verseny Fűrész Edit számára, nézd meg te is!
Forrás: csupasport.hu
Nyitókép: One Way Ticket Run/Facebook/Pozderka Attila
