2020.01.06. 14:00
A síelés a szenvedélye és a hivatása - László Márk
László Márk, Magyarország legnagyobb sípályája, az eplényi Intersport Síaréna marketingvezetője a hóborította lejtők iránti megszállottságáról mesélt.

– Megszűnik körülöttem a világ, amikor elindulok a hófehér bakonyi pályán, és csúszás közben belehasít a hóba a snowboard. Az természetesen alapvető, hogy az ember mindig tisztelje a lejtőket, a hegyet meg a sebességet, illetve a körülötte levőket a biztonság érdekében, hogy ez a sport egész életében különleges élmény legyen – így vall a szenvedélyéről és hivatásáról László Márk.

László Márk nagyon fontosnak tartja, hogy az ember fejben mindig ott legyen a pályán, tisztelje a sebességet siklás közben, a biztonság érdekében, és figyelje a szabályokat, illetve azt, hogy körülötte mi történik Fotó: Kovács Erika/Napló

– Amióta eszemet tudom, mindig is sportoltam – jegyzi meg energikusan Márk. Az eplényi síaréna, illetve a Kalandhegy marketingvezetője egyebek mellett felidézi, egy gyermekkori betegsége, nevezetesen az asztma miatt döntött úgy az édesanyja annak idején, hogy beíratja úszásra, így Márk már óvodás korában egymás után gyűrte a hosszakat a budapesti uszodákban. A betegsége időközben szerencsére elmúlt, a mozgás közben életformája lett, ami mindig is létfontosságú volt számára, aztán az úszás mellett a harcművészetbe is belekóstolt.

A fiatalember középiskolás korában találkozott először a havas sportokkal, ugyanis a többiekkel együtt sítáborba utazott Szlovákiába, ahol Lisztik Jánostól, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium testnevelő tanárától megtanulta a síelést, ráadásul neki köszönhetően első perctől kezdve szabályosan tanult meg mozdulatokat, amit Márk ma is minden kezdőnél nagyon fontosnak tart. Véleménye szerint a rosszul megtanult, illetve a rosszul rögzült technika miatt sosem lesz igazán élvezetes a téli sportolás, a síelés, a snowboardozás, nem is beszélve a biztonságról!

Fotó: Facebook/Intersport Síaréna Eplény

– A szlovákiai sítábor aztán meghatározta az életemet: a jeges sport teljesen magával ragadott, a mozgás pedig már régóta a napjaim része volt, így a gimnázium után nem volt kérdés, a Testnevelési Főiskolára, a mai Testnevelési Egyetemre jelentkeztem rekreáció szakra, folytatja a fiatalember. Itt tanulmányai alatt belekóstolt mindegyik sportágba, és úgy adódott, hogy egy baráti társasággal Franciaországba ment síelni. Mindig is érdekelte az, hogy vajon milyen lehet két lábbal egy deszkán siklani a havas lejtőkön, amire ekkor kínálkozott is lehetőség, és megtanult snowboardozni, ami – ahogy fogalmaz – egy csapásra megpecsételte a sorsát, mert ez a sport máig a szenvedélye lett. Nagyon megtetszett neki ez a mozgásforma, az életérzés, a szabadság, a laza, könnyed stílus, amit a snowboard ad az embernek.

Közben az élete úgy alakult, hogy Veszprémbe került, ahol a vendéglátásban helyezkedett el, és barátaival együtt alig várták a telet, és már indultak ki Eplénybe síelni, illetve snowboardozni. A bakonyi arénában már az első alkalommal megfogalmazódott benne, milyen jó lenne ezen a pályán dolgozni, sportos munkát végezni, amihez ért, amit tanult is, és elhatározását tett is követte, jelentkezett munkára Eplényben. Először pályamunkásként dolgozott, majd a síiskolában oktatásszervezéssel kapcsolatos feladatokat kapott, és 2016-ban a marketing vezetésével bízták meg, amit ma is végez, így a téli szezon már nemcsak a snowboardozásról szól, hanem a kőkemény munkáról is. A napot nyitáskor mindig csúszással kezdi a hegyen, de elsősorban azzal a céllal, hogy meggyőződjön a pálya minőségéről. Mint mondja, akkor boldog, ha friss hó borítja be a pályát, amit rendszerint éjszaka gyártanak, de annak mindig nagyon örül, amikor télies az időjárás, és természetes hó fedi a lejtőket, és mindenütt téli hangulat uralkodik.

Fotó: Facebook/Intersport Síaréna Eplény

– Az pedig páratlan látvány, amikor a havas hegytetőről végigtekint az ember a lenyűgöző szépségű bakonyi tájra, és nyáron az Ámos-hegyi kilátóból tiszta időben akár a Balatont is lehet látni – jegyzi meg. Márk úgy fogalmaz, minden évben és minden egyes alkalommal nagyon izgalmas, amikor elindulnak a hóágyúk, mert ilyenkor azt lehet látni, hogy valójában a semmiből a munkájuk nyomán alakulnak ki a hófehér sípályák. Ez nagy feladat és nagy felelősség is egyben, mert a biztonság érdekében alapvető a kitűnő minőség, és Márk a kollégáival együtt eltökélt abban, hogy minél többen tanuljanak meg itthon síelni. Nagyon fontos az, hogy az emberek a fizikai és lelki egészségük, illetve fittségük érdekében télen is kimozduljanak, minél többet időzzenek a szabadban, a friss levegőn, hogy ne a négy fal között üljenek, tévézzenek. Az nagy szerencse és külön élményt ad, amikor együtt mozog, sportol a család, illetve a barátok, a párok, ahogy Márk párja, Fonó Petra is gyakran síel a bakonyi lejtőkön.

– Egy idő után aztán elkezdjük élvezni a telet és a havat, nem fázunk, nem vacogunk, jóval edzettebbek leszünk, és teljesen másként tekintünk a hideg hónapokra. Nagyon fontos, hogy a gyerekekkel minél korábban, szakemberekkel ismertessük és kedveltessük meg a téli sportokat, amelyek nagyszerűen fejlesztik a különböző, így a mozgással kapcsolatos képességeket is.

Fotó: Facebook/Intersport Síaréna Eplény

Márk a kérdésre, hogy mit jelent neki a snowboardozás, úgy fogalmaz, amikor elindul a lejtőn, megszűnik körülötte a világ. Azt érzi, hogy csak ő van meg a természet, ami körülveszi. Azt nagyon fontosnak tekinti, hogy az ember „fejben” mindig ott legyen a pályán, tisztelje a sebességet siklás közben, a biztonság érdekében, és figyelje a szabályokat, illetve azt, hogy körülötte mi történik.

– Ami a jövőt illeti, a téli sportok népszerűsítése mellett nagyon fontos a folyamatos fejlődés saját szakterületemen, illetve az, hogy az egész térséget, a Bakony páratlan természeti értékeit minél többen megismerjék, fogalmaz a jövőt illetően László Márk.

Forrás: Veol.hu

Nyitókép: Kovács Erika/Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva