2019.02.11. 18:00
A legnépszerűbb darabokra épül a Tavaszi fesztivál
A Pannon Várszínház saját, kiemelkedően népszerű darabjai dominálnak a teátrum idei Tavaszi fesztiváljának programjában, hangzott el a Hangvillában tartott sajtótájékoztatón.

– A társulat a fesztivál ideje alatt olyan darabokat mutat be, melyek iránt kiemelkedő az érdeklődés, így négy nagysikerű produkciót is bérletszünetes előadásban tekinthet meg a közönség – emelte ki Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója a Tavaszi fesztivál kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

A Tavaszi fesztivál első darabjaként, március 2-án Jókai Anna FeJüNK FeLőL a TeTőT című színpadi játékát mutatja be az Ivancsics Ilona és Színtársai társulat. A darabban a Pannon Várszínház társulatának tagjaként is játszó Kékesi Gábor is szerepet kapott.

Az ezt követő Csinibaba című előadást március 9-én láthatja a közönség.

 

Második éve szerepel a színház repertoárján a Pál utcai fiúk című zenés játék, mely hamarosan századik előadását ünnepelheti. Az országszerte népszerű musicalt március 10-én tekinthetik meg a nézők egy délelőtti és egy délutáni alkalommal.

 

Fotó: Balogh Ákos / Napló

A négy esztendeje töretlen sikerrel futó Egy darabot a szívemből című, Máté Péter dalaira épülő musicalt március 23-án játssza a társulat, másnap, március 24-én pedig a népszerűsége révén immár sokadik bérletszünetes előadását megért Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjáték zárja a programot.

Mintegy a Tavaszi fesztivál előhangjaként mutatkozik be február 16-án a Tanú című produkció, Bacsó Péter kultikus filmjének színpadi változata, tette hozzá az igazgató, aki úgy véli, a darabot a színpadi konstrukció, a humoros felszín alatt megbúvó őszintén emberi pillanatok, maga a téma, és a mára szinte szállóigévé vált mondatokat teszik igazán érdekessé.

Forrás: veol.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva