Soha nem éreztem azt, hogy te jóságos ég, munkába kell mennem. Szerencsés embernek tartom magam, aki amellett, hogy szórakoztat, maga is szórakozik.
Vendégeim szemeit fürkészve, érzem meg, hogy éppen szerelmes az ember, vagy szeretne bolondulásig? Netalán úgy szeretne részeg lenni, mert eldobták, mint egy szál gyufát, de ugye az egyiknek sikerül, a másiknak nem, mivel csak átutazók vagyunk itt a földön…
Minden érzést, örömöt, bánatot ki lehet fejezni, meg lehet élni ezekkel az örökérvényű melódiákkal.
Sikerem az, ha az emberek velem dúdolják, éneklik a számokat és együtt élünk meg egy csodás találkozást.
1944-ben születtem, Budapesten. Először hangszerkészítőnek tanultam, ám végül A kategóriás vendéglátó-ipari zenész lett belőlem. Első szerződésemet 50 éve, 1963-ban kaptam meg. Budakalászon, egy téglagyár és egy lenfonó melletti éjszakai zenés helyen jöttem rá, hogy nem a jól betanult számokat énekelve, magamnak kell játszanom, hanem az emberek szívéhez szólva, az ő kedvükben járva.
1971-1976 között a Gellért-hegyen található Búsuló Juhászban játszottam. A kazánkovácstól Latinovitsig, az élsportolótól a lottóötös nyertesig, mindenkinek, olykor este 10-től másnap 11-ig.
1976- ban jegyeztem el magam az Aranykéz utcai, mára legendássá vált Pipacs Bárral.
A Pipacsba „mindenki” bejárt Alfonzótól Albert Flóriánig, Bodrogi Gyulától Farkas Jánosig, Kabos Lászlótól Szűcs Lajosig, Kibédy Ervintől Szusza Ferencig, Tordy Gézától Törőcsik Andrásig.
Az elmúlt nyolc évben a budai Kis Pipacs Pianó Bárban lehet megtalálni. Ez egy kis családias hangulatú pianó bár egy “éjszakai felnőtt megőrző”.
Azt gondolom, hogy mi egy ma már ritkaság számba menő “zeneklinika” vagyunk, ahol balzsamos kezelést kap a szív, felüdül a lélek, édes-bús emlékek szakadnak fel.
Amikor leszáll az éj, a bárban kigyúl a fény, megszólal a zongora…és egyszer csak azt vesszük észre, hogy mindnyájan együtt énekeljük az ismert melódiákat.
forrás: pianobar.hu
