2018.07.22. 10:02
A tűzzel játszottak az Utcazene-Fesztiválon
Idén is megtartotta már tradícióvá vált partizánakcióját a Prometheus Project, amely az Utcazene-Fesztivál ideje alatt, esténként 21 órától tartott látványos bemutatókat a Kossuth utcai óránál.

Az eredetileg székesfehérvári tűzzsonglőrök által indított kezdeményezés célja az volt, hogy összefogja a környékbeli zsonglőröket. A társaság jelenleg mintegy 21 főből áll. A fehérvári tagokhoz csatlakoztak veszprémi és budapesti tűzimádók is, akiknek a megyeszékhelyen megtartott fesztivál az év egyik fő eseménye.

Persze a tűzzel veszélyes játszani – erősíti meg felvetésemet Perl Gábor, aki kisgyerekeknek semmiképpen nem ajánlja a tűzzsonglőrködést. – Mielőtt tüzes eszközt adok valakinek a kezébe, elvárom, hogy legyen legalább egy féléves tapasztalata az eszköz használatával. Ha több van, az még jobb, de nyilván vannak olyan eszközök, amelyek kevésbé veszélyesek. Ilyen a hosszúbot, ami az én elsődleges eszközöm. Úgy tapasztaltam, hogy ez jóval veszélytelenebb. Ha az ember tud tűz nélkül játszani vele, akkor a tűzzel már nem sokban tér el ettől. Viszont a láncos eszköz, a boi, amelynél mindkét lánc végén egy égő fej van, az már jóval kockázatosabb. Ez eredetileg egy új-zélandi tánceszköz volt, amelyet beépítettek a modern zsonglőrködésbe is. Ha ennél hibázik az ember, akkor könnyen megéghet – mesélte Gábor.

Csak olyan trükköt érdemes csinálni, amiben megvan a kellő rutin és biztos benne az, aki bemutatja. Meglepetésemre elárulta azt is, hogy otthon, a nappalijában szokott gyakorolni a hosszúbottal, igaz, tűz használata nélkül. A tüzes verziót már a szabadban tökéletesíti társaival együtt. Elmondta még, hogy Veszprémben nagyon szeretik a tűzzsonglőröket. Sokan évről évre visszajárnak az utcazene-fesztiválra és mindig megnézik az ő fellépéseiket is.

– Nagyon jólesik az, hogy amikor jövök ide az órához a Kossuth utcában, már tudják az emberek, hogy ez a bot a kezemben mit jelent, és mindig megkérdezik, hogy mikor kezdünk – emelte ki az egyébként informatikusként dolgozó tűzzsonglőr. Elárulta azt is, hogy a sokszínű társulatban van jogász, masszőr és még hastáncoktató is. Ők ezzel a látványos hobbival varázsolnak maguknak ünnepet a dolgos, szürke hétköznapok után.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva