likeBalaton.hu | 2021.07.02. 11:00
Veszélyesnek nyilvánították: elmarad az I. Riska Tihany Átúszás - RÉSZLETEK
Veszélyes lenne, ezért elmarad az esemény. A szervezők nyilatkoztak a részletekről.

– Péntek reggelig mindent megtettünk, most mégis fájó szívvel hozzuk meg egyik legnehezebb döntésünket. A március óta tartó egyeztetések ellenére az elmúlt napokban abba a helyzetbe kerültünk, hogy három nappal az I. Riska Tihany Átúszás előtt

lehetetlennek tartjuk, hogy biztonságban megszervezhessük a versenyünket, ezért a versenyt most vasárnapra és a pótidőpontokra vonatkozóan is le kell mondanunk

– közölték a szervezők.

Ez a verseny elmaradásának valódi oka

– Ennek oka, hogy a versenyt engedélyező rendőrségi határozatban meghatározott,

a verseny biztosítását végző vízi járművek mára nem állnak olyan számban és összetételben rendelkezésre, mint ami az előírás lenne

biztonsági kérdésekben pedig sosem kockáztatunk. Nyár eleje óta szervezzük a hajókat a biztosításhoz, de olyan sok lemondásunk volt az elmúlt napokban (több, mint a jelentkezettek 2/3-a(!)), nem csak a most vasárnapi, de a későbbi időpontokra vonatkozóan is, ami már ellehetetleníti a verseny biztonságos lebonyolítását – folytatta a szervező cég.

Így kárpótolják a jelentkezőket

– Minden egyes nevezőnknek és biztosító hajónak, rendőrségnek, vízirendészetnek és kiemelten az esemény főtámogatójának, a Riska-nak, akik a verseny egyediségéből már önmagában eredő kételyek (pl. időjárás) között is bizalmat szavaztak nekünk, a legnagyobb hálával tartozunk és természetesen

néhány napon belül visszautaljuk a teljes nevezési díjat, sőt a versenyzők számára hamarosan kiküldött hírlevélben lehet jelezni és grátisz elküldjük nekik a beúszó sapkát és érmet

melyhez kívánunk nagyon kellemes virtuális teljesítést – tették közzé a szomorú hírt a verseny szervezői a közösségi oldalukon.

Virtuális átúszás azért lesz

– Akik a helyszínen szerettek volna nevezni, vagy a nyár további részében, azoknak szeretettel hívjuk fel a figyelmét arra, hogy meghirdetjük a Europe Run keretein belül nyár végéig a virtuális I. Riska Tihany Átúszást. Erről további információkat hamarosan megosztunk veletek. Sajnáljuk, de a víz nem játék – írták a szervezők a közösségi oldalukon.

 

 

Nyitókép: Pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva